Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Három generáció takarított Újtelepen

Közélet
takarítás
közösség
Városvédők Újtelepért Egyesülete

facebook megosztás

doszerk - 2020. jún. 12., 09:34

Három generáció, közel 30 felnőtt és féltucatnyi gyermek dolgozott együtt a múlt hétvégén, hogy rendbe rakhassák az újtelepi Tündérkert játszóteret és környékét. Remek közösségi kezdeményezés kerekedett az "Újtelepen mindig történik valami" jegyében!

A Városvédők Újtelepért Egyesület szervezésében ez már megszokott közösségi program abban a körzetben. Nyári Ica, az egyesület alelnöke elmondta: tavasztól őszig, havi 1-2 alkalommal rendeznek hasonló rendrakó, takarító, városszépítő alkalmakat, amelyeknek azon kívül, hogy szép, rendezett lakókörnyezetben élhessenek az is célja, hogy közösséget építsenek. Így volt ez a mostani alkalommal is, amikor szülők, nagyszülők, gyerekek együtt dolgoztak, és a szomszédok is jobban megismerték egymást.

A munka általában a fűnyírás, seprés, játékok tisztítása szokott lenni, ez most kiegészült a kiskapu megjavításával és némi tűzre való rakodásával is, ugyanis az év elején a DVG által megfiatalított fák levágott ágait rakták össze. Ezzel már a decemberi Mikulás partira készültek, amelyhez ezek a fatörzsek lesznek a meleget adó tábortűz alapjai.
A közös szorgoskodás mellett ezúttal is volt vendégség is: szendvicsekkel, üdítőkkel tették még jobb hangulatúvá a közös munkát. 

(Fotó: Városvédők Újtelepért Egyesület)
 

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: Dobrev Klára Dunaújvárosban

DSTV: Dobrev Klára Dunaújvárosban

2021. már. 04.

Dobrev Klára EP-alelnök látogatott Dunaújvárosba szerdán; a politikus az országjárás során felkeresi az ellenzéki települések polgármestereit. A város vezetőivel folytatott tanácskozás után válaszolt a DSTV kérdéseire is. Hangkép.

Koronavírus: bezár az ország!

Koronavírus: bezár az ország!

2021. már. 04.

A drasztikusan növekvő fertőzésszám miatt bezárják az óvodákat, az iskolákat, valamint az élelmiszerboltokon, a patikákon és a benzinkutakon kívül az üzleteket is, jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón ma délelőtt.

DSTV: új parkolókról dönthetnek

DSTV: új parkolókról dönthetnek

2021. már. 04.

A lakosság dönt majd arról, hogy létesítsenek-e egy körülbelül maximum 20 autó befogadására alkalmas elkerített parkolót a Bocskai utca mögötti területen. Mezei Zsolt alpolgármester elmondta, a többség döntése alapján születhet meg a projekt, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép.

Tájékoztató a tavaszi szünidei étkeztetésről

Tájékoztató a tavaszi szünidei étkeztetésről

2021. már. 03.

A szünidei gyermekétkeztetés részeként ingyenes déli meleg főétkezést biztosít az arra jogosult diákoknak az önkormányzat – a témáról részletes összegzés látott napvilágot a város hivatalos honlapján.

Szelektív gyűjtőedények: negyedik kör, két helyszínen

Szelektív gyűjtőedények: negyedik kör, két helyszínen

2021. már. 03.

Folytatódik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése; a hét végén immár negyedszerre várják az érintett utcák lakóit – ezúttal két helyszínen.

Koronavírus: sikeresen védekezett Dunaújváros

Koronavírus: sikeresen védekezett Dunaújváros

2021. már. 02.

Az adatokról a város hivatalos oldala közölt bizakodásra okot adó összeállítást a K-monitor információi alapján – tényleg büszke lehet magára minden dunaújvárosi!

Szelektív gyűjtés: sikeres akció Újtelepen

Szelektív gyűjtés: sikeres akció Újtelepen

2021. már. 02.

Mintegy 70 százalékos hatékonyságot produkált a gyűjtőkonténer-átadás a volt újtelepi iskolánál múlt hét végén, ráadásul a Városvédők Újtelepért Egyesület akciója révén a közösségi összefogás is jelesre vizsgázott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  2. 30 napra letartóztatják Mezei Zsoltot

  3. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  4. DSTV: az éremművészet atyja

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. 30 napra letartóztatják Mezei Zsoltot

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő