Dunaújváros Hetilap

Bevált az ideiglenes parkoló

doszerk - 2020. június 17. 19:11

A Víztorony melletti korábbi extrémsport-pályán létesített ideiglenes parkoló helyzetét vizsgálta a mai körzetbejáráson Utassy Éva  képviselő és Pintér Tamás polgármester.

Mint az eseményen elhangzott, mindketten elégedetten nyugtázhatták, hogy a zöld területek igénybe vétele helyett a kivilágított, lebetonozott parkolókat használják az autósok. Amint arról már beszámoltunk, Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester néhány nappal ezelőtt adta át a Víztorony melletti, korábban extrémsport-pályaként funkcionáló betonterületet. Az ideiglenes parkoló átadásakor elhangzott: az átmeneti jelleg után is megállhatnak majd itt az autósok, ám akkor már újra aszfaltozva, felújítva várja majd a gépkocsikat a terület, amely várhatóan ősszel, egy nagyobb beruházás részeként újul majd meg. 
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere ma Utassy Évával közösen járta be a 2. és 3. számú választókerületek határmezsgyéjén elterülő betonos részt. Pintér Tamás a DSTV-nek adott interjújában kiemelte: fontosnak tartja, hogy személyesen is láthassa a körzeteket érintő problémákat. Mint mondta, egy 40-50 autó számára alkalmas parkoló létesült, ezzel jelentős terhet vett le a Római városrészben élő autótulajdonosok válláról. A tervek között szerepel egy másik terület megnyitása is, amellyel szintén céljuk az, hogy elősegítsék a szabályos, a város zöld területeit nem terhelő parkolást. A polgármester kiemelte, a felmerülő igényeket mindenképpen meghallgatják, és a nehéz anyagi körülményekhez mérten a lehető legjobb megoldást igyekeznek megtalálni. 
Utassy Éva, a 2. számú körzet önkormányzati képviselője elárulta:  korábban számos lakó jelezte számára, hogy nehézkes a parkolás a környéken, ez indokolta a sportpálya átalakítását. Hozzátette: bár nincsenek felfestve a parkolóhelyek, bíznak az emberek jóhiszeműségében. A képviselő is hangsúlyozta: korábban sokan a zöld területen álltak meg autóikkal, az új terület megnyitásával, az ideiglenes várakozóhellyel ezt a problémát sikeresen orvosolták. Egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik már "be is lakták" az új parkolót – ahelyett, hogy a füvön állnak meg, az ideiglenesen kialakított helyek valamelyikét használják.

Cs. L.

(Fotó: Hankusz Kálmán)

 

A rovat további hírei: Közélet

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.

Szabályosan a tilalom feloldása után is

Szabályosan a tilalom feloldása után is

2025. okt. 02.

Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is. 

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

2025. okt. 02.

160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

2025. okt. 02.

A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.

Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!

Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!

2025. okt. 01.

Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!

Születésnap és világnap az idősek otthonában

Születésnap és világnap az idősek otthonában

2025. okt. 01.

Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!