Csak előre: Szívességfal, MaMa – mindent a maszkviselésről
Újabb túlélőtippet publikált a Szívességfal Dunaújváros és környéke facebook-csoport „vezérkara” a napokban – ezúttal a maszkviselés szabályaira hívták fel a figyelmet. Ráadásul újabb mérföldkőhöz érkezett a Maszkvarró Manufaktúra közösségi programja is, már 20 ezernél több maszkot gyártott a karitatív kezdeményezés!
Az egészséges emberek házon kívüli maszkviselésének hasznosságáról, egészségvédelmi szerepéről a szakértők jelenleg is vitatkoznak, azonban tény, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy ha ki kell mozdulniuk, akkor viselik. Az alábbiakban két civil kezdeményezés "maszkos" történetei következnek!
A túlélés záloga
Újabb túlélőtippet publikált a Szívességfal Dunaújváros és környéke facebook-csoport – ezúttal a maszkviselés szabályait összegezték. Mint írják, a maszkviselés önmagában csökkenti az arc szennyezett kézzel történő közvetlen érintésének lehetőségét. Továbbá, a maszk emlékezteti is viselőjét arra, hogy az arcához nyúl, ezzel közvetve elősegíti az egyes mozdulatok – arcfogdosás, támaszkodás, szemüveg igazgatás – elhagyását. Egy biztos azonban: önmagában a maszk nem tud megvédeni bennünket, és másokat sem. Ha nem megfelelően alkalmazzuk, akkor csak hamis biztonságérzetet nyújt. Ám ha figyelünk a viselésére, akkor közösségi szinten a túlélés, a járvány transzfer csökkentésének egyik záloga lehet!
Tippek, szabályok:
1. A maszkot még otthon vegyük fel, és lehetőség szerint csak akkor vegyük le, amikor már hazaértünk.
2. Mielőtt felvennénk a maszkot, alaposan mossunk szappannal kezet, használjunk kézfertőtlenítőt.
3. A maszknak mindig teljes egészében el kell takarnia az arcunkat, orrunkat és szánkat is egyszerre (ne toljuk fel a homlokunkra, nyakunkra, ne húzzuk le az orrunkról)
4. A maszk viselése közben ne érjünk a maszkhoz, ha mégis, akkor alaposan mossunk kezet (ne húzgáljuk, ne igazgassuk).
5. Ha a maszk átnedvesedik, akkor cseréljük le.
6. Levételkor először mossunk kezet, majd úgy vegyük le a maszkot, hogy csak a pántokhoz érjünk hozzá, a maszk elejéhez ne, majd ismételten mossunk kezet!
7. Az egyszer használatos maszkot ne használjuk többször, levétel után azonnal dobjuk zárt hulladékgyűjtőbe.
8. A házi készítésű szövet maszkot lehetőség szerint levételkor azonnal fertőtlenítőszeres vízbe tegyük legalább 10 percre, majd magas (60-90 fokon) mossuk ki, felvétel előtt lehetőleg vasaljuk is ki.
A facebook-közösség elérhetősége itt!
Szívességfal Dunaújváros és környéke (katt) >>
MaMa: átlépték a 20 ezres álomhatárt
A húsvét időszakában is lényegében folyamatosan dolgoztak a Maszkvarró Manufaktúra, vagyis a MaMa önkéntesei, az elmúlt napokban ois folyamatosan tartott (és tart) a gyűjtés-kiszállítás. Az eredmény finoman fogalmazva is lenyűgöző, szabad megkapaszkodni: a Dunaújvárosban zászlót bontott karitatív közösség eddig több mint 20 ezer maszkot – döntő többségében tartós, tisztítás-fertőtlenítés után többször hordható szövetmaszkot – bocsátott az azt igénylők rendelkezésére. Hibátlanul összegezte a napokban Simon Csaba, a program kezdeményezője: mindenkinek hatalmas köszönet jár – és a hálataps a csapatnak is szól esténként városszerte.
A MaMa legújabb törekvéseiről, akcióiról és eredményeiről szintén a facebook felületén tájékozódhatnak az érdeklődők – és persze: szabad csatalkozni!
Maszkvarró Manufaktúra – MaMa (katt) >>
Az pedig az eltökéltséget ismerve nem kérdés: a program folytatódik – egyre többeknek segít a MaMa!
(Címlap- és nyitókép: MaMa – Friedl László felvétele; belső oldali kép: MaMa)
A rovat további hírei: Közélet
Összefogás az emberek egészségéért
2025. már. 01.
Megtartották a VIII. Szent Pantaleon Jótékonysági Bált múlt szombaton este. Az esemény a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet és Az Emberek Egészségéért Alapítvány szervezésében valósult meg, a jótékonysági estély teljes bevételét egy új mammográfiai eszköz beszerzésére szánja a kórház vezetősége.
Új lehetőség – kezdődik a Pentele Palánta program
2025. már. 01.
A Pentele Palánta programot és a tervezett szakmai munkát mutatta be a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium delegációja a Városházán. Az intézmény olyan gyerekeknek nyújt nagyszerű lehetőséget, akik valamilyen szorongással vagy egyéb beilleszkedési nehézségekkel küzdenek.
Diplomaátadó a Dunaújvárosi Egyetemen
2025. feb. 28.
Az elmúlt években sokan és egyre többen döntöttek úgy, hogy az egyetemen folytatják a felsőfokú tanulmányaikat. Idén összesen 167 tanuló tett államvizsgát – nekik gratulált és tőlük búcsúzott az intézmény kollektívája és a városvezetés képviselői.
Lélekmozgató Program az Aranyban
2025. feb. 27.
A Magyar Parasport Napját minden esztendőben február 22-én ünneplik. Országszerte és a határon túli iskolákban is számos ehhez kapcsolódó programmal készülnek a gyerekek. Az Arany János Általános Iskolában egy héten át érzékenyítő foglalkozásokkal hívták fel a gyerekek figyelmét a mozgáskorlátozott emberek mindennapi nehézségeire.
Nagykarbantartás kezdődik a Pentele hídon
2025. feb. 27.
Bár messziről változatlanul gyönyörű látványt nyújt a Pentele híd, közelről és de pláne közlekedésbiztonsági szempontból már nem ennyire rózsás a kép. Az M8 autósztráda Duna fölött átívelő szakaszán hamarosan több karbantartási feladatot kezdenek a szakemberek.
Folytatódik a lomtalanítási akció idén is
2025. feb. 27.
Dunaújvárosban már megszokhatták a lakosok, hogy tavasszal és ősszel lomtalanítási akciósorozat kezdődik. Ebben az évben sem lesz ez másképp – először az újtelepi ÖKO-napon adhatják le a lakók a feleslegesség vált holmijukat.
Faápolók – a városi fák hosszabb életéért
2025. feb. 26.
Érdekes témával folytatja ismeretterjesztő sorozatát az ÖKO-Klub Dunaújváros közössége: a faápolás titkaival találkozhatnak az érdeklődők a Városháza "A" épületének földszinti tanácstermében csütörtökön.