Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végre hazai jégen az Acélbikák

Sport
jégkorong
felkészülés
Dunaújváros
DAB
Acélbikák

facebook megosztás

spigott - 2020. aug. 19., 13:16

Komoly létszámmal vágott neki a jeges edzéseknek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely kedd óta már hazai környezetben készülhet az új szezon kihívásaira.

Ugyan a jeges felkészülést már augusztus elején megkezdte a Dunaújváros Acélbikák jégkorong csapata, hazai környezetben csak kedden tudtak először edzeni a hokisaink, akik gőzerővel készülnek az új szezon küzdelmeire. A jégkorongosok nyári felkészülése azonban lényegesen korábban megkezdődött, erről, illetve a szakvezetés és a csapat terveiről Borbás Gergely másodedzőt kérdeztük.

"Nyáron azokkal a játékosokkal edzettünk, akik itt Dunaújvárosban tartózkodtak, azokkal a junior és felnőtt játékosokkal, akiknek már volt szerződésük. Ezt követően két hét szünetet tartottunk, majd elkezdtük a jeges edzéseket augusztus elején, egyelőre azonban Érden és Székesfehérváron, ugyanis a Dunaújvárosi Jégcsarnokban az üzemeltető-váltás, s az ezzel járó átvételi procedúra, valamint a karbantartási munkálatok miatt csak most készült el a jég. Rég látott nagy kerettel kezdtük meg a felkészülést, harminc játékossal edzettünk a jégen úgy, hogy várakozóink is voltak. Elég vegyes a társaság, a juniorok mellett vannak próbajátékosok is, rengeteg fiatal csatlakozott idén a kerethez, de lesz mg szűkítés, szóval van konkurencia, s az mindenképpen pozitívum az elmúlt évekhez képest, hogy megnőtt a konkurencia a felnőtt csapatba kerülésért vívott harcban" – fogalmazott a fiatal szakember, aki elárulta azt is, miért okoz nehézséget számukra megtervezni a felkészülés további programját.

"Nagyon nehéz, hogy nem tudjuk a bajnokság pontos kezdését, s azt sem, hogy az aktuális edzőmeccseink közül éppen melyik marad el. Úgy terveztük, hogy Szlovákiában lesz két meccsünk, ám ezek elmaradnak a határátlépési nehézségek miatt. Ezek helyett lett lekötve két meccsünk az Újpesttel, ám mivel ott sajnos egy játékos megfertőződött, ezért azt a két meccset sem játsszuk le. Ehelyett igyekszünk új találkozót lekötni, s ha minden jól megy, akkor a jövő héten Győrben korcsolyázunk majd jégre a Ferencváros ellen. A Vasas ellen a juniorok és a próbajátékosok játszottak, ami az eredményen is megmutatkozott azért, de egy olyan képet rakott elénk, amiből látjuk, hogy kik azok, akiknek van esélye arra, hogy bekerüljenek a felnőtt csapatba."

Az Acélbikák keretének egy rész együtt maradt, a légiósok közül Garret Hughson és David Mazurek is Dunaújvárosban folytatja pályafutását. A nyáron három svéd játékossal erősítettek a Bikák, s bár közülük Oskar Brändström családi okok miatt hazatért, Daniel Nilsson és Kristoffer Pihlqvist is erősítést jelent a Bikák számára.

"Jött egy svéd hátvéd Daniel Nilsson személyében, aki nagyon fizikális hokit játszik, erre szüksége is van a csapatnak. Az Erste Liga azért nem arról híres, hogy túl sok ütközés lenne, így ő ezzel is színesítheti a játékot. A KMH-tól érkezett Kristoffer Pihlqvist, ő egy nagyon jó center, s bízunk benne, hogy hozni fogja azt a teljesítményt, amit tavaly is bemutatott az Erste Ligában. Garret Hughsont jól ismerjük, reméljük idén is lesz esélye arra, hogy megszerezze a legjobb kapusnak járó címet a ligában, s tisztában vagyunk David Mazurek erősségeivel is. Van még két légiós helyünk, erre is keresünk játékosokat, de lehet, hogy úgy kezdjük a szezont, hogy még a fiatalok kapnak lehetőséget, de ahogy élesedik a bajnokság, minden bizonnyal be fogjuk tölteni ezt a két helyet is a keretben."

Végh Zoltán felvételei

Bár sok még a bizonytalanság a szezonnal kapcsolatban, a mieink mindenképpen szeretnének résztvevői lenni a rájátszás küzdelmeinek, fogalmazott a DAB másodedzője, mikor az idei célokról kérdeztük.

"Ahogy a híreket olvastuk, jelentősen erősödik a mezőny, főleg az erdélyi csapatok vásárolnak elég komoly szinten. Erős lesz a bajnokság, az elvárásunk magunkkal szemben az, hogy közel legyünk az első négyhez, de lépésről lépésre haladunk, Dave Leger vezetőedző hitvallása is az, hogy nem augusztusban kell megnyerni a bajnokságot. Csapatot kell azért építenünk, vannak fiatalok, vannak új arcok, akiket be kell építeni a csapatba, s ehhez igyekszünk is tartani magunkat. Megpróbáljuk megcélozni az első négy helyet, ami már elég nagy bravúr lenne ebben a jelentősen megerősödött mezőnyben, de a minimális elvárás az, hogy bejussunk a rájátszásba."

A rovat további hírei: Sport

Japán hat ország olimpiai csapatainak belépését szigorítja

Japán hat ország olimpiai csapatainak belépését szigorítja

2021. jún. 27.

A japán kormány hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának ottani terjedése miatt - írta vasárnap a Jomiuri Sinbun.

Hajszálra az aranytól!

Hajszálra az aranytól!

2021. jún. 27.

A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia második lett a gerenda fináléjában a dohai Világkupa második döntős napján, talajon pedig az ötödik helyen végzett.

Nem adta olcsón magát a Mihók-csapat

Nem adta olcsón magát a Mihók-csapat

2021. jún. 26.

Óriási csatában gyűrte le a magyar női vízilabda válogatott az Universiade csapatot a közelmúltban átadott soproni Lővér Uszoda első hivatalos mérkőzésén.

Nyolc sportágban sorsolják az olimpiai belépőket

Nyolc sportágban sorsolják az olimpiai belépőket

2021. jún. 26.

A tokiói olimpia szervezői sorsolással döntik el több sportágban is, hogy kik jutnak belépőhöz a július 23-án kezdődő ötkarikás játékok versenyeire.

Gólzápor a DLSZ Arénában

Gólzápor a DLSZ Arénában

2021. jún. 26.

Három mérkőzésen összesen negyvenöt gólt szereztek a csapatok a Dunaújváros Kupa második fordulójának utolsó játéknapján.

Hatodik hely felemáskorláton

Hatodik hely felemáskorláton

2021. jún. 25.

Nem sikerült túl jól Kovács Zsófia számára a katari Világkupa felemáskorlát versenyszámának fináléja.

Elrajtolt az Ovi foci Kupa (galériával)

Elrajtolt az Ovi foci Kupa (galériával)

2021. jún. 25.

Közel száz gyermek mérte össze egymással erejét a Margaréta Tagóvodában megrendezett Ovi Foci Kupa első fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő