Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Osztályt váltanának az asztaliteniszezők

Sport
Dunaújváros
DUE DSE
asztalitenisz
bajnokság
osztályozó

facebook megosztás

spigott - 2020. máj. 22., 08:41

Jó esetben két másodosztályú együttessel vehetne részt a következő bajnokságban a DUE DSE asztalitenisz szakosztálya.

A koronavírus-járvány óriási csapást mért a sportvilágra, s ez alól nem mentesülhettek az asztaliteniszezők sem. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége (MOATSZ) először felfüggesztette a hazai bajnokságokat, majd május 14-én tartott ülésén úgy döntött, hogy az Extraliga kivételével az összes bajnoki sorozatát befejezettnek nyilvánítja. Az elnökség határozata érzékenyen érintette városunk csapatait is, így a DUE DSE-t is, mely két csapattal vett részt a nemzeti bajnokságok idei küzdelmeiben. Az egyetemisták első számú együttese az NB II Dél-Nyugat csoportjában volt érdekelt, s tizenhárom mérkőzésen aratott tizenkét győzelmével a második helyen állt a tabellán, míg az NB III-ban Közép-Nyugat csoportjában szereplő formáció a negyedik helyen állt úgy, hogy tizenöt mérkőzéséből tizenegyet megnyert, s egy döntetlen mellett három alkalommal szenvedett vereséget.

A szövetség elnöksége arról is határozott a bajnokságok lezárásával, hogy egyik osztályból sem lesznek kiesők, a feljutók - amennyiben vállalják a szereplést - viszont magasabb osztályba léphetnek, míg ahol nem dőlt még el a feljutó kiléte, ott osztályozókra kerítenek sort. Utóbbi érinti az egyetemisták második csapatát, árulta el érdeklődésünkre Varga Richárd szakosztályvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy milyen reményekkel vágnának neki az osztályozó csatározásainak.

"Az NB III-as csapatunk számára volt elsősorban érvágás a bajnokságok lezárása, mert a közelmúltban két komoly igazolással erősítettük meg a keretet, aminek köszönhetően a bajnokságból hátralévő mérkőzéseken nagyon jó esélyeink lettek volna az előrébb lépésre. A második helyezett Polgárdit 13-5-re vertük, míg az akkor még velünk azonos pontszámmal álló Dágot még simábban, 16-2-re, s a  csapat erejét az is jelzi, hogy az egyéni teljesítménylista első hat helyezettje között három játékosunk is ott van. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy beadjuk nevezésünket az osztályozóra, s bízunk abban, hogy az erről döntő operatív testület, melyet Lajtai Kristóf, a MOATSZ főtitkára, Kékedi Tibor, a játékvezetői bizottság elnöke, valamint Fazekas Péter, a MOATSZ sportigazgatója alkot, kedvezően dönt a beadványról, s az asztalnál vívhatjuk ki az osztályváltást, melyre egyértelműen esélyesnek tartjuk magunkat. Amennyiben ez sikerülne, úgy jövőre két NB II-es csapatunk lenne, mert a másodosztályban osztályozós helyen álló együttessel most nem tervezzük az NB I-be jutást. Utóbbi gárda is nagyon jó csapatot alkot, kiváló játékosokkal, akik a következő szezonban is maradnak nálunk, így két erős NB II-es együttessel vághatnánk neki a bajnokságnak."

A rovat további hírei: Sport

Hazai csata a REAC ellen

Hazai csata a REAC ellen

2022. feb. 21.

A dobogóért hajtó REAC elleni mérkőzéssel folytatja az NB II-es pontvadászatot a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Nem volt esély a Vegyész ellen

Nem volt esély a Vegyész ellen

2022. feb. 21.

Három sima szettben aratott győzelmet a DKSE felnőtt röplabdázói ellen a házigazda Kazincbarcika a két gárda vasárnap esti bajnokiján.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2022. feb. 20.

Ahogy hazai környezetben, úgy idegenben is 1-1-es döntetlenre végzett a listavezető Kozármisleny ellen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Idegenben folytatják a röplabdázók

Idegenben folytatják a röplabdázók

2022. feb. 20.

A Kazincbarcika elleni mérkőzésen lép pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga újabb fordulójában ma délután öt órától.

Hazai vereséggel ért véget a szezon

Hazai vereséggel ért véget a szezon

2022. feb. 20.

Súlyos, kilencgólos vereséget szenvedett a "megfiatalított" DVTK elleni hazai szezonzárón a rendkívül tartalékos Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Pontok a sírból

Pontok a sírból

2022. feb. 19.

Az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata a sportcsarnokban ma este.

Csúcsrangadó előtt a DPASE

Csúcsrangadó előtt a DPASE

2022. feb. 19.

A listavezető Kozármisleny ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket az NB III-as tabella második helyén álló Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő