Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás
Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.
A vádemelés tényét, valamint az eset részleteit a vármegyei főügyészség tájékoztatója erősítette meg. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kábítószer termesztéssel elkövetett kábítószer-birtoklás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki dunaújvárosi lakásán cannabis növényt termesztett.
A vádirat szerint a férfi rendszeres kábítószer-fogyasztó – marihuánát fogyaszt –, és még 2022 decemberét megelőzően saját fogyasztása biztosítása céljából dunaújvárosi lakásában cannabis növényt termesztett. A vádlott a kendernövényeket cserépben nevelte, a termesztéshez megfelelő botanikai körülményeket alakított ki, nevelő sátrakat állított fel, világítás, szellőzőcső és ventilátorok alkalmazásával. A vádlott a tövekről leszüretelt zöld növényi anyagmaradványokat újságpapíron szárította. A nyomozó hatóság a férfi lakásában 21 tő cannabis növényt talált. A férfi a saját maga által termesztett cannabis növényből fogyasztott is.
Lebukását nem mindennapi esemény előzte meg: a férfi 2022. december 5-én betörte egy kávézó bejáratának, továbbá egy személygépkocsi ajtajának üvegét, valamint letörte három személygépkocsi visszapillantó tükrét is – az ügyészségi összegzés szerint a cselekmények alkalmasak voltak arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsenek.
Az ügyészség vádiratában indítványozta a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint a más ügyben kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését is.
Az indítványban szerepel a növénytermesztéshez használt, az eljárás során lefoglalt eszközök elkobzása is.
(Fotók: FVM Főügyészség)
A rovat további hírei: Sziréna
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.
Súlyos baleset Köztársaság útnál
2025. okt. 11.
Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.
Nyerges vontató égett az M6-oson
2025. okt. 07.
A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. okt. 07.
Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)
2025. okt. 06.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét: a 38 éves nő elérhetetlenné vált, rokonai több hónapja keresik, a felkutatására tett intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. Ha tud róla, jelentkezzen – és már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)