"Fuss velünk, fuss értünk!" – negyedszerre is nagy siker! (galériával)
A súlyos fellegek sem tántorították a résztvevőket, közel ötszázan kapcsolódtak be az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete és a Carissa Sportegyesület akciójába ma délelőtt. Azt direkt nem árulom el, ki nyerte az "50+ Újságírók" viadalát... cserébe sok-sok kép mesél, milyen jó program kerekedett!
487 futó! – ezzel az örömhírrel lepett meg Petrás Gábor főszervező, miután egy üveg víz és egy szelet müzli segítségével visszatértem a Föld nevű bolygóra a kolosszális 2 km megtétele után. A részvételi hajlandóság gyönyörű, mint ahogy a ritka színes mezőny is az volt: a profi és félprofi futók mellett sportegyesületek (például a Dunaferr futsalosai vagy a DKKA női kézisei), és haveri összeállások (például a Szöglet sporttársai), baráti társaságok, kutyások, családok vágtak neki a hosszúnak nem, megerőltetőnek is csak számottevő edzés nélkül mondható távnak. Van, akit annyira nem rettentett a kihívás, hogy nehezített is a szerelvényen – még tűzoltó-felszereléses induló is akadt!
A lényeg viszont: folytatta a nemes tradíciót, és bár a hajnali felhőszakadás réme még kísértett, idén is sikerrel rendezte meg a Fuss velünk, fuss értünk! közösségi akciót az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete és a Carissa Sportegyesület. A résztvevők a futás mellett ráadásul adakoztak is: a jótét célú kezdeményezés során az adományként befizetett nevezési díjat az autisták egyesületének programjaira fordítják.
A mozicentrum előtti téren rendezett gyülekező és regisztráció, majd a közös bemelegítés után a már említett közel ötszázas futókígyó tekergett végig a Vasmű úton, hogy a Martinász-szobor után éles balt véve a Panoráma úton kocogjon vissza a mozihoz.
Minden jó volt, mindenki boldog lehetett a végére – de erről már tényleg meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.










