A magyarok közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen
A magyar úszók közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen, amelyet jövő péntektől vasárnapig rendeznek a Margitszigeten, a Széchy Tamás Uszodában - mondta a szövetségi kapitány.
Sós Csaba úgy fogalmazott, a hazai versenyzőknek előfutam-rendszerű lesz a viadal, közülük a két legjobb kerül a döntőkbe, ahol a meghívott nemzetek két-két úszóval képviseltetik magukat. Elárulta: a csehek és az osztrákok mellett eredetileg a németek jöttek volna, helyettük végül a lengyelek érkeznek.
Az őszi versenynaptárt illetően a kapitány elmondta, a tradicionális hazai viadalokat a szokásoknak megfelelően rendezik meg. A koronavírus-járvány miatt elhalasztott országos bajnokságot december 8-12. között tartják meg Kaposváron.
Arra a kérdésre, hogy néhány hazai úszónál lehetnek-e motivációs problémák, azt felelte: kár lenne tagadni, hogy előfordul, a felhozott példák között pedig a legidősebb Cseh László mellett a legfiatalabbak, Milák Kristóf és Késely Ajna szerepeltek.
"Cseh László életéből egy dolog hiányzik, az olimpiai arany, ő erre tesz fel mindent" - szögezte le a szövetségi kapitány. Hozzátette, nem róható fel Cseh Lászlónak, ha egy világbajnokság vagy kontinensviadal már nem hozza lázba. "Az olimpia halasztódik, a koránál fogva ez nem feltétlenül előny neki, bár az sem biztos, hogy hátrány" - jegyezte meg.
A fiatalok esetében a szövetségi kapitány szerint magasan felfelé ívelő pályafutást kell szüneteltetni, ezekben a napokban érhetnének el sikereket, ráadásul az olimpia jövő évi megrendezésével kapcsolatban is "hallható bizonytalanság".
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció, pixabay.com
A rovat további hírei: Sport
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.
DSTV: vár a ring
2025. okt. 21.
Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.
Biztos VRCK-siker a nyitányon
2025. okt. 21.
Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.
Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában
2025. okt. 20.
A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.
Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors
2025. okt. 20.
Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.
Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE
2025. okt. 20.
A tavalyi bronzérmes Kazincbarcika otthonában vág neki a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 2025/2026-os kiírásának a DKSE röplabda csapata hétfőn este nyolc órától.








