Amikor egy élet állomásairól beszélünk, több pszichológiai megközelítés is szóba kerülhet – eszünkbe juthat Freud pszichoszexuális vagy Erikson pszichoszociális fejlődési modellje. Rajtuk kívül azonban számos szakember alkotott modellt a témában; ismerkedjünk most meg a hazánkban kevésbé ismert Daniel Levinson elképzelésével.
Elmélete szerint az első nyugalmi szakasz 22 éves korig tart, és a felnőttkorra készülődésről szól. Ebben a szakaszban számos biológiai változás megy végbe az egyén életében, amit természetesen a mentális érés folyamatai is követnek. A következő szakaszba, a korai felnőttkorban lépést azonban megelőzi egy változás, az úgynevezett kapunyitási időszak. A fiatalnak ekkor friss végzettséggel a kezében kell helytállni, egzisztenciálisan, érzelmileg, és fizikailag is le kell válnia családjáról, párkapcsolatot kell kialakítania és fenntartania.
Ha sikerül megküzdeni ezekkel a kihívásokkal, nyugodtabb évek következnek, egészen 45 éves korig, amikor újabb változási szakasz megy végbe. Az egyén ugyanis ekkor szembesül vele, hogy körülbelül az élete derekán jár. Ez a felismerés számos kérdést vet fel, akár addig félresöpört álmok és vágyak kerülhetnek előtérbe, melyek kielégületlensége hiányt okozhat. Ezt az időszakot életközépi válságnak nevezzük.
Természetesen ez az átmeneti időszak is magában hordozza a fejlődés lehetőségét, és támogathatja egy aktív, a céljainknak szentelt középső felnőttkori szakasz kialakítását.
A harmadik nagy változás a hatvanas évek elején következik be, és átmenetet képez a késői felnőttkor nyugodt évei felé. Csakúgy, mint az életközépi időszakban, itt is a számvetés, a múlandósággal való szembesülés dominál – ennek „eredményeként” egy elégedetlen időskor vagy egy tartalmas örökséget továbbadó életszakasz is következhet.

Harsányi Kata

(A kép illusztráció)

További, a témába is vágó posztok pszichológus szakértőnk blogján!

Harsányi Kata – blog (katt) >>