Rendőrkézen az autóbuszfeltörők
Lopás vétség gyanújával kezdtek eljárást két 15 éves fiatal ellen a dunaújvárosi rendőrök: a kamaszok egy autóbuszt törtek fel Adony külterületén – és mindent vittek, amit értékesnek véltek.
Állampolgári bejelentés nyomán léptek akcióba a dunaújvárosi rendőrök Adony külterületén hétfőn hajnalban, erősítette meg a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A részletes szóvivői összegzés szerint azért kértek rendőri segítséget, mert észrevették, hogy az üzemanyagtöltő állomáson parkoló autóbuszok ajtaját két ismeretlen személy megrongálta, majd azokból indítókulcsokat, tankolókártyákat és egy fejlámpát tulajdonítottak el.
Az egyenruhások a helyszín közelében ellenőriztek két 15 éves fiatal, akiknek az intézkedés során a ruházatából előkerültek a nem sokkal korábban eltulajdonított tárgyak. A járőrök a helyi lakosokat elfogták, majd előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Itt a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdtek büntetőeljárást ellenük, erősítette meg a szóvivői jelentés.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.
Gyalogosgázolás és teljes útzár az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. nov. 25.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az autópálya főváros felé tartó oldalát, közlekedők, figyelem, torlódásra és terelésre számíthatnak! (FRISSÍTVE!)
Megérkezett a hó – teljes erővel takarítanak (FRISSÍTVE)
2024. nov. 22.
Ahogy a hét eleji prognózisban jeleztük, befutott Tél tábornok első támadása. Vezessenek nagyon óvatosan, ha egyáltalán! (FRISSÍTVE)
Nyitott műhelybeszélgetés a közbiztonságról
2024. nov. 19.
Izgalmas témával folytatja eseményeinek sorát a Jelen-Tiszasziget Dunaújváros közössége: a közbiztonságról szerveznek műhelybeszélgetést a Pentele Klubházban szerdán délután.
Baleset után teljes útzár a 62-es úton
2024. nov. 13.
Két jármű ütközött Perkátánál kora délután, a rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték a helyszínelést és a műszaki mentést. Csak óvatosan – nem csak a baleset környezetében!
Eltűnés miatt keresik Brendont – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 8 éves kisfiú eltűnése ügyében. Brendon még október 20-án távozott mezőfalvi tartózkodási helyéről – és persze már egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
Eljárás indult egy fül-orr-gégész ellen
2024. nov. 11.
Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy 52 éves fül-orr-gégész orvos ellen - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.