Dunaújváros Hetilap

Folytatódik a hulladékgyűjtés – a tiszta városért!

Öcaline - 2020. október 2. 15:43

Pálhalmán tegnap akcióztak, a Hosszú soron ma egészen este 18 óráig várják a már nem használatos elektromos és fémhulladékot. Holnap is folytatódik a sorozat – a Békében lomtalanítással egybekötve!

A mai helyszínen Tóth Kálmán és Orosz Csaba önkormányzati képviselők segítik a lakókat a hulladék elhelyezésében. Tóth Kálmán lapunknak kiemelte: a mai már az ötödik elektromos hulladékgyűjtés, a sorozat pedig holnap folytatódik, lomtalanítással egybekötve a Béke városrészben. A képviselő hangsúlyozta, holnap is nagyon körültekintően fogják elfogadni a különböző anyagokat, természetesen ezért is lesz kétfelé választva, elektromos hulladékra és lomtalanításra. Múlt héten, a Római körúton példaértékű volt az összefogás, rengeteg hulladékot gyűlt össze – szeretnék, ha folytatódna az aktivitás. Orosz Csaba a gyűjtőakciók közösségépítő jellegét hangsúlyozta. Mint mondta, azért is fontosak ezek az alkalmak, mert egyfelől nem plusz környezetterhelést jelentenek a konténerbe pakolt tárgyak – erdőkbe, vagy útszéli "alkalmi gyűjtőhelyekre" –, másrész a személyes találkozás miatt is. Az például biztos, hogy egy-egy körzet képviselője személyesen is jelen van a akciók során, így a lakók közvetlenül is fordulhatnak hozzájuk.
A "Rajta, Újváros!" Egyesület, a Városvédők Újtelepért Egyesület és az E-Elektra Zrt. sorozata október 3-án, szombaton is folytatódik – ezúttal a Béke városrészben, a Technikumban és a Kertvárosban kerül sor fém- és elektromos hulladékgyűjtésre reggel 8 és déli 12 óra között. Mindemellett a Béke II. városrészben, több helyszínen reggel 7 órától 15 óráig a lomok elhelyezésére is lehetőség lesz a kijelölt konténerekbe.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

2025. júl. 24.

Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!

Az energiaválság több dologra rávilágított

Az energiaválság több dologra rávilágított

2025. júl. 23.

A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

2025. júl. 23.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.

Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt

Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt

2025. júl. 22.

A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

2025. júl. 22.

A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

2025. júl. 20.

Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.