Jelentősen esett a sörfogyasztás a második negyedévben
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője.
Hozzátette: különösen erős a visszaesés a csapolt söröknél, ahol az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki, írja az MTI. Kiemelte, hogy a csökkenés minden termékszegmenst érintett, így az első fél év adatai alapján már látható, hogy idén a korábbi éveknél kevesebb sört értékesít majd a magyar söripar, annak ellenére, hogy a májusi időjárás lényegesen kedvezőbb volt a tavalyinál, és a kiskereskedelemben fellépő magasabb kereslet némileg ellensúlyozni tudta a vendéglátásból kieső forgalmat.
Kántor Sándor elmondta, hogy ugyan a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt csökkent a kereslet, azonban egyebek mellett az export tevékenység erősítése segítette a munkavállalói létszám fenntartását.
A söripari vállalatok a nemzetközi tulajdonosi kapcsolataiknak köszönhetően a régióba irányuló exportjukat a belföldi forgalomnál magasabb mértékben tudták fenntartani, így a külföldi eladások csak 4 százalékkal, 6000 hektoliterrel estek a második negyedévben. Ugyanebben az időszakban az import mennyisége látványosan, a korábbi forgalom 29 százalékával, 80 ezer hektoliterrel csökkent, hozzásegítve a magyar sörtermelést a foglalkoztatottság fenntartásához.
A söripar öt legnagyobb vállalata 1597 embert foglalkoztat Magyarországon - ismertette a vezető. A szövetség 2019.évi jelentése szerint a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes belföldi értékesítése tavaly mintegy 6,216 millió hektoliter volt, 44 ezer hektoliterrel, 0,7 százalékkal kevesebb az előző évinél. A csökkenő forgalom ellenére az iparág több járulékot és adót fizetett be 2019-ben a költségvetésbe, 82,071 milliárd forintot, szemben a 2018-ban befizetett 80,085 milliárd forinttal.
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció, pixabay.com
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: palacsintás királyság
2025. nov. 24.
Újra megszervezte a évi rendes palacsinta partiját a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete, derül ki a DSTV összegzéséből. Az összejövetelen szorgosan töltötték az édességet a tagok, és persze most is mindenkinek jutott a finomságból. Hangkép.
Ajándékba adható élmények: a repülés új dimenziója
2025. nov. 23.
Mi történik akkor, amikor az ajándékozás öröme már nem hozza magával a megszokott izgalmat? Az ismerős arcok, a régóta meglévő családtagok számára néha nehéz egy eredeti meglepetéssel szolgálni, aminek valódi jelentősége van. Az élmények ajándékozása, például egy különleges repülés, új alternatíva lehet azok számára, akik valami mást keresnek, mint egy újabb bögre vagy tárgyi ajándék.
DSTV: faültetés az arborétumban
2025. nov. 23.
A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése a közösségi alkalomról. Önkéntes segítők közreműködésével szerveztek faültetést a közelmúltban – még a nem éppen barátságos időjárás sem vette el a munkától a faültetők kedvét. Hangkép.
A porcelán szerepe az étkezés kultúrájában
2025. nov. 22.
A porcelán sok éve kíséri az emberiséget különböző kultúrákban, és különleges helyet foglal el az étkezések alkalmával. Eleganciája és időtállósága teszi népszerűvé az otthoni konyhákban és a vendéglátóiparban egyaránt. (X)
Az agilitás értelmezésének kihívásai
2025. nov. 22.
Az agilis munka egyre népszerűbb különböző cégeknél, de mégis sok a félreértés az alapötleteit illetően. Korábban azt állították, hogy az agilis módszertan csak gyors, rövid projektciklusokra való. (X)
Országos versenyt szervez a Rummikub Klub
2025. nov. 21.
Kiváló agykarbantartó, közösségépítő játék a rummikub, hazánkban is egyre népszerűbb – az MMK-ban működő közösség immár egy évtizede él, ráadásul hamarosan újabb országos megméretést is rendeznek.
Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?
2025. nov. 21.
A nyomtatás a mindennapok része – akár irodában, akár otthoni környezetben történik. Egy jól működő nyomtató és a hozzá megfelelő festékkazetta nem csupán kényelmet, de hosszú távon megtakarítást is jelent. (X)








