Csak 2022-ben lesz a vizes vb

doszerk - 2020. május 13. 8:30

A jövő évről 2022 májusára halasztotta a fukuokai világbajnokságot a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA).

Kép: MOB-archív

A bejelentés szerint az eredetileg 2021. július 16. és augusztus 1. közé kiírt vb 2022. május 13-án kezdődik és 29-ig tart majd. A FINA azután kezdett új időpontot keresni, hogy az idei tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották és a két nagy esemény ütközött volna. A nemzetközi szervezet a döntés előtt egyeztetett a rendező várossal, a Japán Úszó Szövetséggel, a szervezőkkel, a versenyzőkkel és edzőkkel, valamint az illetékes bizottságokkal, a televíziós partnerekkel és a szponzorokkal.

Kiadott közleményében a FINA jelezte: miután a közreműködőktől beérkeztek a visszajelzések, biztos abban, hogy a legjobb feltételeket tudják majd biztosítani a versenyzőknek. "Egy olyan időszakban, amelyben még soha nem tapasztalt bizonytalanság uralkodik, a FINA reméli, hogy az új dátum bejelentésével segíti a tervezést az összes érintett számára" - fogalmazott Julio C. Maglione elnök. A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a masters-vb-t 2022. május 31. és június 9. között rendezik meg Kjúsú szigetén.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Dupla siker a fővárosban

Dupla siker a fővárosban

2025. már. 26.

A DFVE serdülő és ifjúsági együttese is diadalmaskodni tudott a KSI vendégeként a korosztályos bajnokságok felsőházának harmadik fordulójában.

Az országos döntőért küzdöttek

Az országos döntőért küzdöttek

2025. már. 25.

Népes mezőnnyel rendezték meg a lábtoll-labdázók vármegyei diákolimpiai küzdelmeit a Szent Pantaleimon iskola tornatermében.

Fényes érmeknek örülhettek

Fényes érmeknek örülhettek

2025. már. 25.

Eredményesen szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Irsa Kupán.

Dobogós helyek Pesterzsébetről

Dobogós helyek Pesterzsébetről

2025. már. 25.

Két éremmel, összesen három pontszerző helyezéssel zárták az U13-as Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói.

Érem nélkül maradtak a magyarok

Érem nélkül maradtak a magyarok

2025. már. 24.

Mayer Gréta nem érezte jól magát, így kihagyta a gerenda fináléját az antalyai világkupa utolsó versenynapján.

A Dág volt a pontosabb

A Dág volt a pontosabb

2025. már. 24.

Hiába nyerte meg az első játszmát, kikapott a Dágtól a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházi rájátszásának első fordulójában.

Aranyálomból rémálom

Aranyálomból rémálom

2025. már. 24.

A Gyergyói HK-nak minden, a DAB-nak semmi nem sikerült a finálé utolsó meccsén, így a vendég erdélyiek szerezték meg az U21-es bajnokság aranyérmét.