Hajszálra a győzelemtől

spigott - 2020. szeptember 14. 12:27

Két döntetlennel és egy vereséggel zárták a Dunaújváros PASE utánpótlás labdarúgói a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulóját.

Mivel az U16-os és az U17-es gárda szabadnapos volt, így "csak" három korosztályban léptek pályára hétvégén a Dunaújváros PASE utánpótlás korú labdarúgói. Az U14-es együttes a Pécs csapatát látta vendégül a vidámparki műfüvesen, ám sok sikerélmény nem jutott fiataljainknak, mert a vendégek már az első félidőt követően hat góllal vezettek, s végül kiütéses, 12-1-es sikerrel vitték el a három pontot Dunaújvárosból.

Az U15-ös együttes lényegesen szorosabb meccset vívott a pécsiekkel, s bár Freud Barnabás révén sikerült hamar vezetést is szereznie, erre még az első félidőben válaszolni tudott ellenfele. A folytatásban mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, ám az eredmény már nem változott, így megosztoztak a pontokon a felek.

Képek: DO-archív

Az U19-es csapat Kecskeméten lépett pályára, s Farkas Béla 27. percben szerzett találatával sikerült is előnybe kerülnie, melyet nagyon sokáig, egészen a találkozó véghajrájáig sikerrel is őriztek a DPASE tehetségei. A hosszabbítás perceiben azonban egy pillanatra kihagyott a figyelem, s ezt góllal büntette a hazai csapat, mely a 93. percbe mentette egálra a meccset, így a mieinknek tovább kell várniuk első idei győzelmük megszerzésére.

Eredmények, gólszerzőink

U14
DPASE – Pécsi VSK 1-12 (1-7)
Gólszerzőnk: Krajcsovics.

U15
DPASE – Pécsi VSK 1-1 (1-1)
Gólszerzőnk: Freud.

KTE LA. – DPASE 1-1 (0-1)
Gólszerzőnk: Farkas.

A rovat további hírei: Sport

Bravúrközelben a DKSE

Bravúrközelben a DKSE

2024. dec. 19.

Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2024. dec. 19.

Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

2024. dec. 18.

Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

2024. dec. 18.

A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

2024. dec. 18.

A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.

Pontos kezdés a középszakaszban

Pontos kezdés a középszakaszban

2024. dec. 17.

Két kemény meccset játszott a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszának első, fővárosi fordulójában.

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

2024. dec. 17.

Ismét Vatai Gabriellát választották elnökké a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) hétfői, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.