A zene világnapjának közös megünneplésére csalogatja a közönséget a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola október 1-jén, csütörtökön: a programot koncertek és csoportos képzőművészeti alkotás avatása színesíti. Dallamvilág a hajtás után.
A Sándor Frigyes téren rendezi a zenei világnap idei programkavalkádját a jeles muzsikus-zenepedagógus nevét viselő dunaújvárosi művészeti iskola: október 1-jén, csütörtökön délután a zeneiskola művészeti csoportjai adnak bemutatót az ünnepi koncert keretében.
Elsőként– 15 órától – a Rézfúvós kamaracsoport lép közönség elé Balogh Zoltán András vezényletével, majd a Juhos Melinda irányításával működő harmonika-zenekar előadásának tapsolhat a közönség. A sorozatot egy rendkívüli esemény zárja – 17 órától az iskola melletti tér és az ott elhelyezett "JEL" felavatására, és az eseményt kísérő piknik koncertre várják a kultúra barátait. A Móder Rezső Munkácsi- és MM-díjas képzőművész iránymutatásával, a Vasmű úti platánok anyagának felhasználásával készült csoportos művet Nemes Ferenc, Nyitrai Mihály, Molnár Janó és Rohonczi ROHÓ István alkotta – a koncerten Baruts Bence, Sütő Balázs és Kanalas Attila működik közre.
A program természetesen nyitott – minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak!
(A kép illusztráció)

