Bevált az ideiglenes parkoló
A Víztorony melletti korábbi extrémsport-pályán létesített ideiglenes parkoló helyzetét vizsgálta a mai körzetbejáráson Utassy Éva képviselő és Pintér Tamás polgármester.
Mint az eseményen elhangzott, mindketten elégedetten nyugtázhatták, hogy a zöld területek igénybe vétele helyett a kivilágított, lebetonozott parkolókat használják az autósok. Amint arról már beszámoltunk, Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester néhány nappal ezelőtt adta át a Víztorony melletti, korábban extrémsport-pályaként funkcionáló betonterületet. Az ideiglenes parkoló átadásakor elhangzott: az átmeneti jelleg után is megállhatnak majd itt az autósok, ám akkor már újra aszfaltozva, felújítva várja majd a gépkocsikat a terület, amely várhatóan ősszel, egy nagyobb beruházás részeként újul majd meg.
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere ma Utassy Évával közösen járta be a 2. és 3. számú választókerületek határmezsgyéjén elterülő betonos részt. Pintér Tamás a DSTV-nek adott interjújában kiemelte: fontosnak tartja, hogy személyesen is láthassa a körzeteket érintő problémákat. Mint mondta, egy 40-50 autó számára alkalmas parkoló létesült, ezzel jelentős terhet vett le a Római városrészben élő autótulajdonosok válláról. A tervek között szerepel egy másik terület megnyitása is, amellyel szintén céljuk az, hogy elősegítsék a szabályos, a város zöld területeit nem terhelő parkolást. A polgármester kiemelte, a felmerülő igényeket mindenképpen meghallgatják, és a nehéz anyagi körülményekhez mérten a lehető legjobb megoldást igyekeznek megtalálni.
Utassy Éva, a 2. számú körzet önkormányzati képviselője elárulta: korábban számos lakó jelezte számára, hogy nehézkes a parkolás a környéken, ez indokolta a sportpálya átalakítását. Hozzátette: bár nincsenek felfestve a parkolóhelyek, bíznak az emberek jóhiszeműségében. A képviselő is hangsúlyozta: korábban sokan a zöld területen álltak meg autóikkal, az új terület megnyitásával, az ideiglenes várakozóhellyel ezt a problémát sikeresen orvosolták. Egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik már "be is lakták" az új parkolót – ahelyett, hogy a füvön állnak meg, az ideiglenesen kialakított helyek valamelyikét használják.
Cs. L.
(Fotó: Hankusz Kálmán)
A rovat további hírei: Közélet
Fókuszban a város közútjainak felújítása
2024. jún. 06.
A parkolás mellett az utak állapota is örökzöld téma a nagyobb városokban. Az egyre növekvő számú gépjárművek által igénybe vett utak, utcák folyamatos javítást igényelnek városunkban is.
Nemzetünk gyásznapjára emlékeztek
2024. jún. 06.
A trianoni békediktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum 104. évfordulóján, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájának igazságtalanságára az evangélikus templomban emlékezett Dunaújváros önkormányzata.
DSTV: Tapolczai Jenő nyomában
2024. jún. 06.
Dunaújváros múltját fontos szereplők formálták az évek során, derül ki a DSTV összeállításából. Tapolczai Jenő egykori városi, majd megyei tanácselnök munkássága előtt tisztelgett legutóbbi előadása alkalmával Farkas Lajos történész, az Intercisa Múzeum igazgatója. Hangkép.
Közösségi tér született a Március 15. téren
2024. jún. 05.
Sok tekintetben megváltozott a Béke városrészi Március 15. tér arculata a most kialakított közösségi térnek köszönhetően. Még az utolsó simítások hátra vannak, de már most elmondható, hogy szebb, élhetőbb, komfortosabb lett a környék, igazi közösségi tér született a Békében.
Hamarosan épül a parkoló, de addig is rengeteg a teendő az új Vasmű úton
2024. jún. 05.
Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője jó ideje foglalkozik már az új Vasmű út elején élők parkolási problémájával, aminek a megoldása már a legutóbbi közgyűlésen zöld utat is kapott. Hamarosan elkezdődik a parkolóépítés.
Trianon gyászos öröksége
2024. jún. 04.
Áhítattal, megemlékezéssel, műsorral és koszorúzással készül a gyásznapra a város önkormányzata – ma van a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója, a megemlékezés az evangélikus templom udvarán lévő emlékműnél lesz délután.
Idén is kifogástalan volt a távhőszolgáltatás...
2024. jún. 03.
... szerencsére változatlanul Pomázi Csaba nélkül; az Építők útján lévő erőművében tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester a távhőszezon vége alkalmából.