Oktatási Hivatal: bevezetik a nyolcadikosok pályaorientációs vizsgálatát

doszerk - 2020. szeptember 1. 9:12

Ügyvéd? Orvos? Boltos? Tanár? Tűzoltó? Esetleg köznevelési elnökhelyettes? Mi legyek, ha nagy leszek? Kiderülhet nyolcadikban?

Az MTI összegzése szerint az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok. Mindezt az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese közölte ma reggel: Brassói Sándor ismertette, hogy a diákoknak egy 45 perces tesztet kell kitölteniük online szeptember 21. és október 12. között.
A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk, tette hozzá az elnökhelyettes. Brassói Sándor arról is beszámolt, hogy a ma kezdődött tanévtől a tankönyvek a Nemzeti Köznevelési Portálon évfolyamokra bontva elektronikus formában is elérhetők. Ez segíti majd az oktatást, ha a koronavírus-járvány miatt ismét tantermen kívüli, digitális oktatás lesz, hangsúlyozta az OH képviselője.
Brassói Sándor elmondta: a 2020/21-es tanévben három szünet és két érettségi időszak lesz – és bár nem akarom keseríteni az érintetteket, de kénytelen vagyok idézni az OH köznevelési elnökhelyettesét: a tanítás 2021. június 15-én ér véget.

(Forrás: MTI; illusztráció: Igazgyöngy Alapítvány)
 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: túl az érettségi első körén

DSTV: túl az érettségi első körén

2023. máj. 13.

Az írásbeli vizsgák izgalmáról is szó esik a DSTV stábjának a Rudas középiskolában készült összeállításában. Mint országszerte mindenütt, úgy városunkban is végzős diákok százai vágtak neki a héten az érettségi vizsgák hosszú és izgalmas útjának. Hangkép.
 

Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken

Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken

2023. máj. 05.

Siker az innovációs pályázaton, jeles mutatók az ágazati és az országos szakmai tanulmányi versenyeken – több remek eredményre lehetnek büszkék a Rudas középiskola diákjai. Hírcsokor.

Rosti iskola: a nagy találkozás

Rosti iskola: a nagy találkozás

2023. máj. 03.

Sok ember régi vágya teljesült, amikor a közelmúltban sikerült tető alá hozni a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola egykori és jelenlegi tanárainak, dolgozóinak találkozóját. Olyan szépen sikerült, hogy biztosan folytatják!

DSTV: ifjú matematikusok a Vasváriban

DSTV: ifjú matematikusok a Vasváriban

2023. ápr. 27.

Tankerületi szintű erőpróbának adott otthont a napokban a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A város és a térség kilenc intézményének legjobbjai versengtek – összesen közel hatvan felső tagozatos diák vállalta a megméretést. Hangkép.

Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban

Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban

2023. ápr. 26.

Csak a vírus világjárvány akasztotta meg a sorozat gépezetét – eddig: végre folytatta a 2015 óta élő hagyományt a Rudas középiskola, több mint negyven diák utazhatott lengyelországi tanulmányútra a közelmúltban.

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

2023. ápr. 26.

Izgalmas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. A legfiatalabb tagozatosok műveiből látható gyűjtemény az Arany János iskola galériájában. A diákok száznál is több alkotással mutatkoztak be a közelmúltban nyílt kiállításon. Hangkép.

DSTV: versenyek a Vasváriban

DSTV: versenyek a Vasváriban

2023. ápr. 24.

Több erőpróbának is otthont adott a Vasvári iskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben alsó tagozatosoknak szervezett tankerületi versmondó versenyre, valamint komplex művészeti megméretésre is várták a nebulókat. Hangkép.