Dunaújváros Hetilap

Közgyűlés: sok-sok fontos napirenddel – és Gombos függetlenként folytatta

doszerk - 2020. október 15. 18:16

Az eredetileg tervezetthez képest öt napirendi pontot levett a napirendről, viszont öt sürgősségi indítványt hozzáadott az októberi havi rendes közgyűlés programjához a képviselőtestület. Érdekesség, hogy az eseményen Gombos István korábbi fideszes önkormányzati képviselő már függetlenként vett rész, miután kilépett a párt dunaújvárosi szervezetéből. 

Sürgősségi indítványok bejelentésével kezdődött az október havi rendes közgyűlése, amely ezt követően a napirend előtti felszólalásokkal folytatódott. 

Napirend előtti kérdezz-felelek!

Cserna Gábor, a Fidesz önkormányzati képviselője több kérdést is intézett a városvezetéshez: ezeket részben az alpolgármesterekhez, másfelől pedig a polgármesterhez intézte. Érdeklődése részben a Jégcsarnokra, illetve az október 23-i rendezvény megszervezésére irányultak. Válaszában Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester elmondta: a temetői kopjafánál és a Bartók színházban tartják majd a megemlékezést. Pintér Tamás polgármester szintén reagált a Fidesz dunaújvárosi szervezete elnökének felvetéseire: mint mondta, amennyiben képviselőtársa részt vett volna a bizottsági, illetve a közgyűlés munkájában, az általa kért jegyzőkönyvek tartalmát ismerné, így nem lenne szükség arra, hogy külön kérvényezze azok rendelkezésére bocsátását.

Fiatal demokratából független

Gombos István a jövőben független képviselőként folytatja a munkát, kilép a Fidesz helyi szervezetéből, és vállalja a bizottsági tagságot az önkormányzatban. A volt alpolgármester a közgyűlésen elmondta: nem értett egyet Cserna Gábor álláspontjával, hogy az ellenzék ne vegyen részt a bizottsági munkában, szerinte ezt még az őket támogató városlakók közül is sokan ellenzik. Gombos István azt is kiemelte: nem igaz, hogy ne egyeztetett volna erről a Fidesszel, és nem tartja szerencsésnek azt sem, hogy Cserna Gábor a sajtóban üzengetett az ügyben. 

Szerencsés 13-as

Szántó Péter és Szepesi Attila távollétében összesen tizenhárom képviselő szavazott a napirenden szereplő pontokban. Ezúttal meglehetősen aktívnak bizonyultak a fideszes városatyák is, köztük Lőrinczi Konrád, aki számos észrevételt fűzött a tárgyalt témákhoz, valamint Gombos István független képviselő is ismertette javaslatait, észrevételeit a napirendi pontok kapcsán, így a szokásostól eltérően kissé hosszabbra sikeredett a közgyűlés. Azért a szavazásra is jutott idő a délelőtt folyamán, így döntés született számos, a város életét érintő kérdésben is.

Emlékmű-áthelyezés, kistemető

Ezek egyike volt a Mondbach Kúria előtti orosz emlékmű áthelyezésének terve. Mivel ehhez a Honvédelmi Minisztériummal is szükséges egyeztetés, a folyamat akár évekig is elhúzódhat, mondta el Orosz Csaba önkormányzati képviselő, aki hozzátette: előnyös volna a katonasírok "elköltöztetése", hiszen ezáltal akár a Magyar út és a Petőfi út közlekedési összeköttetése is javulna, ami kedvezően érintené az áthaladó forgalmat. 
Szintén a Pentele városrészt érint a kistemető köré tervezett kerítés kérdése. Ennek megtervezésére Orosz Csaba és Tóth Kálmán közösen nyújtottak be képviselői indítványt, amelyet jóváhagyott a testület. 

Mobilcsarnok, járdafelújítás, sportkoncepció

A döntések körébe tartozott a Mobilcsarnok közműellátásának biztosítása is. Ezen napirendi pont kapcsán Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős általános hatáskörű alpolgármester szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy az előző városvezetés véleménye szerint elhibázott döntést hozott, amikor olyan területre helyezte el a Mobilcsarnokot, amelynek közműhálózata nincs kiépítve. Mindazonáltal a képviselő testület jóváhagyta a beruházásra irányuló indítványt.
Nyílt közbeszerzési pályázatot ír ki az önkormányzat az Arany János Általános Iskola előtti járda felújítására, amelyhez több gazdasági szereplőt is felkér ajánlattételre. A beruházás értéke több mint bruttó 18 millió forint. Ebben a kérdésben név szerinti nyílt szavazással döntött a testület, amely 12 igennel jóváhagyta a döntést (Cserna Gábor nem volt jelen a szavazásnál).
Szintén döntést hozott a testület Dunaújváros sport koncepciójának elkészítéséről. Ennek kapcsán Pintér Tamás polgármester elmondta: elsősorban az utánpótlás-nevelés a cél, amely valóban a dunaújvárosiak hasznára szolgálhat. 

A nyílt ülést követően zárt ajtók mögött folytatódott a közgyűlés.   

Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész

24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész

2025. ápr. 28.

A tavaszi lomtalanítási sorozat a mögöttünk hagyott hétvégén, szombaton folytatódott. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat.

Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján

Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján

2025. ápr. 28.

A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.
 

DSTV: húsvéti haltelepítés

DSTV: húsvéti haltelepítés

2025. ápr. 26.

Bár húsvétkor a legtöbb család asztalán a főtt sonka dominált, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület jóvoltából biztosan halat is fogyasztottak a dunaújvárosiak. Az ünnep előtt ismét halat telepítettek a horgászterületekre, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
 

Gazdasági kérdésekben közérthetően

Gazdasági kérdésekben közérthetően

2025. ápr. 25.

Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.

A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás

A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás

2025. ápr. 24.

Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata.  A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!

A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!

A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!

2025. ápr. 24.

Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.

DSTV: szomorú hírek a vasműből

DSTV: szomorú hírek a vasműből

2025. ápr. 24.

A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.