Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A sakk az életük!

Sport
Dunaújváros
sakk
Pásti Áron

facebook megosztás

spigott - 2020. júl. 29., 12:18

Korosztályában vezeti a ranglistát, 13 évesen már FIDE-mesternek mondhatja magát a dunaújvárosi Pásti Áron, aki már kisgyermekként is versenysakkozónak készült.

Pásti Anna (16), Pásti Áron (13), Pásti Zsombor (11). Dunaújvárosiak, testvérek, s az is közös bennük, hogy szeretnek sakkozni. Ráadásul nemcsak szeretik a játékot, hanem nagyon jók is benne, árulta el édesanyjuk, Árgyelán Emese, aki amellett, hogy a Pannon Oktatási Központban tanít főállásban, gyermekeit egyedül nevelve igyekszik egyengetni azok pályafutását.

"Hármójuk közül Anna kezdett el először sakkozni az óvodában, majd kisebb-nagyobb kihagyások után újra elkezdte komolyan venni a játékot, ami azt jelentette, hogy másfél évnyi munka után bekerült az országos élmezőnybe, pedig több év lemaradása volt. Nagyon tehetséges, bátor, támadó sakkot játszik, sorra a legjobb háromban szerepelt magyar bajnokságokon, az EU bajnokságon is ötödik lett, de az igazán nagy eredményektől a szakemberek szerint az önbizalomhiánya fosztotta meg. Az utóbbi egy évben sajnos gödörbe került és visszaesett és így sajnos a kedve is elment, s bár ismét abbahagyta a játékot, most újrakezdte, s ha egy kicsivel kevesebb lendülettel is mint korábban, de szépen halad előre" – mutatta be a család első sakkozóját Emese, majd rátér Áronra, aki a jelek szerint nagyon szép jövő előtt áll.

Pásti Zsombor, Taskovits István, Pásti Anna és Pásti Áron!

"Áront öt évesen írattuk be edzésre, mert láttuk, hogy nagyon szeret gondolkozni, nagyon jó a logikus gondolkodása. Hat évesen a Bástya Dunaújvárosi Sakk SE elvitte egy versenyre, s innen úgy jött haza, hogy már egész életében ezt szeretné csinálni. Azóta a lendület töretlen, soha egyetlen percre nem vonta kétségbe, hogy ezt szeretné csinálni, az egész napja a sakkról szól, egyre jobban beszippantotta, mára már ez tölti ki teljesen az életét. Eleinte azonban nem sok sikere volt, majd szépen lassan elkezdtek jönni az eredmények is, előbb helyi, majd hét-nyolc éves korában megyei szinten is. A Mattolna edzéseire jártunk és itt ismerkedtünk meg Taskovits Istvánnal, aki tehetségesnek látta, illetve mint azt később elmondta, Áronba az akkor is látszó hatalmas sakkszeretet fogta meg. Eleinte a Bástya Dunaújvárosi Sakk SE keretein belül Klimkó Csabával és Bátai Ibolyával edzett, de másodikos korában Taskovits István is elvállalta. Ebben az évben elindult a magyar bajnokságon is, s bár csak a 40. lett, ez sem szegte a kedvét, s az országos csapatbajnokságon a hatodik táblán játszva minden partiját megnyerte, így ő lett a csapat legjobb pontszerzője és a tábladíjat is elhozta. Molnár Béla, a Zöldliget sakkiskola vezetője is látott benne fantáziát, elhívta tehetséggondozó táborukba, ahol havonta egy hetet edzett, s ennek, valamint szorgalmának köszönhetően a harmadik osztályos kora meg is hozta az áttörést. Decemberben elindult a kecskeméti Szőlőfürt Kupán, melyet nagy meglepetésre megnyert a felnőtteket is felvonultató mezőnyben, majd a megyét is ő képviselte az országos diákolimpián, ahol a másodikkal azonos pontszámot elérve lett úgy ötödik, hogy a Buchholz-számítás (a holtverseny eldöntésére szolgáló számítási módszer) nem neki kedvezett.

Végh Zoltán felvétele

A rapid országos bajnokságon a Zöldliget csapata az első táblára ültette, amit úgy hálált meg, hogy országos bajnokok lettek, s ekkorra már látszott, beérik a sok munka, az edzők hite is visszaigazolást nyert, hogy Áron valóban tehetséges. Az év megkoronázásaként a Balatonlellén megrendezett korcsoportos országos magyar bajnokságon második lett, s innentől már meg is maradt az országos élmezőnyben, folyamatosan korosztálya első három játékosa között van. Elment Csehországba, ahol az Európai Uniós bajnokságon 2016-ban harmadik lett és mesterjelölti (CM) címet szerzett, majd 2018-ban sikerült a bajnoki kupát is megszereznie, amivel 12 évesen FIDE-mesterjelölt (FM) lett. Ugyanebben az évben bekerült a magyar válogatottba, mellyel az 5. helyen végzett az ifjúsági Európa-bajnokságon. Azt mondják, ha valaki a 2300-as értékszámot 12-13 éves korára eléri, akkor abból jó sakkozó válhat. Áronnak ezt sikerült idén, mindössze 13 évesen megszereznie, mert februárra 2338 lett az értékszáma, így megszerezte a FIDE-mester (FM) címet is. Ezzel korosztályában átvette a ranglista vezetését, de nem csak itt, hanem az egy évvel idősebbek között is, és 18 év alatt is már csak négy játékos rendelkezett ennél magasabb értékszámmal. Márciusban, még a vírus előtt a lett Alexei Shirov nagymester adott Magyarországon szimultánt, s a 19 fős meghívott játékosokból álló mezőnyből egyedül Áron tudta legyőzni őt. A közelmúltban Szerbiában, egy több nagymesterből és nemzetközi mesterből álló mezőnyben végzett az első helyen, s hogy a nyara még szebb legyen, az elmúlt napokban megkereste egy csapat Csehországból is, hogy a felnőtt Extraligában szerepeljen, ami szintén óriási szakmai elismerés" – árulta el a büszke anyuka, aki elmondta, ilyen előzmények után valahol várható is volt, hogy legkisebbik fia is a sakk mellett köt ki.

"Zsombor már a sakkba nőtt bele. Ez egy olyan világ, hogy szinte minden hét végén van verseny, és mivel a testvérei imádtak versenyre járni, szeretik a küzdelmek izgalmait és nagyon sok barátot is szereztek itt, így ő is mindig versenyeken volt. Ahogy öt éves lett, elkezdett a klubba járni. Másodikos korában minden elvárás nélkül, minimális magánedzéssel elindítottuk a magyar bajnokságon, leginkább azért, hogy ne unatkozzon, amíg testvérei játszanak. Ebből aztán az lett, hogy a harmadik helyen végzett, az élő pontszáma is gyorsan gyűlt, mert korán erős játékosok ellen tudott pontot szerezni. Két évvel ezelőtt a Magyar Gyerek Csapatbajnokságon is remekelt, sorra szerezte a pontokat és végül a tábladíj is az övé lett, míg csapata az ezüstérmet szerezte meg. Ő is nagyon tehetséges, de a figyelme sajnos néha kihagy, ez az egyetlen, ami miatt jelenleg egy picit gödörben van, de keményen dolgozunk azon, hogy ebben is előrébb lépjen."

A sikerek ára!

Sokan azt gondolnák, hogy a sakk nem túl drága sport, kell egy asztal, egy tábla és a bábuk, ám ez finoman szólva sincs köszönő viszonyban a valósággal. A versenysakk nem olcsó mulatság, az edzéseknek és a versenyeknek is komoly ára van.

Végh Zoltán felvétele

"Sajnos a sok eredmény ellenére támogatást nem kapunk, mert mindenhol korlátozottak az anyagi lehetőségek. Pár éve elváltam, azóta is egyedül finanszírozom Áron sakkját, s a jelenlegi szinten már nagy áldozatok kellenek, sok befektetés, komoly nagymester edzők, akiknek az óradíja is nagyon magas (a nagymester edzők óradíja alsó hangon 6-7000 forint) és legalább 10-15 órára lenne velük szükség egy héten. Jelenleg ebből én 8 órát tudok fizetni, azt is nagyon nehezen. Így a havi edzésköltségek 450.000 Ft-t tesznek ki. Ezt csak túlóra, mellékállás segítségével tudom előteremteni, viszont ezt a plusz munkát nagyon nehéz azzal összeegyeztetni, hogy versenyekre is vinni kell. A helyzet ráadásul csak még nehezebb lesz, mert ezen a szinten már sokkal messzebb lévő és drágább versenyekre kellene vinnem, amit pedagógusként nagyon nehezen tudok megoldani, bár szerencsére Áron és én is nagyon támogató közegre találtunk a Pannon Oktatási Központban. Ide jár Áron is ez év szeptemberétől, s a segítő közeg hatására a bizonyítványa is majdnem kitűnő lett. Az iskola mellett nagy segítség az edzői gárda is, mert Áronnak a fejlődéssel együtt tavaly már nagymester edzőre volt szüksége a folyamatos fejlődéshez. Áron rengeteget edz, naponta legalább hat órát, de nem ritka a tíz-tizenkét óra sem, szóval ő is mindent belead azért, hogy minél jobb legyen. Nagyon nagy szerencsénk volt abban, hogy eddigi edzői is nagyon támogatóak voltak. Tasi bácsi (Taskovits István) foglalkozik mindhárom gyermekemmel, így szinte már családtag nálunk, több versenyünkön személyesen is segítette a gyerekeket. Medvegy Zoltán személyében sikerült találnunk egy nagymester edzőt tavaly szeptemberben, rá nemcsak edzőként, hanem szinte barátként tekint a fiam, rengeteget köszönhetünk neki Mivel a fejlődés folyamatos edzésszám növekedéssel is jár, ezért ebben az évben még egy edzőt kértünk fel segíteni, így március óta Pintér József is foglalkozik Áronnal, hogy tényleg töretlen legyen a fejlődése.

A rovat további hírei: Sport

Fontos DKKA-siker a Kozármisleny ellen

Fontos DKKA-siker a Kozármisleny ellen

2024. már. 03.

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin a DKKA felnőtt együttese a sportcsarnokban szombaton este.

Nem kegyelmezett a DEAC

Nem kegyelmezett a DEAC

2024. már. 03.

Csak a szépítő találatnak örülhettek a hazai drukkerek Acélbikáink Debrecen elleni találkozóján a jégcsarnokban szombaton délután.

Az első gólig volt nehéz

Az első gólig volt nehéz

2024. már. 02.

Kiütéses, kilencgólos győzelmet aratott az Asterix Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal csapata az NB II Nyugati csoportjának alsóházi küzdelmeiben pénteken este.

Ezúttal nem volt esély a szoros meccsre

Ezúttal nem volt esély a szoros meccsre

2024. már. 02.

Csak felvillanásai voltak a DKSE röplabdázóinak a Pénzügyőr elleni hazai bajnokin, de a vendégek összességében simán nyerték a két gárda péntek esti találkozóját.

A végére nyílt ki az olló

A végére nyílt ki az olló

2024. már. 02.

Szűk két harmadon keresztül remekül tartották magukat Acélbikáink a DEAC ellen, ám a házigazdák végül ötgólos sikerrel tartották otthon a pontokat.

Nem hibázhat a DKKA

Nem hibázhat a DKKA

2024. már. 01.

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Újra itthon a szerepel DKSE

Újra itthon a szerepel DKSE

2024. már. 01.

A tabellán hatodik Pénzügyőr ellen folytatja az Extraliga küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma este fél nyolctól.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: új szakképzési bázis

  2. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  3. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő