Dunaújváros Hetilap

Köszönet és segítség a segítőknek

Öcaline - 2020. július 31. 16:33

Nem feledkezett meg a vírushelyzet időszakában kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozókról Dunaújváros önkormányzata. Ebben a témában "Segítség a segítőknek" címmel tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. 

A sajtótájékoztatón elsőként Dunaújváros első embere kapott szót. Pintér Tamás polgármester hangsúlyozta: a különleges helyzetben is áldozatos munkát végzőkről semmiképpen sem szabad megfeledkeznie a városvezetésnek.

"Nem lehetünk elég hálásak"

A vírushelyzet hónapjai bizonyították, hogy Dunaújvárosban rengeteg olyan ember él, akik készséggel segítenek a leginkább rászorulóknak, akár a magánéletük feláldozásával is. Az önkormányzati dolgozóknak már többször köszönetet mondtak, ám közülük is kiemelkednek a szociális szféra munkatársai: a betegek, az idősek segítségnyújtása mindnyájunk számára morális kötelesség. Azok, akik ellátták ezeket a feladatokat, akár saját egészségüket is kockáztatták munkájuk során. Ők különösen jól tudják, mennyire sokan küzdöttek a bezártság érzésével. Külön kiemelném az ESZI dolgozóit, akik tapasztalhatták, hogy gondozottjaik számára komoly lelki terhet jelentett, hogy a látogatási tilalom miatt nem láthatták unokáikat, családtagjaikat. Az áldozat azonban eredményes volt, hiszen az intézmény falain kívül sikerült tartani. A Családok Átmeneti Otthonában szintén meg kellett küzdeni ezekkel a nehézségekkel – mondta el Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere.

Gazdálkodj okosan!

Hozzátette: nem titok, hogy az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségekkel rendelkezik, ám a Rajta Újváros frakció számára kiemelten fontos, hogy elismerjük azoknak az embereknek a munkáját, akik kivették a részüket a rászoruló emberek gondozásából a krízishelyzetben. 
Összesen 17 millió forintot különítettünk el a legutóbbi közgyűlés alkalmával arra a célra, hogy anyagilag is elismerhessük az ő munkájukat. A legtöbben már megkapták ezt a juttatást, azonban szeretném személyesen is megköszönni kiemelkedő teljesítményüket. Egyúttal megköszönöm Szabó Zsolt alpolgármester munkáját is, aki takaros pénzügyi szakemberként még ebben a nehéz helyzetben is el tudott különíteni arra büdzsét, hogy jutalmazni tudjuk ezeket az embereket- tette hozzá Pintér Tamás.

A legjobb befektetés az elégedettség

Szabó Zsolt alpolgármester elmondta: a legjobb befektetés az önkormányzat számára, ha a dunaújvárosi lakosok elégedetten, megbecsülten élhetik mindennapjaikat. Kiemelte: a legutóbbi közgyűlés alkalmával elfogadták azt a rendeletet, amelynek célja, hogy az ESZI-ben, az Útkeresés Segítő Szolgálat Családok Átmeneti Otthonában, és a Jószolgálati Otthon Közalapítvány fogyatékos személyeket gondozó intézményében dolgozókat támogassák. Ezzel kívánják elismerni a vírushelyzet hónapjaiban nyújtott többletmunkát. Emberségből, méltóságból, és szakmai elkötelezettségből jelesre vizsgáztak- fogalmazott Szabó Zsolt. Annál is inkább, mert a kormányzat „megfeledkezett” ezekről az emberekről – mondta el az alpolgármester. Emiatt az önkormányzat lehetőségeihez képest szeretné honorálni az erőfeszítéseket, ezért az ESZI számára 15 millió forintot, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány számára 1 millió, és illetve a Családok Átmeneti Otthona számára szintén egymillió forintot biztosítanak arra, hogy munkatársaikat jutalmazzák. 

A legtöbb, mi adható

A támogatás összesen 200 dolgozót érint, ebből 150 fő már meg is kaphatta a pénzügyi ellentételezést. Körülményeinkhez képest ez a fejenként körülbelül bruttó 85 ezer forint volt a legtöbb, amit adhattunk – árulta el Szabó Zsolt, aki hozzátette: az érintettek olyan munkát végeztek el, ami bármekkora összeget megérdemelt volna. Kiemelte: teljes mellszélességgel támogatják szakmai, és erkölcsi szempontok alapján munkavégzésüket a városvezetés részéről, és abban bízik, hogy továbbra is számíthatnak majd áldozatos, lelkiismeretes tevékenységükre.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.