Örökrangadóval rajtol a szezon

doszerk - 2020. július 15. 8:31

A címvédő Ferencváros és az élvonalba visszatérő MTK Budapest örökrangadóját rendezik a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjának nyitófordulójában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Twitter-oldalán kedden hozta nyilvánosságra az első kör párosításait. Az elmúlt szezonban ezüstérmes MOL Fehérvár FC az előző idény tavaszi küzdelmeinek egyik legjobbjához, a Zalaegerszeghez látogat. Ennek az az érdekessége, hogy a fehérváriak kispadján már az a Márton Gábor ül majd, aki a zalaegerszegieket a kieső helyen vette át, majd a hetedik helyre hozta be őket a legutóbbi kiírásban. A története legjobb eredményeként bronzérmes, ezzel az Európa-ligában induló Puskás Akadémia a kupagyőztes Budapest Honvédot fogadja majd. A felcsútiak június 27-én a zárófordulóban éppen a kispestiek 2-1-es legyőzésével érték el a dobogó legalsó fokát.

Kép forrása: MTI

Az NB I újonca, a Budafok a Kisvárdát látja vendégül, míg az Újpest Paksra, a Mezőkövesd pedig a Diósgyőrhöz látogat. Az MLSZ közleménye szerint az élvonalbeli bajnokság az augusztus 15-i hétvégén kezdődik. A mérkőzéseket pénteki, szombati vagy vasárnapi játéknapon játszhatják le a csapatok az európai kupamérkőzések, illetve annak érdekében, hogy az M4 Sport minél több találkozót közvetíthessen élőben. A téli szünet előtti utolsó fordulóban a tervek szerint a december 19-i hétvégén csapnak össze a csapatok, míg 2021-ben először a január 23-i hétvégén találkoznak az OTP Bank Liga együttesei. Az első Ferencváros-Újpest rangadóra a nyolcadik fordulóig kell várni, amely október 24-én lesz, a bajnokság zárófordulóját pedig a május 15-i hétvégén rendezik.

Az OTP Bank Liga 1-3. fordulójának párosításai

1. forduló (augusztus 15.)
Puskás Akadémia FC-Budapest Honvéd
Budafoki MTE-Kisvárda Master Good
Paksi FC-Újpest FC
Diórgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC
ZTE FC-MOL Fehérvár FC
MTK Budapest-Ferencváros

2. forduló (augusztus 22.)
Ferencváros-Diósgyőri VTK
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC
MOL Fehérvár FC-Paksi FC
Újpest FC-Budafoki MTE
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC
Budapest Honvéd-MTK Budapest

3. forduló (augusztus 29.)
Puskás Akadémia FC-Újpest FC
Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC
ZTE FC-Ferencváros
Diósgyőri VTK-MTK Budapest
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

2024. máj. 07.

Remek teljesítményt nyújtva szerezett aranyérmet a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság győri fináléjában.

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

2024. máj. 07.

Az utolsó percben kapott góllal bukta el az alsóház első helyét a Dunaújváros Futsal csapata a Mad Dogs elleni szezonzárón hétfőn este.

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

2024. máj. 05.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban szombaton este.