Élőben közvetítik a kecskeméti Bohém Ragtime & Jazz Fesztivált
Az idei, 29. Bohém Ragtime & Jazz Fesztiválon a járványhelyzet miatt legfeljebb kétszázan vehetnek részt, ezért a szervezők a teljes fesztivált élőben is közvetítik - közölte Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band tagja, a fesztivál szervezője az MTI-vel.
Elmondta, hogy ezúttal külföldi fellépők nélkül zajlik a rendezvény a kecskeméti Hírös Agórában október 23. és 25. között, viszont a legjobb magyar zenészek és zenekarok közül többen is részt vesznek.
A program a Női hangok című gálával, a 35 éves Bohém Ragtime Jazz Band és vendégeinek fellépésével kezdődik péntek este, őket Micheller Myrtill és zenekara követi majd. Szombaton pedig két kecskeméti kötődésű harsonás, Papp Mátyás és Korb Attila zenekarai lépnek fel.
Ittzés Tamás kiemelte: a fesztiválon a hagyomány szerint öt koncertet élvezhetnek az érdeklődők, nem maradhat el a szombati zongorashow, a kamarajazz és a vasárnapi örömzenével egybekötött zárókoncert sem.
Az élő közvetítés www.bohemragtime.com/online oldalon követhető.
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a költészet csodája Erdős Virággal
2024. ápr. 24.
Remek irodalmi kalandozást hozott a József Attila Könyvtár programja, derül ki a DSTV összegzéséből. Még a magyar költészet napjára időzítve Erdős Virág vendégeskedett a gyermekkönyvtárban – a versek csodavilágába kalauzolta a vendégeket. Hangkép.
DSTV: "Ecset szerelem" az MMK-ban
2024. ápr. 23.
Új kiállításról számol be a DSTV összeállítása az MMK-ból. Az intézmény földszinti folyosógalériáján nyílt meg Gusztos Piroska tárlata a napokban – és a kollekció nem véletlenül viseli az Ecset szerelem címet. Hangkép.
ICA-D: "Utószó" – Vágvölgyi B. Andrással
2024. ápr. 22.
Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező, filmesztéta lesz az Utószó című irodalmi antológia következő vendége a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés
2024. ápr. 19.
Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.
DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása
2024. ápr. 18.
Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész, a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.
Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban
2024. ápr. 17.
Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.
Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára
2024. ápr. 16.
Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!