Dunaújváros Hetilap

Kórház: körültekintően, szabályozottan, fokozatosan

Öcaline - 2020. május 4. 15:55

Terjedelmes összegzésben ismerteti a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet a a járványügyi üzemmódot követő időszak tudnivalóit – a lényeg: ha lassan is, de mától visszatér az ellátási rend a térségi feladatokat is ellátó gyógyító komplexumba. Közlemény. 

Tisztelt Betegeink, Klienseink, ellátási körzetünkben élő Lakosok!

Önök előtt is ismert, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetésével az egész ellátórendszer, így kórház-rendelőintézetünk működése is átállt "járványügyi üzemmódba" a központi utasításoknak megfelelően. A sürgősségi ellátások fenntartása mellett a halasztható vizsgálatokat, beavatkozásokat átmenetileg kénytelenek voltunk szüneteltetni. Ennek elsődleges célja a járványügyi kapacitás biztosítása volt, ide értve az ellátó személyzet fertőződési kockázatainak csökkentését is. 
Ma már látszik, hogy az egészségügyi intézmények az idősotthonok mellett a legveszélyeztetettebb területek fertőződés szempontjából. 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a központi rendelkezéseknek megfelelően az egészségügyi szakellátás rendkívül körültekintően, szabályozottan és fokozatosan újra elérhető lesz május 4-e után. Ezt olyan módon kell megvalósítanunk, hogy nem tehetjük indokolatlanul kockára ellátási képességünket, orvosaink, szakdolgozóink egészségét, ezen keresztül betegeink és a lakosság gyógyulási esélyeit. Ennek érdekében intézményünkben továbbra is elkülönített betegutakat tartunk fent a Covid-19 gyanús és nem gyanús esetek számára. Az elsődleges szelekció a kórház előtti sátorban, valamint a rendelőintézetben újonnan felállítandó ellenőrző ponton történik. 

Május 4-ét követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasítása alapján fokozatosan "a Covid-19 átvitel szempontjából alacsonyabb kockázatot jelentő, egyben a beteg egészségi állapota szempontjából sürgősebb beavatkozásokat" kell fokozatosan visszavezetnünk. Az ellátási formák kiterjesztése szélesebb körben csak később, fokozatosan valósítható meg. 

A tervezett, nem sürgősségi ellátások kizárólag telefonos konzultációt követően kerülhetnek sorra. Ez a konzultáció kiszűri azokat az eseteket, amelyeknél nem szükséges a személyes találkozás, hanem tanácsadás, receptfelírás is elegendő, természetesen ezeket is dokumentáljuk. A telefonos konzultáció alapján rendelkezhet az orvos kórházi beutalásról, vagy mentő rendeléséről is. A személyes találkozást igénylő eseteket pedig előkészíti azzal, hogy előzetesen dokumentálja a jelentkező anamnézisét, panaszait, rendszeresen szedett gyógyszereit stb., így a közvetlen kontaktus ideje csökkenthető. Tekintettel arra, hogy a Covid-19 ellátásra elkülönített ágyszámot egyelőre fenn kell tartanunk, a könnyítés a szakrendeléseinket és az egynapos ellátást érinti. 

A szakrendeléseket továbbra is a rendelőintézetben végezzük, ez alól kivétel a képalkotó diagnosztika, a baleseti sebészet, melyeket a műtőblokk földszintjén, továbbá az urológia, a kardiológia, a gasztroenterológia, melyeket a kórház főépületében végzünk. A kórházi főépületben történő betegmozgást minimalizálnunk kell, ugyanis itt a legnagyobb a fertőzésveszély.

A beutaló köteles szakrendelések továbbra is csak beutalóval vehetők igénybe, és szakrendeléseinkre telefonon kell bejelentkezni rendelési időben átmeneti ideig az alábbi telefonszámokon (+36 25 550-…):
– bőrgyógyászat 569
– CT 603
– diabetológia 389
– EKG 165
– fül-orr-gégészet 132
– gasztroenterológia 284
– ideggyógyászat 182
– kardiológia 165
– laboratórium    (magánvérvétel is) 491, 484
– nőgyógyászat     458
– ortopédia 175
– pszichiátria 575, 571
– reumatológia    492
– röntgen 436
– sebészet 426
– szájsebészet 465
– szemészet 528
– traumatológia 175
– ultrahang 436
– urológia 257
– véradó 472

A rendelési időkről kórházunk honlapján tájékozódhatnak a Szakrendelések menüpont alatt.

A belépéskor testhőmérséklet mérést végzünk és néhány kérdést teszünk fel, hogy a Covid-19 gyanús eseteket kiszűrjük. A betegek között legalább másfél méter távolságot kell tartani. Alapesetben minimum 15 perces előjegyzést alkalmazunk, mely a vizsgálat típusától függően változhat. A várókban egyszerre tartózkodók számát igyekszünk minimális szinten tartani. Az egyeztetett időpontot kérjük szigorúan betartani, elmulasztott időpont esetén újat kell kérni. Bizonyos ambuláns ellátásokhoz, melyek fokozott Covid-19 átviteli kockázatot jelentenek, előzetes szűrést kell kérnünk. 

Az egynapos sebészeti ellátások fokozatos visszavezetését is megkezdjük május 4-e után, erre a szakrendelések utalhatnak betegeket, függetlenül attól, hogy volt-e a veszélyhelyzet előtt időpontja valakinek. 

A rendelkezések a járványügyi helyzettől és az igénybevételi szükségletektől függően változhatnak, erről folyamatos tájékoztatást adunk. 

Köszönjük eddigi türelmüket, és kérjük, hogy vegyék figyelembe, hogy a teljes körű ellátás nem azonnal vezethető vissza, csak ésszerű módon, fokozatosan, hogy mind a járványügyi készenlétünket, mind pedig dolgozóink egészségét és munkaképességét meg tudjuk őrizni. Nem utolsósorban mérlegeljék saját kockázatukat is, így továbbra is csak kifejezetten indokolt esetben vegyék igénybe szolgáltatásainkat.

(Forrás: Szent Pantaleon Kórház; fotó: DO-archív)
 

A rovat további hírei: Közélet

Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen

Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen

2025. aug. 07.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.

 

"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)

"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)

2025. aug. 05.

Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész

2025. aug. 04.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.

Nyugodjon békében, Mester!

Nyugodjon békében, Mester!

2025. aug. 04.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.

Gyászol a város, elhunyt Wünsch László

Gyászol a város, elhunyt Wünsch László

2025. aug. 03.

A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.

Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!

Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!

2025. aug. 03.

A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!

DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés

DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés

2025. aug. 03.

A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.