Vírus: 3641 fő fertőzött – Fejér megyében is emelkedett az esetszám
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3641 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. A halálozások száma csökkent: 3 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye még mindig a vörös zónában – és tegnap óta ismét nőtt, 363 fő az esetszám.
Az operatív törzs friss napi helyzetjelentése szerint 473 főre emelkedett az elhunytak száma, míg gyógyultan eddig összesen 1504 fő távozott a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1659 főre csökkent a tegnapi 1674 főről, és amsik két adat is csökkentést jelez: az aktív betegek közül 510 igényel kórházi kezelést, és 27 főt tartanak lélegeztetőgépen.
Városi szintű adatokkal továbbra sem szolgál az operatív törzs, naponta frissül azonban a megyei bontású vírustérkép. A friss adatsor szerint Fejér megyében ismét kettővel növekedett esetszám a tegnapihoz képest – jelenleg 363 fertőzöttet tartanak nyilván. Térségünket még mindig a fertőzött régiók között tarthatjuk számon – a főváros és Pest megye után továbbra is harmadik a szomorú vírusrangsorban.
A növekedés ütemét vizsgáló műveleteknél szokás szerint az országos és a megyei főszámokat vettem alapul. A tegnapi 3598 főről mára 3641 főre emelkedett az országos mutató, az arány a tegnapi 1,18 százalékponthoz mérten leheletnyit nőtt, 1,19 százalék. Megyénkben ismét emelkedett az esetszám, 363 lett az elmúlt napok 361 fős mutatójához mérten – ez 0,55 százalékos növekedést jelent (tegnap lényegében ugyanennyi volt, 0,56 százalékpont).
Az operatív törzs új összegzése ismét nyomatékosítja: a védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a cél, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsák az életet. Vidéken és Pest megyében hétfő óta újabb enyhítések léptek életbe, és a fővárosban is megszűnt a kijárási korlátozás, de továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Az is lényeges fejlemény, hogy a hét elejétől a kórházi ellátások újraindításának következő üteme is megtörtént.
A vezérelv változatlan: csak együtt tehetünk a járvány ellen!
(Forrás és illusztráció: koronavirus.gov.hu; matek: DO)
A rovat további hírei: Közélet
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!