Mélységesen szomorú és óvatos bizakodásra okot adó elemekkel folytatódik a sorozat – újra, immár hatodszor szolgál helyzetképpel a koronavírus egyik európai gócpontjának számító régióból, az észak-olaszországi Párma városából Novák Yvette.
Tragikus személyes történet és bizakodásra okot adó hírek, gyász és öröm – ismét változatos hangütésű összeállítással lepte meg lapunkat a szeretett városunkból elszármazott Novák Yvette. Tudósítás a járvány egyik meghatározó európai gócpontjából – immár hatodszor! Az alábbiakban az ötödik helyzetjelentés linkjét mutatom – a másik négy onnan visszakereshető!
Itáliai pillanatképek: "Mind elmennek..." (katt) >>
A szívroham kockázata
A milánói Monzino Kardiológiai Központ orvosai felhívják a figyelmet a szívrohamok okozta halálozásokra – a Covid-19 pandémiája alatt megháromszorozódott ezek száma. Drámai a magyarázat: az emberek félnek a koronavírustól, és a fertőzés esetleges kockázata miatt nem mennek a kórházba .
Egyre több beteg becsüli alá a tüneteket – és csak akkor fordul segítségért, amikor már túl késő. Szomorú, de igaz: sokan otthon halnak meg.
Közel a segítség
Akadnak szívmelengető történetek is felénk – Pármában a külföldieket tömörítő egyesületek is segítenek, Federico Pizzarotti polgármester például a napokban arról számolt be a facebook oldalán, hogy a város forró köszönetet mond a külföldi állampolgároknak, akik adományoztak a gyógyítóknak – legutóbb a Burkina Faso közösség 1300 euróval segítette a Maggiore Kórházat, a Conakry-i menekültek és menedékkérők szövetsége 300 eurót adományozott a Munus Alapítványnak. A polgármester kommentárja is érdekes: „... adtak, amennyit tudtak, de nekünk annyit ér, mint a világ összes aranya”.
A Párma iránti szolidaritás folytatódik – újabb 11 ezer 500 euro érkezett a helyi iszlám közösségtől azzal a céllal, hogy támogassa a koronavírus elleni sürgősségi egészségügyi ellátást.
Durvul az élet...
Olaszországban a koronavírus miatti karantén komoly problémát jelent a családon belüli erőszak áldozatainak is. Az áldozatok védelmével foglalkozó egyesületek közöltek az általuk regisztrált – megdöbbentő – adatokat; ezek szó szerint drámai helyzetet tükröznek.
Az egyik vizsgálat szerint egy bő hónap alatt, március 2. és április 5. között 2867 nő fordult a DiRe Hálózat erőszakellenes központjaihoz – ez a szám 74,5 százalékkal magasabb, mint ugyanebben az időszakban két évvel ezelőtt. A legtöbb segítségkérés Lombardiából és Toszkánából érkezett. Szintén nagyon elgondolkodtató, hogy az esetek 28 százaléka új áldozat – azaz olyan nők, akiknek most volt az első segítségkérésük. A DiRe Hálózat 24 órás segélyvonal működtetésével igyekszik a bántalmazott nők mellett lenni – munkájukat azonban nehezíti, hogy a jelenlegi karantén arra kényszeríti az áldozatokat, hogy otthon töltsék napjaikat a bántalmazójukkal.
Mindig van remény
Pamela Vincenzi története az egyik legszebb, amiről az elmúlt napokban beszámoltak: az asszony, ölében a 24 hetes kislányával már biztonságban van, de a mantovai kórházban az elmúlt tizenhárom nap nagyon nehéz volt nekik. A 28 éves nőnek sikerült legyőznie a koronavírust, méghozzá az általa választott orvosoknak köszönhetően – ők a világon először Covid-19-ből kigyógyult betegekből levett hiperimmunis vérplazmából adtak neki két zacskóval.
Pamela így nyilatkozott a beavatkozás után: „A plazma újból életre keltett. Nagyon depressziós voltam, de rendkívüli szakembereket találtam. Már a második teszt is negatív – a kislányt Vittoriának nevezzük, így amíg élek, emlékezem arra, hogy megnyertük ezt a csatát.”
„Most egy személyes történetet írok...”
A koronavírus megjelenése óta gyökeresen megváltoztak a kórházi protokollok – bárkinek bármilyen problémája van, nem mehet be a sürgősségire; a háziorvos telefonon ad tanácsot, és dönt a beteg sorsáról. Most egy személyes történetet írok, az apósomról írok, akinek már volt egy infarktusa, pacemaker-e, és a tüdeje is rossz. állapotban volt az utóbbi évtizedekben. Pár hete fáradékony lett, elesett, panaszkodott, hogy nehezen lélegzik. Pont egy éve hasonló tünetekkel kórházba került, három hét alatt helyrehozták – örültünk, és megünnepeltük a 81. születésnapját.
Most a háziorvosa azt kérte, várjunk egy kicsit, hátha csak megfázott – de tíz nap után sem javult az állapota; vasárnap reggel a férjem a földön találta az ágya mellett. Azonnal hívtuk a mentőket: szkafanderes mentők jöttek, nagyon kedvesek voltak, de határozottan közölték, hogy a vírus miatt senki sem kísérheti el a kórházba. Telefonon érdeklődjünk, tanácsolták.
Így is tettünk: mint kiderült, az apósomat a kórház Covid-szárnyára vitték – mondván, hogy tüdőproblémával oda kellett vinni. A 81 éves, szív- és tüdőbeteg bácsi, aki már két hónapja karanténban élt otthon, bekerült a koronavírusos betegek köze. Amikor ezt megtudtuk, a férjem szomorúan rám nézett és csak annyit mondott: „Apukám már onnan nem fog hazajönni.”
Az apósom állapota vasárnap estére rosszabbodott, másnap hajnalban csörgött a telefon – a férjemmel közölték a gyászhírt: „Nagyon sajnáljuk, de az édesapja meghalt." Egyedül, távol a családtól, a szeretteitől.
Ez az itteni életünk fekete hete volt; hétfőn halt meg, most még várjuk a teszt eredményét – a temetés miatt kell: ha pozitív, akkor nem lehet ott senki a temetésén. Ha negatív, akkor maximum öt családtag. A halála után ünnepelte volna a kislányom a 11. születésnapját – két napig sírt, hogy mennyire hiányzik neki a nagypapája, és ez milyen szerencsétlen szülinap. Persze tortát csináltam neki...
Nyugodjon békében, Giancarlo. Ilyen jószívű, kedves apósról álmodik minden nő, ebben biztos vagyok – és éppen én voltam az a szerencsés, aki a menye lehettem.
(Folytatjuk)
