Sikeres pályázat után az önkéntes lánglovagok
Hétszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között idén – a térség összes pályázó alakulata részesül a támogatásból, értesült lapunk.
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság friss összegzése szerint az említett hétszázmilliós keretből százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kaptak, a fennmaradó hatszáz millió forint kerül a tűzoltó egyesületekhez a sikeres pályázatok nyomán.
Folyamatos növekedés
Hazánkban folyamatosan nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma, az idei évben már ötvenöt önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezik az önálló beavatkozás jogkörével, és a lapunkhoz eljuttatott tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tervek szerint év végéig további öt egyesület kerül ebbe a körbe. Tovább emelkedett a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesületek száma is, idén több mint 93 százalékuk nyújtott be pályázatot.
A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő egyesületek működési költségekre, eszközök beszerzésére, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre igényelhettek forrást.
Térségi tarolás
Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, megyei katasztrófavédelmi szóvivő összegzéséből kiderül: a megyei katasztrófavédelmi gazgatósághoz tartozó huszonhét egyesület összes pályázója részesül a támogatásból.
A fejlesztési forrásokra így térségünkből a baracsi, a mezőfalvi, a pentelei, a pusztaszabolcsi, valamint (Bács-Kiskun megyéből) a dunavecsei és a szalkszentmártoni önkéntes tűzoltó egyesület is sikerrel pályázott – nem lehet akadálya az önkéntesek sikeres beavatkozásának.
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Sziréna
Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...
2024. jún. 18.
... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.
Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!
2024. jún. 18.
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!
Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben
2024. jún. 16.
Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.
Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak
2024. jún. 12.
Több szúrással vett elégtételt volt felesége élettársán az 54 éves gyanúsított Beloianniszban még múlt csütörtökön. A megtámadott férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, értesült a DO.
Földrengés volt a város közelében
2024. jún. 09.
2,6-os magnitúdójú rengést észleltek tegnap este 19.29-kor, károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett
2024. jún. 07.
A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!
DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok
2024. jún. 05.
Tíz emeletnyi lépcső várt a versenyzőkre a tűzoltók immár hagyományos lépcsőfutó versenyén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna-parti erőpróba ezúttal is nagy sikert aratott a verseny vendégei körében – népes szurkolói kör biztatta a lánglovagokat. Hangkép.








