Közösségi finanszírozásból épülhet meg a vörös pandák kifutója a Pécsi Állatkertben
Közösségi finanszírozással, adományoknak köszönhetően tud kifutót építeni az ősszel érkező vörös pandák számára a fennállásának hatvanadik évfordulóját idén ünneplő Pécsi Állatkert.
A közleményében szerint az intézmény évek óta csatlakozni kívánt a vörös macskamedvének is nevezett vörös panda (Ailurus fulgens) fajmegmentő- és tenyészprogramjához, erre pedig idén nyílt először lehetőség.
Az állatok kifutójához szükséges forrást közösségi finanszírozási kampány keretében teremtették elő: több neves vállalat és csaknem hatvan magánszemély ajánlott fel kisebb-nagyobb összeget, így az előre tervezett kétmillió forinton felül további csaknem félmillió forint gyűlt össze.
A vörös pandák kifutója szeptember végére elkészül, így a Pécsi Állatkert kora ősszel fogadhatja Franciaországból az egyéves pandaikerpárt - írták, hozzátéve: a faj a Himalája, elsősorban Nepál, Kína, India területén fordul elő, mára már veszélyeztetett faj, melynek fennmaradásáért az állatkertek közös erővel küzdenek.
A közleményben emlékeztettek: a koronavírus-járvány hatása komoly gazdasági kihívások elé állította az intézményt, de ebben a nehéz időszakban ismét megmutatkozott a helyi közösség összefogása és az állatkert iránt tanúsított szeretete. A zárva-tartás közel két hónapos időszaka alatt számottevő pénz- és takarmányadományt kapott az állatkert.
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció
A rovat további hírei: Mozaik
Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás
2025. okt. 22.
Az éles látás ma már nem csak álom – a lézeres technológiáknak köszönhetően sokak számára elérhető alternatíva a kényelmetlen szemüveg vagy kontaktlencse helyett. Egy kulcsfontosságú kérdés azonban gyakran visszatér: mennyi a lézeres szemműtét ára, és mi befolyásolja azt? Ebben a cikkben körbejárjuk, mit érdemes tudni az árakról, a beavatkozás típusairól és a klinikai lehetőségekről! (X)
DSTV: keresztmetszet a körömdivatról
2025. okt. 22.
A festett vagy éppen épített körmök manapság nagyon népszerű kiegészítők, derül ki a DSTV összegzéséből. A divat a műkörmök területén is olyan változatos, mint az öltözködés terén, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő stílust, formát és színt. Hangkép.
Lézeres szőrtelenítés kényelmesen
2025. okt. 21.
Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)
Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások
2025. okt. 20.
A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)
Hihetetlen, pedig igaz: erősödő nappali felmelegedés!
2025. okt. 20.
Csapadék csak elvétve lehet, de a hét második felében meglepő folyamatokra készülhetünk térségünk időjárása tekintetében, adta hírül a DO meteorológiai szakértője. Bőven 20 fok feletti csúcsok október végén. Durva, na.
Hatékony szellőztetés otthonában: mi a titka?
2025. okt. 20.
Az otthonok megfelelő levegőminősége alapvető fontosságú, különösen ott, ahol gyakran gyűlik össze a nedvesség, mint például fürdőszobákban vagy konyhákban. A szellőztetés hiánya vagy elégtelen megoldása gyakran vezet magas páratartalomhoz, ami kedvez a penészgombák megjelenésének. (X)
DSTV: gólyaavató a Rudasban
2025. okt. 20.
Méltó módon köszöntötte új diákjait a Rudas középiskola a gólyaavató ünnepségen, derül ki a DSTV összegzéséből. A vidám kavalkád évtizedes hagyományokat folytatott a "Rudiban" – emlékezetes percek özönével ajándékozta meg a résztvevőket. Hangkép.