Koronavírus: a teljes belső határt ellenőrzik keddtől
A teljes belső határon ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést szeptember 1-jétől a kormány a Magyar Közlönyben vasárnap megjelent rendelet értelmében. Eü-vizsga, kontaktkutatás, ha kell, meg honvédségi közreműködés is várható.
Az MTI összegzése szerint a külföldről érkező magyar állampolgárok, illetve állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalmi beléptetéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át. Ha ez a fertőzés gyanúját állapítja meg, akkor a belépők kijelölt karanténba, vagy, ha az nem jelent járványügyi kockázatot, hatósági házi karanténba kerülnek.
Változásözön
Ha a vizsgálat nem állapítja meg a fertőzés gyanúját, a belépők a járványügyi hatóság által kijelölt karanténba, vagy hatósági házi karanténba kerülnek 14 napra. Ez alól felmentést két, legalább 48 óra különbséggel elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat (PCR-teszt) adhat.
Kontaktkutatásos fertőzés gyanúja esetén az első vizsgálatot attól a naptól számított negyedik napon lehet megkezdeni, amikor a kontaktszemély a fertőzöttel érintkezett. A rendelet szerint a magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott nem hivatalos célú határátlépésnél a magyar állampolgárral azonos megítélés alá esnek azok és családtagjaik, akik Magyarországon állandó tartózkodásra jogosultak, valamint azok, aki rendelkeznek az idegenrendészeti hatóság 90 napot meghaladó idejű magyarországi tartózkodásra kiadott engedélyével, illetve a magyarországi sportszervezetek versenyzői, sportszakemberei és delegáltjai, ha külföldi nemzetközi sporteseményen részvételt követően lépnek be az országba.
Belépés csak kivételes esetben
A rendelet hatálya nem terjed ki a teherforgalomban és a hivatalos útlevéllel történő határátlépésre, valamint azokra, akik a belépéskor hitelt érdemlően igazolják, hogy a megelőző hat hónapban átestek koronavírus-fertőzésen. A rendelet szerint a nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére nem léphetnek be.
Ez alól felmentést csak a rendőrség adhat, például a magyarországi bírósági vagy hatósági eljárásban való részvétel, meghívólevéllel igazolt üzleti célú tevékenység vagy egyéb munkavégzés, beutalóval igazolt egészségügyi ellátás igénybevétele, tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, a fuvarfeladat kiindulópontjára történő eljutás vagy onnan hazatérés személyforgalomban, családi eseményeken – házasságkötés, keresztelő, temetés – történő részvétel, hozzátartozó gondozása, ápolása, kiemelt jelentőségű, nemzetközi sport-, kulturális, illetve egyházi rendezvényen történő részvétel vagy más méltányolható ok esetén.
A szomszédos államok polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 órára az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek, de ezt a sávot nem hagyhatják el. Szintén beléphetnek az ebben a 30 kilométeres sávban élő magyarok is, ha 24 óránál kevesebbet tartózkodtak a szomszédos állam határától számított 30 kilométeres sávban.
Az üzlet az üzlet, a sport meg sport
A közlönyben megjelent belügyminiszteri rendelet szerint az üzleti céllal érkezők bármely állam területéről beléphetnek Magyarországra. A külföldiek tranzitáthaladása belépéskor egészségügyi vizsgálatot követően engedélyezett, ha fertőzés gyanúja nem merül fel, a belépő rendelkezik a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási feltételekkel, igazolja utazásának célját, célországát, és a célországhoz utazás útvonalán fekvő szomszédos államba a belépése biztosított. A tranzitforgalom csak meghatározott útvonalon lehetséges, csak bizonyos pihenőkön megállva, és legfeljebb 24 óráig.
Külföldi nemzetközi sporteseményen részvételét követően a magyarországi sportszervezet versenyzője, sportszakembere, vagy a magyarországi sportszervezet általi delegált számára a hatósági házi karantén helyeként a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan területét is ki kell jelölni. Így a sportoló a hatósági házi karantén ideje alatt a lakóhelye vagy tartózkodási helye és a sporttevékenység végzésére használt ingatlan között mozoghat, az edzésen részt vehet. A magyarországi nemzetközi sportrendezvényre érkező nem magyar résztvevők – a nézők kivételével – akkor léphetnek be Magyarországra, ha a megelőző 5 napban legalább 48 órás különbséggel végzett két negatív PCR-teszt eredményét magyar vagy angol okirattal igazolják. Ettől eltérően az Európai Labdarúgó Szövetség protokolljára figyelemmel a résztvevők egy három napnál nem régebbi negatív PCR-teszttel is beléphetnek az országba. Az összegzés szerint a kormány a kiemelt sportrendezvényeknél követendő járványügyi előírásokra külön rendeletet dolgozhat ki.
Hadfiak, előre!
Katonai konvojok is beléphetnek Magyarország területére, és az országon át is haladhatnak, ha a csapatmozgás során kizárólag technikai eszköz, felszerelés és az állomány mozgatása történik, valamint a szomszédos országok részéről biztosított a határátlépés.
A közlönyben megjelent az is, hogy a Magyar Honvédség közreműködik az egészségügyi válsághelyzet alatt a határellenőrzési és a határvédelmi feladatokban, a járőrözésben, az operatív törzs felkérésére egyes létesítmények fertőtlenítésében, szükség esetén tranzitáthaladással összefüggő kísérési feladatokban, emellett őrzés-védelmi feladatokban is.
(Forrás: MTI; a kép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.