Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hűvös idő, felhős ég, igazi ősz

Mozaik
időjárás
ősz
előrejelzés

facebook megosztás

Öcaline - 2020. szep. 29., 07:08

Kerültek már egy légörvény hátoldalára? Persze, csak nem biztos, hogy tudtak róla; ma pont ott leszünk mindannyian.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tudományos alapú magyarázattal szolgál a hűvös idő beköszöntére – jelenleg egy több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el térségünkben, kedden az egyik légörvény hátoldalára kerülünk. Az eredmény nem lehet kérdés: pár fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk.
Ennek nyomán többnyire erősen felhős lesz az ég, napközben inkább csak átmeneti felszakadozások lehetnek, majd délutántól akár nagyobb területen is csökkenhet a felhőzet. Elszórtan alakulhat ki eső, zápor, északkeleten néhol zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megerősödik – és persze érzékelhető a bevezetőben említett lehűlés: a legmagasabb nappali hőmérséklet már csak 16 és 21 fok között valószínű.

Nagyon röviden összegezve: ősz van.

(Via met.hu; fotó: Pixabay)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Ha gondot okoz a hírek olvasása...

Ha gondot okoz a hírek olvasása...

2025. júl. 23.

A mai világban kardinális jelentőséggel bír, hogy mennyire vagyunk képben a hírekkel. Akár a munkánk, akár az egészségünk vagy épp a megtakarításunk is múlhat azon, hogy mennyire követjük a világ és kiváltképp kis országunk történéseit. (X)

Hogyan válassz mosogatót, amely divatos és tartós is?

Hogyan válassz mosogatót, amely divatos és tartós is?

2025. júl. 22.

Eszedbe jutott már, milyen kihívásokkal jár a konyha berendezése? Akár új otthonba költözöl, vagy csak modernizálni szeretnéd a meglévő konyhát, a megfelelő mosogató kiválasztása alapvető szerepet játszik a végeredményben. Egy konyhai mosogató nemcsak esztétikai elem, hanem funkcionális központ is, amit nap mint nap használsz. (X)

Frissítő délután a posta előtt

Frissítő délután a posta előtt

2025. júl. 22.

Immáron negyedik alkalommal tartotta meg "1 Csepp Frissítő Mindenkinek" elnevezésű akcióját a DLSZ Jót, szívből – Dunaújvárosért Akciócsoportja hétfőn délután.

A higiénia jelentősége a modern vállalkozásokban

A higiénia jelentősége a modern vállalkozásokban

2025. júl. 22.

Az egészséges, tiszta környezet biztosítása minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, akár étteremről, irodáról vagy üzemről van szó. A higiéniai termékek ebben komoly szerepet játszanak, hiszen nemcsak a munkakörülmények javításában segítenek, hanem növelik az ügyfelek és vendégek elégedettségét is. Ki ne érezné magát kényelmesebben egy tiszta, rendezett környezetben? (X)

Ezért érzed magad hirtelen 80 évesnek, amikor csak 30 vagy

Ezért érzed magad hirtelen 80 évesnek, amikor csak 30 vagy

2025. júl. 21.

Sajnos sokunk életében eljön az a nap, amikor egy átlagosnak tűnő reggelen, nem tudjuk fájdalom nélkül felvenni a zokninkat. Ehhez pedig nem kell korosnak lenni, elég egy kis lumbágó, ami sunyin támad hátba, ráadásul a szó legszorosabb értelmében. (X)

Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?

Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?

2025. júl. 21.

Az autóra szerelhető reklámeszközök világában az autómágnes és az autófólia nyújtja a két leggyakrabban használt megoldást. (X)

DSTV: nagy siker volt az AlfaCity

DSTV: nagy siker volt az AlfaCity

2025. júl. 21.

Ismét márkatalálkozó helyszíne volt Dunaújváros: az Alfacity csapata örömmel tért vissza városunkba – szintén izgatottan látogattak el a rendezvényre az olasz márka szerelmesei. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő