Osztályt váltanának az asztaliteniszezők
Jó esetben két másodosztályú együttessel vehetne részt a következő bajnokságban a DUE DSE asztalitenisz szakosztálya.
A koronavírus-járvány óriási csapást mért a sportvilágra, s ez alól nem mentesülhettek az asztaliteniszezők sem. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége (MOATSZ) először felfüggesztette a hazai bajnokságokat, majd május 14-én tartott ülésén úgy döntött, hogy az Extraliga kivételével az összes bajnoki sorozatát befejezettnek nyilvánítja. Az elnökség határozata érzékenyen érintette városunk csapatait is, így a DUE DSE-t is, mely két csapattal vett részt a nemzeti bajnokságok idei küzdelmeiben. Az egyetemisták első számú együttese az NB II Dél-Nyugat csoportjában volt érdekelt, s tizenhárom mérkőzésen aratott tizenkét győzelmével a második helyen állt a tabellán, míg az NB III-ban Közép-Nyugat csoportjában szereplő formáció a negyedik helyen állt úgy, hogy tizenöt mérkőzéséből tizenegyet megnyert, s egy döntetlen mellett három alkalommal szenvedett vereséget.
A szövetség elnöksége arról is határozott a bajnokságok lezárásával, hogy egyik osztályból sem lesznek kiesők, a feljutók - amennyiben vállalják a szereplést - viszont magasabb osztályba léphetnek, míg ahol nem dőlt még el a feljutó kiléte, ott osztályozókra kerítenek sort. Utóbbi érinti az egyetemisták második csapatát, árulta el érdeklődésünkre Varga Richárd szakosztályvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy milyen reményekkel vágnának neki az osztályozó csatározásainak.
"Az NB III-as csapatunk számára volt elsősorban érvágás a bajnokságok lezárása, mert a közelmúltban két komoly igazolással erősítettük meg a keretet, aminek köszönhetően a bajnokságból hátralévő mérkőzéseken nagyon jó esélyeink lettek volna az előrébb lépésre. A második helyezett Polgárdit 13-5-re vertük, míg az akkor még velünk azonos pontszámmal álló Dágot még simábban, 16-2-re, s a csapat erejét az is jelzi, hogy az egyéni teljesítménylista első hat helyezettje között három játékosunk is ott van. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy beadjuk nevezésünket az osztályozóra, s bízunk abban, hogy az erről döntő operatív testület, melyet Lajtai Kristóf, a MOATSZ főtitkára, Kékedi Tibor, a játékvezetői bizottság elnöke, valamint Fazekas Péter, a MOATSZ sportigazgatója alkot, kedvezően dönt a beadványról, s az asztalnál vívhatjuk ki az osztályváltást, melyre egyértelműen esélyesnek tartjuk magunkat. Amennyiben ez sikerülne, úgy jövőre két NB II-es csapatunk lenne, mert a másodosztályban osztályozós helyen álló együttessel most nem tervezzük az NB I-be jutást. Utóbbi gárda is nagyon jó csapatot alkot, kiváló játékosokkal, akik a következő szezonban is maradnak nálunk, így két erős NB II-es együttessel vághatnánk neki a bajnokságnak."
A rovat további hírei: Sport
A BJA csapatához látogat a DAB
2025. szep. 26.
A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.
DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához
2025. szep. 25.
Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.
Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra
2025. szep. 25.
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.
BL-selejtező az uszodában
2025. szep. 25.
A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.
Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében
2025. szep. 24.
Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: sporttörténelem a múzeumban
2025. szep. 24.
Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.
Már csak ketten hibátlanok
2025. szep. 24.
Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.