Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A véghajrát nem bírták a fiatalok

Sport
labdarúgás
DPASE
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2020. okt. 19., 07:30

Két mérkőzésen is az utolsó percekben kapott gólok miatt veszítettek pontokat a Dunaújváros PASE labdarúgói a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulóiban.

Kép: DO-archív

A Dunaújváros PASE labdarúgóinak három utánpótlás együttese is pályára lépett a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában. Az U17-es csapat a vidámparki műfüves pályán húzott szerelést a Vác ellen, ám hiába szerzett vezetést még az első félidőben, s őrizte előnyét egészen az utolsó pillanatokig, a vendégek a 90. percben egalizálni tudtak, így 1-1-es eredménnyel ért véget az összecsapás, mely után a mieink maradtak a másodosztályú bajnoki tabella tizenegyedik, utolsó előtti helyén.

A regionális bajnokságban szereplő U15-ösök a velük azonos pontszámmal álló Siófok együttesét látták vendégül, ám nem kezdték jól a találkozót, s már a 4. percben hátrányba kerültek. A Balaton partiak korai találatára Dianovszky Zalán még az eső felvonás derekán válaszolni tudott, ám sem a szünetig, sem a lefújásig nem született már újabb találat a mérkőzésen, mely szintén 1-1-es végeredményt hozott, így fiataljaink továbbra is az ötödik helyről várhatják a bajnokság folytatását.

Az U14-esek szintén a Siófok ellen mérették meg magukat, s nem is alakult rosszul számukra a meccs, ugyanis az első félidőben megszerzett előnyüket a második felvonás elején megduplázva léptek nagyot a remélt győzelem felé. A Siófok azonban kétgólos hátárnyban sem adta fel, s hét perc alatt duplázva egalizált, majd az utolsó előtti percben ismét betalált, s végül 3-2-re megnyerte a találkozót, így a DPSE gárdája nem tudott előrébb lépni a táblázaton, s maradt a hatodik helyen.

Eredmények, gólszerzőink

U17-es bajnokság
DPASE – Vác VLSE 1-1 (1-0)
Gólszerzőnk: Végh Patrik

U15-ös bajnokság
DPASE – Siófoki Bányász 1-1
(1-1)
Gólszerzőnk: Dianovszky Zalán

U14-es bajnokság
DPASE – Siófoki Bányász 2-3
(1-0)
Gólszerzőink: Krajcsovics Adrián, Freud Barnabás

A rovat további hírei: Sport

Seniorok csatája Rácalmáson

Seniorok csatája Rácalmáson

2023. már. 01.

Remek mérkőzéseket, kiváló hangulatot és a Doppos Pala csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett senior kispályás labdarúgó torna.

Röplabda: felemás U20-as hétvége

Röplabda: felemás U20-as hétvége

2023. már. 01.

A Kazincbarcika ellen nyerni tudott, a Pénzügyőrtől viszont nagy küzdelemben szenvedett vereséget a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokságban.

Könnyed siker hazai pályán

Könnyed siker hazai pályán

2023. már. 01.

Nem okozott gondot a Tungsram SE legyőzése a DKKA U22-es kézilabdázói számára az NB II-es felnőtt bajnokság hétvégi fordulójában.

Fényes érmek Pesterzsébeten

Fényes érmek Pesterzsébeten

2023. feb. 28.

Három dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE, a Gurics BDSE és az Enying VSE ifjú birkózói a fővárosban megrendezett szabadfogású országos bajnokságon.

Már a döntőért küzdenek

Már a döntőért küzdenek

2023. feb. 28.

A DAB-ASP jégkorongozói itthon, míg a Worm Angels együttese Győrben kezdi meg az Andersen Liga elődöntőinek három nyert mérkőzésig tartó sorozatát.

Értékes döntetlen az éllovas otthonában

Értékes döntetlen az éllovas otthonában

2023. feb. 28.

Tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely ezúttal a listavezető TFSE otthonából hozott el egy pontot az NB II Nyugati csoportjában.

Magával ragadó, hogy mindenki melléjük állt

Magával ragadó, hogy mindenki melléjük állt

2023. feb. 27.

Óriási fegyverténynek tartja csapata továbbjutását, s pályafutása egyik legszebb napjaként emlékezik Mihók Attila vezetőedző a DFVE női vízilabdázóinak hétvégi BL-bravúrjára.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  2. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  3. A címvédő érkezik

  4. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  5. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő