Mozi, szelektív hulladékgyűjtők, panelfelújítás
Kálló Gergellyel, a térség országgyűlési képviselőjével közösen járta végig az 5. számú körzetet Raduka Zsuzsanna. Az önkormányzati képviselő az eseményen elmondta: örömtelinek tartja, hogy Dunaújvárost olyan ember képviseli az országgyűlésben, aki a pártpolitikai célok helyett a város érdekeit helyezi előtérbe.
A Dózsa Mozicentrum előtt kezdte az 5. számú választókörzet megtekintését Raduka Zsuzsanna önkormányzati képviselő. Mint mondta, örömtelinek tartja, hogy egy olyan tőkeerős cég kapta a város kulturális és közösségi életében ikonikus jelentőségű filmszínház üzemeltetését, amelynek módjában áll a több tízmillió forint értékű beruházások elvégzése, hogy az utolsó simítások után a Dózsa mozi megújulva, a kor igényeinek megfelelően, teljesen modern külső és belső megjelenéssel fogadhassa majd a nézőket néhány hét múlva.
A körzet főbb pontjait Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője társaságában járta be a képviselő. Az egyik első "állomás" a Dózsa György út elején található parkoló volt a CIB Bank és a UPC szomszédságában, ahonnan eltávolították a szelektív hulladék gyűjtőket. Kálló Gergely elmondta, csupán áthelyezésről van szó, hiszen hiába ürítették rendszeresen ezeket a gyűjtőpontokat, már másnap teljesen szemetes volt a tárolók környéke, ami a Belváros szívében rontotta az összképet; a hulladékszigeteket kevésbé frekventált helyre költöztetik, mivel a környezettudatos gondolkodás jegyében természetesen nem szüntetik meg a műanyag, papír és fémhulladék gyűjtésére használt egységeket.
A Szórád Márton út jellegzetes "győri panel" házsora, a 46-os számmal végződő tömbházak előtt Kálló Gergely elmondta, a 2021-es költségvetés kapcsán 7 milliárd forintos módosító javaslatot nyújtottak be, amelynek egyik célja az, hogy forrást teremtsenek – többek között – a dunaújvárosi panelek szigetelésére. A munkálatok a korszerűsítést és az energetikai hatékonyság növelését szolgálhatnák. Kálló Gergely hangsúlyozta: a kormánytöbbségen múlik, elfogadják-e a lakóközösség igényeire fókuszáló, jelentős fejlesztési lehetőségekkel kecsegtető javaslatot.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.