ISD Dunaferr: óvatos aggodalommal
Az elmúlt hetek egyik legjelentősebb dokumentuma városunkban kétségkívül Jevgenyij Tankilevics, az ISD Dunaferr vezérigazgatója levele volt – összeállításunk a közelmúltban napvilágot látott írás nyomán a cégcsoport jelenét summázza, felvillantva a (közel)jövőt is – egy vész- és egy optimális/ideális forgatókönyvvel. A helyzet, túlzás nélkül, drámai.
A Dunaferr-vezér – akit az acéliparban „tapasztalt, a globális piacon eligazodni képes, ráadásul térségi viszonylatban is egyedülállóan elismert” menedzserként tartanak számon – az említett levélben elsőként a bérek kifizetésének csúszásáról tájékoztatta a munkavállalókat.
A vírus miatt csúsznak a bérek
Mint írta, a törvényben rögzített határnap, vagyis május 10. helyett 5 nap késéssel tudják kifizetni a béreket; „május 15-ig tudja az ISD Dunaferr Zrt. és leányvállalatai kifizetni a munkavállalóknak [a bért], de ezt az időpontot garantálja a társaság” – fogalmazott a cégvezető.
A társaságnak volt már nehéz periódusa, de Tankilevics szerint a koronavírus-járvány „példátlan állapotokat hozott” az acéliparban.
„Az elmúlt hetekben egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet miatt az acéliparban példátlan recesszió tapasztalható, emiatt drasztikusan lecsökkent a globális kereslet az acél iránt, közte a Dunaferr termékeire is. Ilyen helyzet a Dunaferr történetében még nem nagyon fordult elő"
– fogalmazta meg a jelenlegi válsághelyzet legfontosabb tényezőjét a cégvezetője.
Kormányzati beavatkozás: hol, mikor?
Több forrásunk is felhívta a figyelmet a Tankilevics-levél azon fejezetére, amely megemlíti, hogy a társaságcsoport menedzsmentje már hetekkel ezelőtt kormányzati segítségért folyamodott, egyebek mellett a hitelfelvétel elősegítését, illetve – a folytatódó állami beruházások kapcsán – megrendelések és beszállítások biztosítását kérve; de eddig konkrét választ, segítséget nem kaptak.
Vasgyári forrásaink egybehangzóan állítják: most, hogy az EU is megengedőbb a nehézipari támogatások terén – a priorizált tényezővé a munkahelyek megtartása vált, lényegében bármi áron –, lenne lehetőség a hatékony és eredményes kormányzati beavatkozásra. Forrásaink azt is kiemelték: „Dunaújvárosban eldőlhet, mennyit érnek a munkahelyek megtartásával kapcsolatos ígéretek. Itt ugyanis az a kérdés, hogy valóban azt támogatja-e a kormányzat, aki munkáltatni akar, vagy megvárja a munkanélkülivé válást, és utána segélyekkel tartja el – jóval kisebb tételekkel – korábbi munkavállalókat. Egyszerű belátni, hogy mindenkinek az első opció lenne jobb, ezért is érthetetlen a kormányzati késlekedés!”
Hasonló következtetésre jut egyébként Kálló Gergely, Dunaújváros parlamenti képviselője is – aligha véletlen, hogy az ominózus Tankilevics-levelet elsőként ő osztotta meg Facebook-oldalán. Az össz-ellenzéki együttműködéssel időközi választást nyert politikus a a levél mellékleteként egyebek mellett ezt írta:
„... ha bajba kerül a Dunaferr, akkor azt nem csak Dunaújváros, nem csak a körzet, vagy csak Fejér megye fogja megérezni, hanem az egész nemzetgazdaság”.
Kálló Gergely azóta parlamenti felszólalásban is sürgette a munkahelyek megtartását célzó kormányzati segítségnyújtást – nem titkoltan a Dunaferr megsegítését is –, eddig mindhiába.
A témához érdekes adalék még, hogy – amint erre szintén több forrásunk felhívta a figyelmet – míg az előbb említett időközi választás előtt dr. Galambos Dénes, a térség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos Szijjártó Péter külügyminiszter vezetésével állítólag tárgyalt a társaságcsoport orosz tulajdonosi körével, az elmúlt hetekben a miniszterelnöki biztos „eltűnt a porondról”. Dunaújváros lakosságának joggal fájó, hogy az Orbán-kormány kvázi játszik az itt élők sorsával, életével, Galambos doktor pedig pont akkor lépett le a színről, amikor a legnagyobb szükség volna a munkájára.
Kormányzati forrásaink ugyanakkor határozottan cáfolják azt a kormánymédiában szárnyra kelt híresztelést, miszerint a részleges állami reprivatizáció – magyarul: állami bevásárlás – hozhat érdemi változást a cégcsoport helyzetében. Azt többen megjegyezték, hogy a fő részvényes orosz állami Vnyesekonombank (VEB) lépései olykor kiszámíthatatlanok hasonló ügyekben, ugyanakkor egyik informátorunk megjegyezte, „életszerűtlen, hogy ha a fő részvényes át is adná mondjuk a részvénycsomag 10 százalékát, azzal érdemi beleszólás is járna a cég irányításába. Ugyanakkor arra sincs semmiféle garancia, hogy az átadott részvények ellenértéke a vasműben landolna”.
Lehetséges jövő(k)
De vissza még két gondolat erejéig az ominózus Tankilevics-levélhez: a cégvezető ebben egyfelől igyekszik megnyugtatni a kollégákat és az érdekképviseleteket, hogy a krízis ellenére végrehajtja az alapbéremelést. A levél folytatása azonban komoly lépéseket sejtet: Tankilevics ugyanis leszögezi, hogy a bérmegállapodásban rögzítettek (szabadságos bér, alapbérfejlesztés második üteme stb.) további végrehajtása bizonytalan.
A cégvezető szerint a vállalások csak akkor teljesíthetőek, ha a piaci helyzet rövidtávon drasztikusan javul, illetve amennyiben hathatós támogatás érkezik a cégcsoport részére. Sajnos a globális helyzet nem mutat valami fényes képet. Az USA kvázi bezárkózott, Kína növekedési üteme drasztikusan visszaesett, a járműipar befékezett. A helyzetet nehezíti, hogy az eddig viszonylag stabilnak tűnő EU-s piacon megjelentek a sokkal kedvezőbb termelői/piaci kondíciókkal bíró tengerentúli beszállítók, akik bőven a mi áraink alá tudnak ígérni. Ezt az álláspontot erősítette Sevcsik Mónika HR igazgató, aki a Portfolió gazdasági portál információi szerint a menedzsment és a szakszervezetek múlt szerdai tanácskozásán elárulta: már májusban radikálisan csökkent a megrendelések volumene, és júniusra lényegében elfogyott a társaság rendelésállománya.
Valójában ennek fényében igazán drámai hangütésű a cégvezetői levél záró fejezete: ha belátható időn belül nem javul jelentősen a piaci helyzet, és a kormány részéről nem érkezik továbbra sem támogatás, akkor
„hamarosan a vállalat működését érintően további radikális lépésekre lesz szükség”.
Drámai küzdelem a túlélésért
A radikális lépéseket illetően már részletekkel is szolgál a cégvezető újabb levele, amelyet csütörtökön tett közzé a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség: ebben Jevgenyij Tankilevics megerősíti a termékeik iránti kereslet drasztikus csökkenését, ami nyomán a levélben foglaltak szerint „félő, hogy elkerülhetetlenné válik a termelési szint csökkentése”.
Az áprilisi bérek korábban ígért kifizetése szintén megtörténik – a munkáltató tájékoztatása szerint ez annak köszönhető, hogy üzleti partnereik jóindulatának köszönhetően néhány fizetési kötelezettséget át tudtak ütemezni –, ugyanakkor megerősíti: „fájdalmas lépéseket kell tennünk, mert továbbra is úgy tűnik, hogy a Dunaferr kizárólag magára számíthat”.
A fent említett radikális lépések sorában az első, hogy – várhatóan már június 1-jétől – három hónapon át csökkenteni kell a nem közvetlenül a termelésben dolgozó munkavállalók munkaidejét. Az intézkedés mintegy 1000 főt érint – a csökkentett munkaidő miatt kieső jövedelmet részben állami forrásból kompenzálhatják, írja a cégcsoport első embere. Ez utóbbi tétel arra utal, hogy az ISD Dunaferr is igénybe veszi a kormányzat munkahelyvédelmi bértámogatását.
De a jövő – fogalmazzunk finoman – továbbra is óvatos aggodalomra ad okot.
(Archív fotók: Hankusz Kálmán)
A rovat további hírei: Dunaferr
LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések
2024. feb. 23.
Szaporodnak a kérdőjelek és a súlyos válságra utaló tényezők a vasművet privatizált LIBERTY Steel térségi egységeiben – összeállításunk cseh és román példákkal szolgál, ráadásként pedig azt a kérdéssort is megismertetjük olvasóinkkal, amit a helyi cégvezetésnek tettünk fel.
Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"
2024. feb. 11.
Terjedelmes összeállításban számol be a vasgyár helyzetéről a Portfolio gazdasági portál; arról is írnak,, hogy mindeközben az új tulajdonosról súlyos dolgok láttak napvilágot.
Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén
2024. feb. 03.
Az örömteli bejelentéseket szomorú tények árnyékolják, miközben a LIBERTY cégcsoport térségi szereplőinél sorra-rendre vészterhes hírek látnak napvilágot. A vasmű helyzete a gyárkapun belülről származó információink szerint sem éppen rózsás.
Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése
2023. nov. 21.
Az alvállalkozói elbocsátásokról a hvg.hu közölt terjedelmes összeállítást – a lap szerint több száz munkavállalót érint a rapid döntés.
Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban
2023. nov. 20.
Új tematikus tárlat nyílt a Magyar Papírmúzeumban; a különleges kollekciót felvonultató, dunaújvárosi gyűjtők kincseit is bemutató kiállítás egészen tavaszig látható a Papírgyári úti intézményben.
Dunaferr: tételes szakszervezeti közlemény a leállásról
2023. aug. 10.
Minimalizált termelés, részletes menetrend, de a lényeg: három hónap üzemszünet. Az érdekképviseletek közleményét lényegi változtatás nélkül közöljük – íme.
Három hónap üzemszünet a vasműben
2023. aug. 09.
Hiába jött új tulajdonos, máris leállították a Dunaferr nagyolvasztóját, írta acélpiaci forrásokra hivatkozva a hvg.hu. Úgy tudjuk, október elejéig áll le a gyár – a folyékony fázis is.