A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

Öcaline - 2023. augusztus 31. 9:35

Mulcs és méhlegelő, rovarhotel és ökokert, környezettudatos nevelés és fűszerspirál; nyolc év munkája, sok-sok pályázati siker után az Örökös Ökoiskola cím büszke birtokosa lett a Móricz Zsigmond Általános Iskola.

A tikkasztó kánikulát követő első eső után látogatunk az ökokert zöld szigetére az intézmény udvarán – Szigethy Adrienn igazgató mellett a zöld programot futtató Lászlóné Durecz Andrea tanító kalauzol a növények, társítások, fűszerek szó szerinti dzsungelében. 

Egészségesen, környezettudatosan

Van ok a büszkeségre azon túl is, hogy gyönyörűen érik a paradicsom, hatalmas a rozmaring és égig ér a babsátor – mint Szigethy Adrienn elárulta, több éves program jutott révbe a rangos elismeréssel:
– Az Örökös Ökoiskola révén a Móricz is bekerült azon intézmények közé, amelyek hosszú évek óta aktívan tesznek a fenntarthatóságért. A címmel azt a pedagógiai és intézményi folyamatot ismerték el, melynek eredményeképpen tanulóink számára természetessé válik az egészség- és környezettudatos életmód. Nagy öröm számunkra, hogy a Móricz diákjai aktívan tudnak tenni a felismert problémák megoldásáért – az iskolában megszerzett tudást és értékrendet képesek a családjuk illetve tágabb környezetük felé is közvetíteni. 
Az igazgatónő kérdésünkre kiemelte: a cím természetesen további munkára ösztönöz és inspirál – a jubileumi tanévben is sok-sok programot szerveznek a zöld értékek jegyében.

Közös értékek, közös élmények

Az átfogó, komplex program részleteit Lászlóné Durecz Andrea összegezte, kiemelve, hogy az elismerés egyúttal a csapatmunka diadala – a kezdeményezések, események lebonyolításában főszerepet vállalnak a diákok és a szülők is:
– Kiemelt programjaink közé tartozik a hagyományos móriczos Zöld piknik, melynek fő szervezője a szülői szervezetünk. A piknik is része a „Mozdulj a klímáért!” programunknak, melynek keretében a tavalyi évben képeslapokat küldtek a gyerekek az egyiptomi Klímacsúcsra, amire rárajzolták, hogy milyen jövőt képzelnek el maguknak.  A felhívás a „Tiszta levegőt!” címet viselte. Iskolánkban ekkor helyeztük ki a levegőminőség mérő készüléket, és a Világfa program keretében felhívtuk a figyelmet a fák értékeire. 
A móriczosok az elmúlt tanévben immár hetedszerre csatlakoztak a Fenntarthatósági témahét programjaihoz, emellett a gyakorlatban is fontos szerepet vállalnak az intézmény és a környék „zöldítésében”, emelte ki a program koordinátora:

– Iskolánk és környékének virágosítását ősszel és tavasszal végezzük. A palántákat szülői összefogással szerzik be az osztályok, a gyerekek ültetik el, gondozzák őket, ezzel is szebbé téve környezetünket. Munkánkat a Virágos Dunaújvárosért pályázat különdíjjal, illetve 1. helyezéssel ismerte el az elmúlt években. Komoly mérföldkő volt, hogy 2016 őszén létrehoztuk iskolakertünket, 2017-ben csatlakoztunk az Iskolakertekért Alapítványhoz – 2021-ben elnyertük „Magyarország legszebb iskolai konyhakertje” címet! Itt nemcsak a növényekkel ismerkednek meg a gyerekek, hanem a növénytermesztés folyamatával is. Fűszerspirálunk fűszer-és gyógynövényeinek felhasználása, egészségre gyakorolt hatása is bővíti a gyerekek ismereteit. Megtanulják az ökogazdálkodás alapjait, mivel a kertben csak ilyen tevékenységeket végzünk. A komposztáló, rovarhotel, sünodú, méhlegelő szerves része a kertnek. Madár- és fecskebarát iskolaként nagy figyelmet fordítunk a madarak védelmére. Ennek érdekében madárodúkat, madáretetőket és madáritatókat helyeztünk ki iskolánk területén, ahol igen gazdag madárvilág vesz minket körbe – a gyerekek nagy örömére.
Az iskola állatbarát programok egész sorával rukkol ki, illetve energiatudatos intézményként arra is törekszik, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomuk. E körbe tartozik a tanítás végén a villanyok lekapcsolása, a szünetekben a csöpögő csap elzárása – de az iskolakertben az esővíz gyűjtése, a csöpögtetőcsöves öntözés is ezt támogatja.

Vallják, ha ez természetes igénnyé válik a gyerekekben, akkor már sokat tettek – a közös, zöld jövőért. 

(Címlap- és nyitókép: DO; első belső oldali fotó: Végh Zoltán; zárókép: Móricz iskola)

A rovat további hírei: Oktatás

Sikeres vizsga és csodaszép történet

Sikeres vizsga és csodaszép történet

2025. júl. 13.

A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz. 

DSTV: aranyos tanévzáró

DSTV: aranyos tanévzáró

2025. júl. 11.

Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
 

DSTV: a Móricztól is búcsúztak

DSTV: a Móricztól is búcsúztak

2025. júl. 07.

A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.

Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen

Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen

2025. júl. 01.

Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.

DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói

DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói

2025. jún. 30.

Kitört a vakáció a Sándor Frigyes Zeneiskolában is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ünnepélyes évzáró ünnepség keretében a hagyományoknak megfelelően idén is felkerültek a lakatok az intézmény melletti szoborra. Hangkép.

DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában

DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában

2025. jún. 29.

A legutóbbi ballagással lezárult egy korszak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolából a tanév végén egy osztály ballagott – az az osztály, amely még a Szilágyiban kezdte meg a tanulmányait. Hangkép.
 

DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is

DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is

2025. máj. 17.

Ahogy az év végéhez közeledve mindenütt, a Rosti iskola gimnazistái is ballagással búcsúztak intézményüktől a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény több okból is különleges volt. Hangkép.