1956, te sztálinvárosi csillag!

Az '56-os forradalom és szabadságharc kapcsán sokaknak talán a Corvin köz, vagy Pongrátz Gergely neve is szerepel az emlékek között – azt azonban kevesebben tudják, hogy az első szocialista város, akkori nevén Sztálinváros a vidéki ellenállás egyik komoly gócpontja volt – amelynek lakói a kommunista rezsimet sokkolta szinte a legtovább tartottak ki a hősies küzdelmek idején.

Nagyolvasztó így is, úgy is

Sztálinváros összetetétele az '50-es években meglehetősen vegyes volt, hiszen az ország minden pontjáról, sőt, a határon túli, magyarok lakta területekről is érkeztek dolgozók az épülő Vasműbe és városba. 
Ugyanakkor volt, aki nem szabad akaratából érkezett a városba, hanem politikai nyomásra, egyfajta "átnevelő"  célzattal telepítették a "szocialista mintavárosba" – nem titkoltan azzal a céllal, hogy itt "barátkozzon meg" a rendszerrel, amelynek esküdt ellensége volt. Mindezek fényében nem olyan meglepő, hogy komoly ellenállás bontakozott ki városunkban a forradalom idején.

Sztálin Vasmű helyett Dunai Vasmű, Sztálinváros helyett Dunapentele

A forradalmi események híre szó szerint futótűzként terjedt el városunkban is: ennek jegyében (mint azt a Dunaújváros Mesél blog írja) már október 24-én népgyűlést hívtak össze a városlakók, amelyben közfelkiáltással visszaváltoztatták a település nevét Dunapentelévé.

Érdekes várostörténeti adalék, hogy ugyanakkor, ugyanott a Sztálin Vasmű nevét – nemes egyszerűséggel – Dunai Vasműre módosították; a vasmű munkástanácsa később a megtorlás és a fenyegetettség időszakában is hősiesen kitartott, még hosszú hónapokig őrizve a forradalom vívmányait.

Harcok több felvonásban

A következő napokban több összetűzés is kialakult a helyi honvédelmi erők és a városlakók között, amely halálos áldozatokat is követelt. A hónap utolsó napjaiban több bizottságot is alapítottak a helyiek – hadd idézzem szintén a DunaújvárosMesél blog múltidéző összegzését: "Létrejöttek a forradalmi, a nép- és munkáshatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a központi munkástanács (…)." Nagyot moccant a helyi nyilvánosság is: saját lapot hoztak létre a forradalom hívei Dunapentelei Ifjú Forradalmár címmel – mint az az idézett cikkből kiderül, bár november elején országszerte egyre inkább feszültté vált a légkör, ebből városunkban nem sokat érzékeltek, pedig a fenyegetés igencsak valós volt, hiszen a Szovjetunió az úgynevezett csatlós államok beavatkozásáról is tárgyalt. Egy nappal a szovjet intervenció előtt, november 3-án a Dunapentelei Nemzeti Bizottság rádiója kezdett sugározni – később ez lett a sajtótörténeti jelentőségű Rákóczi adó. 

A helyzet fokozódik

A forradalom végnapjai időszakában térségünkben is érezhetően nőtt a nyomás: Dunaföldváron a híd biztosítását megerősítették, ami közvetlen fenyegetést jelentett a nem messze fekvő városra. November 4-én, a szovjet közbelépés napján Dunapentele is felkészült a harcra: Gabula János alezredes vezetése alatt megszervezték a város védelmét. Később több személycsere is bekövetkezett a katonai vezetésben, amelyet szinte valamennyi alkalommal egészségügyi okok indokoltak. A dunapentelei rádió adása azonban folyamatos volt: már Rákóczi adó néven sugározták műsorukat. 

Nagyéri Károly vezényletével pedig az ellenállás megszilárdításába kezdtek a helyiek, hogy megőrizzék kivívott eredményeiket. Olyannyira, hogy amint az említett blogon olvasható, a rádió adásán keresztül a Nemzetközi Vöröskereszthez intéztek kérést a lakók, miszerint a szervezet magyarországi központjává tegyék a várost. Eközben a szovjet csapatok megkezdték a felvonulást Dunapentele ellen: Székesfehérvárról, Dunaföldvárról, valamint Adonyból is érkeztek csapatok. 

Hősies helytállás

Bár a várost megadásra szólították fel a szovjet egységek vezetői, Dunapentele kitartott. November 7-én aztán három irányból támadtak a megszálló csapatok. A harcok végül már november 7-én befejeződtek, azt követően, a szovjet csapatok tüzérségi tüzet nyitottak a városra, valamint harckocsikkal is ostromoltak, illetve légi felderítők is bekapcsolódtak a küzdelmekbe.
A forradalmat leverték – az viszont fontos sajtótörténeti tény, hogy az független/szabad magyar sajtót képviselő Rákóczi adó 1956. november 7-én, délután 1 óra 53 perckor még sugárzott. Ezek voltak az utolsó mondatai: "A szovjet tankok és légierők támadják Dunapentelét... A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik... Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk... – Rákóczi adó, Magyarország !"

A forradalom emléke máig él.

Cs. L.
(Archív fotó: Intercisa Múzeum; DunaújvárosMesélPontHu)