Gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot egy német céggel Magyarország
Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot a német Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében.
A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkárságának közleménye szerint a magyar kormány a hadiipar fejlesztésének legjelentősebb, több mint kétmilliárd euró értékű programját indította el azzal a megállapodással, amelyet hétfőn írtak alá a németországi Unterlüssben. A Rheinmetall európai védelmi ipari óriáscég és a magyar állam közötti együttműködés keretében a felek vegyesvállalatot és gyártóüzemet alapítanak a legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására Magyarországon.
Ezzel Magyarország az első olyan NATO- és EU-tagállam, amely a düsseldorfi székhelyű cég új fejlesztésű, innovatív terméke mellett döntött az előzetes piackutatások után. A lépés központi eleme a folyamatban lévő honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, amelynek célja, hogy a honvédség mihamarabb világszínvonalú haderővé váljék és ezzel hozzájáruljon az euroatlanti térség biztonsági kihívásainak kezeléséhez - írták.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos közös közleményében azt hangsúlyozta: Magyarország a NATO-nak tett vállalásai részeként helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét.
"A harckocsikat és a tüzérséget követően rövidesen a képességcsomag gerincét alkotó gyalogsági harcjárművekre kerül sor" - fogalmaztak, hozzátéve: kategóriájában a legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy az elkövetkező évtizedekben ezt a központi szerepet betöltse a honvédség eszközparkjában.
Megjegyezték azt is, hogy ez az együttműködés többet jelent, mint haditechnikai modernizációt, partnerséget egy vezető európai nagyvállalattal, mely a magyar hadiipar helyreállítását, ezáltal a magyar ipari portfolió szélesítését is szolgálja.
A közlemény szerint Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: "büszkék vagyunk arra is, hogy jelentős mértékben hozzájárulhatunk Magyarország védelmi technológiai képességeinek bővítéséhez a helyi iparral együttműködésben. Várakozással tekintünk magyar barátainkkal és partnereinkkel folytatott közös munka elé és mindent megteszünk a vállalkozás hosszú távú sikere érdekében" - olvasható a közleményben.
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: maskarás mulatság a Jószoli bázisán
2025. már. 12.
Ahogy az elmúlt hetekben a város sok iskolájában és intézményen, úgy a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai bázisán is megtartották a farsangi mulatságot. Remek program kerekedett, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
Rosti-napok a tripla jubileumon
2025. már. 11.
Az ünnepi gála és a szalagavató után újabb mérföldkőhöz érkezik a jubileumi tanév programsora a Rosti iskolában: a Rosti-napok keretében sűrű kínálattal várják a nebulókat. Filmvetítés és Rosti-túra is szerepel a kínálatban!
Három újabb előadás a Szenior Akadémián
2025. már. 10.
A Dunamenti Regionális Népfőiskolán zajló Szenior Akadémia tavaszi szemeszterének nagy sikerű első előadását még további három követi a tavasz folyamán. Itt a tételes tervezet.
Addig oké, hogy tavasz, de hol van már az áradó víz?
2025. már. 10.
Szép lassan az is megérkezik a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Várhatóan keddtől fordul csapadékosabbra térségünk időjárása, végre, végre.
DSTV: jótét céllal báloztak
2025. már. 10.
Folytatta a jótékony célú programok hagyományát a BIROK Szabó Magda iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A tavalyi akció sikere után a II. Jótékonysági Magda Bál bevételből elsősorban tovább fejlesztenék a felépített játszóteret, illetve bővítenék a felsősök közösségi tereit. Hangkép.
Milyen juttatást kaphatunk a plazmaadásért?
2025. már. 09.
A plazmaadás egyre népszerűbb, ennek az egyik oka egy magasztos cél: a vérplazma olyan gyógyszerkészítmények alapanyagául szolgál ugyanis, ami egyes betegek számára az életet jelenti. (X)
DSTV: jaj a kiszebábnak a Vasvári udvarán
2025. már. 09.
Sikeres tavaszváró program helyszíne volt a napokban a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény udvarán tartott kiszebáb-égetést egy emberként ünnepelte az iskola közössége – a nebulók dalokkal, mondókákkal és nagy zsivajjal űzték el a telet. Hangkép.