Dunaújváros Hetilap

A kalandpark, a klímastratégia és a köztemető is a képviselők előtt

doszerk - 2020. július 15. 15:08

Összesen negyvenkilenc tervezett napirendi pontot tárgyal Dunaújváros Megyei Jogú Város közgyűlése július 16-án, csütörtökön a Városháza "C" szárnyában. A grémium egyebek mellett döntést hoz majd a helyi klímastratégiáról, a kalandpark, valamint a köztemető szolgáltatásainak ellátásáról is dönt majd a város honlapján közzétett információk alapján. Tételes lista itt!

Maratoni ülésre számíthatnak a képviselők az önkormányzati testület következő közgyűlésén, amelyen mintegy 49 napirendi pont szerepel a programban csütörtökön 9 órától a közgyűlési teremben. 

Visszatekintés, beszámolók

Az ülés elején egy összegzés történik majd a két közgyűlés között eltelt idő munkálatairól, az elvégzett feladatokról. Ezt követően kerül majd sor a tárgyalásra váró napirendi pontok megvitatására és a szavazásra. Egyebek mellett a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség beszámolója szerepel a programpontok között.

Együttműködés a Pécsi Tudományegyetemmel

A Pécsi Tudományegyetemmel köthet együttműködési szerződést az önkormányzat, amely során a pedagógusok a dunaújvárosi bölcsődékben teljesíthetnek gyakorlatot. Ahogyan a dunaujvaros.hu- n olvasható leírásban olvasható: "A Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros intézmény a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar partnerintézményi pályázatát megnyerve a PTE partnerintézménye lett. A BID partnerintézményként fogadhatja az egyetem hallgatóit szakmai gyakorlatra."

Környezetvédelmi projekt

A napirendek között szerepel még egy, a környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezés is: az "Élhető éghajlatért" névre keresztelt projekt célja a helyi klímastratégia és szemléletformálás. Erre a célra külön összeget különítene el az önkormányzat. 

Kalandorok kerestetnek

Szintén a holnapi közgyűlés tárgya a kalandpark üzemeltetésének kérdése. A tervezet szerint öt évre adja bérbe az önkormányzat a korábbi vidámpark területén kialakított létesítményt. A pályázat beadási határideje augusztus 17.

Két pályázó a temetőre

A megadott határidő lejártáig két pályázat érkezett a dunaújvárosi köztemető üzemeltetésére. Az ajánlatok érdekessége, hogy míg az egyik pályázó által beadott tanulmányban 3.225 000 forintos összeg, addig a másik benyújtott pályázatban ugyanarra az időszakra vonatkozóan 6.300 000 forintos ajánlat szerepel.

Cs. L.
(Fotó: DO-archív - Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!