Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

4MOM: új családbarát közösségi tér születhet!

Közélet
4MOM
közösség
együttműködés

facebook megosztás

Öcaline - 2020. júl. 15., 09:27

Évek óta dédelgetett álom válhat valóra a 4MOM családbarát közösségi tér új helyszínének megteremtésével és fenntartásával – a terveket Horváth Zsuzsi, az Anyák a Hordozásért Alapítvány vezetője összegezte.  Jó hír: honlapunk is a kezdeményezés mellé állt! 

A közösségi tér megteremtése évek óta közös célja az Anyák a Hordozásért Alapítványnak (AHA) – mint a kuratórium elnöke elárulta, harmadik éve dédelgetik a gondolatot, hogy létrehozzanak egy közösségi teret, ahol a kisgyerekes anyukák vannak a középpontban. 

Távlatos tervekkel

Eddig ez csak részben sikerült, és a járvány az eddigi próbálkozásokat is keresztülhúzta, magyarázta érdeklődésünkre Horváth Zsuzsi, aki szerint az hozott valódi fordulatot, hogy a város önkormányzata felkarolta a kezdeményezésüket:
– Jelentős mérföldkő közösségünk életében, hogy használat céljából három évre megkapunk egy ingatlant a dunaújvárosi Tojásházban – amit azonban fel kell újítani. Az alapítvány vagyonából, magán felajánlásokból és pályázati forrásból terveztük a rekonstrukciót, de a pályázatok többsége határozatlan időre leállt a vírus veszélyhelyzet miatt – viszont mi nem várhatunk; a fennmaradó összeget közösségi finanszírozásból szeretnénk előteremteni. 
Ezért úgy döntöttek, hogy a felújítás hiányzó összegének és a közösségi tér járvány alatti költségeinek finanszírozásáért jótékonysági tombolát hirdetnek! A cél a 4MOM Családbarát Közösségi Tér új helyszínének megteremtése Dunaújvárosban. 

Játékkal segíthet!

A felajánlásokat bemutatják az AHA! Alapítvány facebook oldalán, majd a zárt csoporthoz csatlakozók vásárolhatnak tombolajegyeket – várhatóan 200-1000 Ft-os értékben. Ez a csoport azért jött létre, hogy tudásalapú játék keretében támogassák az AHA – Anyák a Hordozásért Alapítványt. A tombolára folyamatosan várják azon vállalkozók termék- vagy szolgáltatás felajánlását, akik szívesen támogatnák az alapítványt, a felületeken történő megjelenésért cserébe. Várják a magán felajánlásokat is – elsősorban hordozóeszközöket és kiegészítőket.

A tombola július 16-31. között zajlik. Egy tombolatárgyat akkor sorsolnak ki, ha a határidőig eléri a kikiáltási árat. A tombolák nyílt végűek, de a sorsolás nyertesének egy hordozással kapcsolatos kérdésre kell majd helyesen válaszolnia – ez után veheti át a nyereményét.
A tombola teljes bevételét az AHA! közösségépítő és helyteremtő céljára fordítják. A tombola az alábbi címről érhető el közvetlenül!

AHA Jótékonysági Tombola (katt) >>

Elérhetőségek, csatlakozás

Anyák a Hordozásért Alapítvány
web: www.anyakahordozasert.hu 
facebook: www.facebook.com/anyakahordozasert/
jótékonysági csoport: www.facebook.com/groups/AHAjotekonysag/
önkéntes csoport: www.facebook.com/groups/AHAonkentes/
bankszámlaszám: 10700134-71490236-51100005 (Anyák a Hordozásért Alapítvány, CIB, közlemény: TÁMOGATÁS vagy ADOMÁNY)
levelezési cím: 2458, Kulcs, Fecske u 13.
Horváth Zsuzsi: 30/5684-742

Támogatókat várnak

Arra a kérdésre, a fent vázolt játék mellett milyen formája képzelhető még el a támogatásnak, Horváth Zsuzsi elárulta, a segítség több formája is elképzelhető:
– Jelenleg támogatókat is keresünk, cégeket és magánszemélyeket, akik tombolatárgyak felajánlására vállalkoznak. A támogatás e formájának első körét a hónap végéig tervezzük, de természetesen elképzelhető, hogy később is folytatjuk a gyűjtés ezen formáját. Emellett pénzbeli donációt is várunk az AHA! alapítvány számlaszámára, valamint adománygyűjtő dobozok kihelyezését is tervezzük. Egy biztosan lesz a 4MOM-ban, de várjuk azon támogatók jelentkezését is, akik vállalnák adománygyűjtő dobozok kihelyezését az Alapítvány számára!

(A DSTV, a Dunaújváros közéleti hetilap, a DO és a Castellum.do a közösségi kezdeményezés és a bázis médiatámogatójaként veszi ki részét a program népszerűsítéséből!)
 

A rovat további hírei: Közélet

Orbán Viktor Brüsszelben tárgyal

Orbán Viktor Brüsszelben tárgyal

2019. ápr. 10.

A Brexitről, az európai gazdaság gyengüléséről és az európai parlamenti választási kampányról beszélt Orbán Viktor a kereszténydemokrata pártokat tömörítő politikai szövetség, a CDI tanácskozásán, amelyet Brüsszelben, az Európai Parlament épületében tartottak szerda délelőtt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Mirkóczki: Kár volt feszegetni a holokauszt témát

Mirkóczki: Kár volt feszegetni a holokauszt témát

2019. ápr. 10.

A Jobbik politikusa korábban piros ultinak nevezte a holokausztot, ami szerinte mindent visz. Az ellenzék egri polgármester-jelöltje szerint kijelentései miatt indokolatlan a felháborodás - írja a hirtv.hu.

Fidesz: a bevándorláspárti szocialisták a fiatalok jövőjét is el akarják venni

Fidesz: a bevándorláspárti szocialisták a fiatalok jövőjét is el akarják venni

2019. ápr. 10.

A Fidesz szerint a gyerekek és a fiatalok jövőjét egyedül a bevándorláspárti szocialisták akarják elvenni, ha rajtuk múlik, a fiatalokra egy olyan bevándorláspárti Európa vár, ahol hiába tanulnak és dolgoznak, a bevándorlók előbb kapnak majd meg mindent.

A legnagyobb téttel bíró EP-választás jön

A legnagyobb téttel bíró EP-választás jön

2019. ápr. 09.

A múlt hétvégén megkezdődött EP-választási kampány részleteiről számolt be a sajtónak Cserna Gábor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke kedden.

Új kezelőegységgel a hatékonyabb gyógyításért

Új kezelőegységgel a hatékonyabb gyógyításért

2019. ápr. 09.

Cserna Gábor polgármester személyes látogatás alkalmával tekintette meg a Szent Pantaleon Kórház fül-orr-gégészeti osztályának adományokból megvásárolt új kezelőegységét.

Soros bárkái megint migránsok tucatjait hoznák Európába illegálisan

Soros bárkái megint migránsok tucatjait hoznák Európába illegálisan

2019. ápr. 09.

A Secolo d'Italia nevű olasz lap arról írt, hogy a Sea Eye nevű német NGO Németország zászlaja alatt közlekedő Alan Kurdi hajója pár napja 64 illegális bevándorlót próbált sikertelenül kitenni az olaszországi Lampedusa szigeténél - írja az Origo.

Orbán: Európa civilizációs válságot él át, "a Kelet Nyugatra jött"

Orbán: Európa civilizációs válságot él át, "a Kelet Nyugatra jött"

2019. ápr. 09.

Az Európát érintő migrációs válság valójában civilizációs válsággá szélesedett, "a Kelet Nyugatra jött" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Piliscsabán, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő