Munkában az utánpótlás
A korosztályos bajnokság élvonalát célozza meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első számú serdülő együttese.
Az idei szezontól Guricsné Horváth Beáta készíti fel a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő I-es csapatát. A debreceni születésű szakember több évet játszott az élvonalban, a DVSC csapatával EHF Kupa-győzelmet ünnepelhetett, ám az elmúlt évtizedben már a kispadról igyekszik segíteni csapatainak. Serdülő I-es csapatunk új szakvezetője hétfőn találkozott először tanítványaival, s mint azt elárulta, komoly munka vár rájuk a következő hetekben.
"Hosszú volt a szünet, s nyilván volt azért kiadva edzésterv a csapat tagjainak, amit meg tudtak csinálni, de valóban sok idő telt el a legutóbbi közös edzés óta. Én hétfőn vettem át a lányokat, s biztos vagyok abban, hogy nagyon sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy olyan állapotba kerüljünk, amiben már el lehet kezdeni a bajnokságot. Kicsit úgy is éreztem, hogy kevés erre az időnk, ezért korábban kiadtam nekik egy egyhetes edzéstervet, amit meg kellett csinálniuk. Ezek elsősorban fizikális és erőnléti gyakorlatok voltak, ezeket tudták otthon elvégezni, ám a labda nyilvánvalóan nagyon hiányzott már mindenkinek. Most kicsivel több, mint egy hónapunk van a felkészülésre, neki is vágtunk a munkának sőt, pénteken már edzőmérkőzést is játszunk a Ferencváros ellen."
Mint azt megtudtuk, komoly változások voltak a csapat keretében, de az első tapasztalatok jók, mindenki nagy elánnal vetette magát a közös munkába.
"Ez a serdülő I-es csapat játszik majd a serdülő első osztályban, illetve az ifjúsági másodosztályban is, jelenleg tizenkilenc játékosból áll a csapat, de az edzéseket sérülések miatt egyelőre tizenheten kezdték meg. Ebből a korosztályból nagyon sokan felmentek az ifjúsági csapatba, s összesen nyolc játékos érkezett az U15-ös csapatból, de a keret nyitott, s ha a fiatalabbak között lesznek olyanok, akik jól teljesítenek, természetesen őket is megnézzük. Az első tapasztalatok jók voltak, nagyon szorgalmasak a lányok, már a kiadott edzésterv alapján elvégzett munkából láttam, hogy nem lesz a hozzáállással probléma, s a mai első közös edzésünkön is nagyon becsületesen dolgoztak, küzdöttek, akartak, s mindent a maximális fordulatszámom igyekeztek megcsinálni."
Végh Zoltán felvételei
A serdülők edzője jó tapasztalatokat szerzett eddig Dunaújvárosban, s mint azt elárulta, minden feltétel adott ahhoz, hogy a csapat továbbra is a bajnokság élvonalába tartozzon.
"Úgy látom, hogy Dunaújvárosban is nagyon komoly szinten folyik a munka, serdülőink profi játékosnak készülnek, ennek megfelelően dolgoznak napi két edzéssel, s minden adott itt ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Ezek közül az első az, hogy minél jobban megismerjük egymást a lányokkal, s minél jobban együtt tudjunk dolgozni, ami viszont a szezont illeti, nem lehet más a célunk, mint az, hogy ott legyünk a bajnokság elején."
A rovat további hírei: Sport
Két dunaújvárosi a vb-csapatban
2025. aug. 02.
Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.
Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász
2025. aug. 02.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.
DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban
2025. aug. 01.
Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.
DSTV: a pound fitness világában
2025. aug. 01.
Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.
Vereséggel zártak a fiatalok
2025. aug. 01.
A csehektől is kikapott a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában csütörtökön este.
DSTV: jótékony Fox SE
2025. júl. 31.
A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.
Csak a szépítésre volt erő
2025. júl. 31.
Nagyot küzdött, de négy szettben vereséget szenvedett a bolgárok elleni mérkőzésen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.