Pedagóguskar: hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől
A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt.
Horváth Péter erre reagálva elmondta, tapasztalataik szerint már a diákok, a szülők és a pedagógusok is nagyon várják a szeptemberi hagyományos iskolakezdést. Ugyanakkor bizonyos egészségügyi szabályokat alaposan át kell gondolni: maradnak a kihelyezett fertőtlenítőszerek az iskolák folyosóin, és figyelni kell a távolságtartási szabályokra a termekben is. Felmerült az is, hogy a járvány erősödésével nem egységes lezárásokat kellene elrendelni, hanem csak azokon a helyeken, ahol nő a fertőzöttek száma – jegyezte meg a szervezet első embere.
(Via MTI; a fotó illusztráció a www.egeszsegkalauz.hu portálról)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: élő irodalom a Móriczban
2024. dec. 26.
A Móricz Zsigmond Általános Iskola előszeretettel invitál meg művészeket az intézménybe, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban Szabó T. Anna író, műfordító tett látogatást – és persze mesékkel, versekkel érkezett. Hangkép.
A természet ölelése az arborétum
2024. dec. 18.
Dunaújváros közkedvelt zöld szigete, a Baracsi úti Arborétum egész évben nagyszerű helyként szolgált a kikapcsolódásra, oktatásra. Orosz Csaba önkormányzati képviselővel beszélgettünk az elmúlt év sikereiről és programjairól.
DSTV: nyitott nap a Rudasban
2024. dec. 06.
Folytatta az elmúlt évek hagyományát a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény képzési programjával, szakmai kínálatával, színes mindennapjaival és gazdag diákéletével nyitott nap keretében ismerkedhettek a továbbtanulók. Hangkép.
DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában
2024. dec. 01.
Szép esemény színesítette a Dózsa iskola jubileumi tanévét még a nagy csőtörés előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A 45. évforduló apropóján szervezték meg a volt kollégák, pedagógusok találkozóját az intézményben – meghitt délután kerekedett. Hangkép.
DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak
2024. nov. 29.
Megtartotta az első iskolanyitogató rendezvényét a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Farkas Márta intézményvezető elárulta, már most nagyon sokan érdeklődnek az iskola programja és kínálata iránt. Hangkép.
Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!
2024. nov. 27.
A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók. A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X)
DSTV: elsősöket avattak az Aranyban
2024. nov. 27.
Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.