"Edzőcsere" a Veszprémmel
A felnőtt válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Frank Tamás lett a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának új vezetőedzője.
Kép forrása: Dunaferr DUE Dutrade FC facebook
Közösségi oldalán jelentette be szerda délután a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, hogy eldőlt, ki lesz a szakvezetője felnőtt együttesünknek a 2020/2021-es szezonban. A dunaújvárosi futsalosok vezetése végül annak a Frank Tamásnak szavazott bizalmat, aki a mögöttünk hagyott idényben a Veszprém csapatánál volt vezetőedző, s mivel Fehér Zsolt éppen Dunaújvárosból szerződött pár hete a királynék városába, ezért úgy is fogalmazhatunk, hogy edzőt cseréltek egymással a csapatok. Frank Tamás igen komoly szakmai múlttal rendelkezik, 2010 és 2013 között a magyar felnőtt válogatottat irányította, míg az Aramis csapatánál tizenhat évet húzott le úgy, hogy ebből tizenhármat edzősködéssel töltött. A Dunaferr együttesének új vezetőedzője az elmúlt években az utánpótlás válogatottak szövetségi edzője volt, vagyis egy felkészült, rutinos szakember irányítja majd a csapatunkat a 2020/2021-es szezonban.
A rovat további hírei: Sport
Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban
2025. júl. 30.
Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában
2025. júl. 30.
A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Önzetlen segítség a szőnyegen
2025. júl. 29.
A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.
Motorcsónak vb az öbölben
2025. júl. 29.
Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.
Nem volt esély a franciák ellen
2025. júl. 29.
Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.