Kovács Ferenc maradt a röplabdaszövetség elnöke
Újabb öt évig Kovács Ferenc vezeti elnökként a Magyar Röplabda Szövetséget (MRSZ) - döntöttek a küldöttek a sportszervezet pénteken megtartott őszi, egyben tisztújító közgyűlésén.
Kép forrása: hunvolley.hu
A sportvezetőt, aki egyedüli jelölt volt a posztra, egyhangúlag választották ismét elnöknek. A tíztagú elnökség összetétele ugyanakkor jelentősen változott, az eddigi tagok közül csak Ancsin Ildikó, Baran Ádám és Orosz Ferenc lesz tagja ezúttal is a testületnek. Mellettük Buday Balázs, Kárpáti László, Németh Lajos, Sarlós Márton, Tálos Péter, Varga Péter és Weczera Csaba alkotja majd a legfőbb döntéshozó szervet. Kovács Ferenc, aki egyben Nyíregyháza polgármestere is, 2015 óta az MRSZ elnöke. Azóta a sportág látványos fejlődésen ment keresztül: a női válogatott három Európa-bajnokságon vett részt, a tavalyi kontinensviadalnak ráadásul Magyarország társházigazdája volt.
A sportág 2017-ben bekerült a látvány-csapatsportágak közé: ennek köszönhetően három év alatt 25 milliárd forinthoz jutott a röplabdázás, a különböző felnőtt és korosztályos versenyekre nevezett csapatok száma pedig a négyszeresére nőtt. Az új, ötéves elnöki program kiemelt projektje a Magyar Röplabdázás Háza megépítése. Ezen kívül fontos pont még, hogy további infrastrukturális fejlesztések történjenek, újraépítsék az edzőképzést, illetve regionális akadémia rendszerre álljon át az utánpótlásképzés.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Nem hibázott a DFC
2025. ápr. 23.
A Soproni Egyetem elleni magabiztos győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.
Így lett szebb az ünnep
2025. ápr. 22.
Hetedszer vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.
Mr. Tus Dunaújvárosban járt
2025. ápr. 22.
Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.
Ezüstérmes a magyar válogatott
2025. ápr. 21.
A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.
Két Mayer-érem Dohában
2025. ápr. 20.
Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.
Így meleg lehet a bajnokság vége
2025. ápr. 20.
Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.
Nagy lépés a bajnoki cím felé
2025. ápr. 19.
A bajnoki cím szempontjából sorsdöntőnek is beillő mérkőzést nyert meg a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Mór ellen a stadionban szombaton este.