Verdi és Beethoven műveivel indul a Scala milánói operaház őszi évadja
Az operaház helyett a milánói dómban lesz az első előadása - Giuseppe Verdi Requiemjével - a március óta zárva tartó Scala operaháznak, amelynek szeptember 4-én újrainduló programját Dominique Meyer intendáns hétfőn mutatta be.
Verdi Requiemjét a koronavírus-járványban elhunyt betegek emlékének szenteli Európa legnagyobb operaháza. Olaszországban több mint 35 ezren haltak meg, több mint felük Lombardia tartományban. A milánói székesegyházat és a világhírű operaházat egyszerre zárták le február 23-án. "A dóm és az operaház is a milánóiak otthonának számít" - mondta Gianantonio Borgonovo esperes. A koncertre 600 férőhelyet tudnak biztosítani a székesegyházban. Óvintézkedésként a dóm minden hajójához külön be- és kijáratot biztosítanak. A koncertet élőben közvetíti mások mellett az olasz közszolgálati televízió. A Requiemet szeptember 7-én Bergamo, szeptember 9-én Brescia város dómjában is előadják, mindkét város a járvány által leginkább sújtott települések közé tartozik.
Szeptember 12-én nyitja újra kapuit a Scala az egészségügyi dolgozóknak szentelt koncerttel: a választás Beethoven 9. szimfóniájára, vagyis az Örömódára esett, amely az Európai Unió himnusza is egyben. A több mint 2000 férőhelyes operaházba 740 nézőt engednek be, a családtagokat együtt, ugyanabban a páholyban igyekeznek elhelyezni.
Az operaház járvány utáni programját bemutató sajtótájékoztatón Giuseppe Sala milánói polgármester, aki egyben a színházat üzemeltető alapítvány elnöke, elmondta, hogy az utóbbi hónapokban több mint tízszer írták újra a Scala ősz i újraindulását a korlátozó intézkedések alakulásához igazodva. "Egy nem változott soha: az újraindulás vágya" - hangsúlyozta Sala. Hozzátette, a Scala "nem csak egy színház, Milánó város és Olaszország jelképe".
Dominique Meyer az őszi programból kiemelte a koncertként előadott Traviatát Zubin Mehta vezénylésével, szintén Giuseppe Verditől az Aidát, amelynek karmestere Riccardo Chailly lesz, valamint Giacomo Puccini Bohémélet című operáját, amelynek a Franco Zeffirelli rendezte változatát viszik színre.
Az intendáns elmondta, hogy az utóbbi hónapokban mintegy 150 előadás elmaradása miatt az operaház 23 millió euró jegyárbevételtől esett el, mindazonáltal a hiányt fedezik a szponzorok és a takarékossági intézkedések.
Ami a jövő évi programot illeti, Meyer szerint talán októberre készül el. A szokásos december 7-i téli idénynyitó operaelőadás részletei sem ismertek még.
A Scala intendánsa személyesen nyitotta újra az operaház bejárati ajtóit, amikor július 6-án az első "főpróba"-koncertet tartották a követendő óvintézkedések felmérésére. Az volt az első alkalom, hogy három hónap után ismét nézők léptek az operaházba.
Forrás: mti.hu
Fotó: pixabay.com
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.