Gyermekkönyvtár: teljes üzemmód augusztusban is!
Gazdag kínálattal várja a legfiatalabb olvasókat a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtára – az intézmény augusztusban is teljes nyitvatartással és szórakoztató nyári programokkal csalogatja a gyerekeket.
Folytatódnak a népszerű sorozatok a gyermekkönyvtárban augusztusban is, tudatta honlapunkkal Tóth Éva intézményvezető. Töretlen népszerűségnek örvend a Mesekedd – keddenként, vagyis augusztus 4-én, 11-én és 18-án 15 órától 18 óráig kerül sor a vetítésekre. A mesevideókat Orsi és Marcsi néni olvasta fel a karantén idején. A mesékhez feladatok tartoznak, a feladatlapok helyes kitöltéséért könyvjutalom jár!
Szintén nagyon népszerű programelem a könyvtári kínálatban szerdánként (augusztus 5., 12. 19., 26.) a Mesés tárlatvezetés című program – 10 órától a legkisebbeknek a Bogyó és Babóca bábkiállítást mutatják be, természetesen ezúttal is meseolvasással.
Mindezek mellett két csütörtökön – augusztus 6. 13. – még egy mesedélután is kényezteti a betűk fiatal barátait: 16 órától 6-án Marcsi néni mesél, 13-án papírszínházi bemutató lesz, valamint mind a két alkalommal 13-tól 17 óráig kreatív foglalkozásra is várják a kicsiket.
A rendszeres programelemek mellett egy különleges attrakcióval is készül a gyermekkönyvtár – a Robotika a könyvtárban című bemutatóra augusztus 14-én pénteken 13-tól 17 óráig várják a vendégeket. A kínálatról még jövünk a részletekkel, egyelőre legyen elég annyi, hogy a József Attila Könyvtár és a Merlin Ház együttműködésével megvalósuló délutánra a robotika, a programozás, a játékfejlesztés és a 3D-s nyomtatás iránt érdeklődő gyerekeket/fiatalokat várnak!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: tömeges jelenlét az MMK könyvvásárán
2025. szep. 13.
Újra sokakat vonzott az MMK-ban az a kezdeményezés, amely során akciós és szépséghibás könyvekkel érkezett az egyik vezető hazai kiadó. Rengeteg érdeklődőt csábított az intézménybe a már harmadjára szervezett program – és senki sem távozott üres kézzel. Hangkép.
Zsuzsi Firka a Bartók Színház aulájában
2025. szep. 12.
Elérkezett a várva várt dátum – a napokban megnyílt Bartháné Markovics Zsuzsa kiállítása a Bartók Kamaraszínházban. Az alkotó meglepetésként kapta a kiállítás lehetőségét, a tárlat megvalósulását Ilyés László keretező és Barta Endre alpolgármester segítették.
DSTV: nyárzáró a Cimbora Klubban
2025. szep. 12.
Meghitt, családias hangulatú koncerttel ünnepelt a Cimbora Klub a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A hagyományos eseményt a József Attila Könyvtár mellett, a Cimbora-fa árnyékában rendezték – együtt, egymásnak énekeltek, zenéltek és szavaltak a közösség tagjai. Hangkép.
Varázslatos kínálattal hódított a könyvtári forgatag a Városháza előtt (galériával)
2025. szep. 09.
Változatos műfaji kavalkáddal szolgált a József Attila Könyvtár évi rendes szabadtéri dzsemborija a Városháza téren múlt szombaton: a KönyvTér forgatagát akár szellemi kalandtúrának is felfoghatjuk – estébe nyúlóan volt miből válogatni, meríteni, töltődni.
Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán
2025. szep. 09.
Új közösségi kezdeményezés és korábban elstartolt sikeres sorozatok újjászervezése egyaránt szerepel a Dunamenti Regionális Népfőiskola őszi programjainak sorában – az alábbiakban sorra vesszük, egy múlt szerdai zászlóbontást követően mire is számíthatnak a Kossuth Lajos utcai bázis vendégei a közeljövőben.
Rosti a Restiben – bővített kínálattal
2025. szep. 08.
Két kiállítással, köszöntőkkel, ráadásként beszélgetéssel és muzsikával folytatódik a népszerű sorozat a Vasmű úti egységben – a programra szerdán délután várják az érdeklődőket a Resti Bisztróban.
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.