Dunaújváros Hetilap

A Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását sürgetik

doszerk - 2020. október 16. 18:02

A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításának és végrehajtásának konzultáción és széles társadalmi együttműködésen kell alapulnia - hangsúlyozta a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy a program legfontosabb elemei közé tartozik az ivartalanítási program folytatása, amelyre tavaly 100 millió forintot fordított a kormány.
Ezen kívül fontos fellépni a szaporítókkal szemben, akik a jogszabályokat és előírásokat be nem tartva, megfelelő tudás és a szükséges engedélyek nélkül szaporítják az állatokat - mondta Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
A program fontos eleme, hogy a felelős állattartást már az iskolásokkal meg kell ismertetni - hangsúlyozta.
A gyepmesteri telepek működését a program részeként felül kell vizsgálni - fűzte hozzá.
Emlékeztetett: a kormány 2013-ban programot indított annak érdekében, hogy minden négy hónaposnál idősebb kutyát egyedi jelöléssel lássanak el az azonosíthatóság érdekében.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció

A rovat további hírei: Közélet

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

2025. okt. 24.

Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

2025. okt. 23.

A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

2025. okt. 22.

Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.