Dunaújváros Hetilap

Megkezdték a beszakadt úttest javítását a Temető utcában

Öcaline - 2020. június 24. 19:13

Lakossági bejelentés nyomán kezdődtek rekonstrukciós munkálatok a Temető utcában, miután kedden délután beszakadt az úttest. A munkálatok még napokig tarthatnak, a forgalmat a Frangepán utca felé terelik.

Beszakadt az úttest a Temető utca 16. előtti szakaszon, erősítette meg érdeklődésünkre a lakossági bejelentés hírét Orosz Csaba, az érintett körzet önkormányzati képviselője. A városatya már tegnap a helyszínre sietett, és mint kérdésünkre elárulta, a DVG szakembereinek javaslatára, rendőri irányítással lezárták az érintett útszakaszt. 
A lezárás nyomán a Temető utca Mikszáth Kálmán utca és Vadvirág utca közötti szakasza nem járható, a gyászhely felé vezető forgalmat a Fangepán utcán át terelik – a buszok is arra járnak.  A képviselő kérdésünkre elmondta, ma megtörtént a beszakadás miatt érintett terület feltárása, hamarosan kezdik a rekonstrukció:
– Körülbelül 20 négyzetméteres területet bontottak el a szakemberek, és  a feltárás nyomán kiderült, hogy nem a szennyvízaknánál van baj, hanem vélhetően esővíz mosta ki  az úttest alatti részt. A feltárás ma megtörtént, a munkálatokban a hivatal képviseletében Debreceni Tamás vett részt, de jelen voltak a DVG szakemberei, a DVCSH képviselői, illetve a gázszolgáltató képviselői is megtekintették a munkaterületet. Eldőlt az is, hogy nincs komoly baj, az út javítása napokon belül várható: várhatóan új betonalap készül, a betonos feltöltést követően a burkolat bitumenezését is elvégzik a DVG szakemberei. 
A körzet képviselője kérdésünkre megerősítette – a rekonstrukciós munkálatok idejére (vagyis még néhány napig biztosan) a fent említett útvonalon, terelve haladhat a temetői forgalom. 

(Fotó: Orosz Csaba - facebook)
 

A rovat további hírei: Közélet

Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)

Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)

2025. okt. 29.

Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.

Őszi mulatságot szervezett a közösség

Őszi mulatságot szervezett a közösség

2025. okt. 27.

Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

2025. okt. 25.

Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

2025. okt. 25.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

2025. okt. 24.

Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

2025. okt. 23.

A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

2025. okt. 22.

Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.