Előbb a jeges rémület jöjjön, aztán nyomában a katartikus feloldás – mindig van remény, esély és lehetőség az ízfokozásra, és ha olyan csapat remekművei szolgálnak alapul, mint a „terítékenes” csoport, nem lehet baj sosem.

Két projekt gallyon

Előbb egy salátás, aztán egy kenyeres összeállítást terveztem, mind a kettő gallyra ment, de persze megígértem, hogy – végre – megint lesz tematikus gasztro oldal, de mi legyen….?
Öt teljes percig lesegettem a csoport friss posztjait a facebook felületén, amikor bevillant a közös szál, a mai Nagy Téma: a helyi gasztronauták friss bejegyzéseiben rendre-másra feltűnt egy csodás tényező. A koviubi. Nem fogok rendet vágni a receptek sokféleségében, és nem vagyok hajlandó beállni sem a Kenyeresek, sem a Krumplisok nagy, átjárhatatlan, engesztelhetetlen táborába.
Helyette mutatom a lényeget.

Négy klassz klasszikus

Elsőként következzék az ihletadó felvétel, és esküszöm, nem azért, mert ex-osztálytárs az elkövető: Hódosi „Hódoska” Ágnes műve pedáns pontossággal összegzi, amiről az egész összeállítás szólni szeretne. A csirkepörkölt és a nokedli viszi a prímet – és vegyük már észre, milyen szép az a kis petrezselymes-tejfölös adjusztálás, könyörgöm! –, de a kovászos uborka is hangsúlyos, megkerülhetetlen tényező, nincs vita.

Várnagy Józsefné Vera képét látva sem lehet kérdés, hogy a rántott csirke és petrezselymes burgonya mellé vétek lenne ilyentájt nem koviubit kínálni! Felhívom a figyelmet a rántott jóféleség ravasz panírozására – ha jól látom, szezámmag tol még egyet a roppanósságig húzott ízélményen –, meg persze arra, hogy a krumpli, helyesen, kicsit mászkos, kicsit tocsog; úgy a jó.
Molnár Tamásné Gerő Irén rakott krumpli, koviubi kombója is azt igazolja nagyon fényesen, hogy a megunhatatlan nagy klasszikusok mellé vitán felül remekül passzol a kovászos uborka. A képen titkos főszereplőnk mellett még a kolbászkarikák pedáns rendje/ritmusa, valamint a bőséges tejföl- és sajtmennyiség érdemel figyelmet, és nagy pacsi a remek időzítésért. Se előbb, se később: a szerző pont abban a pillanatban kapta ki a sütőből a rakott bureszt, amikor a fedréteg pirosas barnasága ezt indokolta.

Ágnes Horváthné Pálfi szintén egy nagy klasszikus, a retro (wehhehhe, balatoni!) sült hekk mellé kínálta a koviubit. A merészen irdalt haltörzs került a fókuszba a szépen pakolt zöld (snidling?) díszítéssel, decens citromkarikával, főhősünk szerényen háttérbe húzódik, de pont ettől izgalmas a történet; mint amikor egy mellékszereplő mondja ki a kulcsmondatot egy fontos filmben.

Műhelytitok: a cikk készítése közben pontosan négy termetes koviubit majszoltam el az anyukám kollekciójából. Csak úgy, magába’.

(Szakmai partnerünk a www.teritekujvaros.hu címen érhető el!)

Ny. Zs.