Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek
Egyetlen, ám annál fontosabb napirendet tárgyalt rendkívüli ülésén a közgyűlés a Városházán ma délután. A képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a kormánynak benyújtandó előterjesztést az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói érdekében. Ugyanezt a témát boncolgatja az a levél is, amelyet Pintér Tamás polgármester írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyet lapunk betűhíven közöl!
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte Pintér Tamás polgármester az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói érdekében: a tanácskozásnak a Városháza közgyűlési terme adott otthont ma délután.
"A gyár termel!"
A nyílt ülés Pintér Tamás beszámolójával kezdődött. Mint a város első embere kiemelte, az első és legfontosabb tétel ma rendeződött:
– Az ígéreteknek megfelelően csütörtökön a Dunaferr minden dolgozója megkapta teljes munkabérét, ami mindenképpen megnyugtató a jelenlegi helyzetben. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a dolgozóknak a kitartásukért és a türelmükért. Arról is fontosnak érzem tájékoztatni a tisztelt közgyűlést és a nyilvánosságot, hogy az elmúlt napokban a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Vasmű alapanyag-ellátása biztosított. A gyár termel!
Egy kérdéskör – öt tételben
A napirendi pont rövid tartalma szerint az előterjesztésben a város közgyűlése a társaság nehéz pénzügyi helyzete miatt felkéri a Kormányt, hogy a Gazdaságvédelmi Alapból biztosítsa a társaság munkavállalóinak teljes munkabérét 2020. december 31-ig – így segítse az ISD Dunaferr Zrt. dolgozóinak helyzetét.
A részletes felterjesztés öt pontban összegzi a munkavállalók – és a térség legnagyobb foglalkoztatója – helyzetét remény szerint javító lépéseket. Az első tétel a már említett bérrendezés az év végéig, amellett a közgyűlés arra kéri a kormányt, hogy kormányzati szinten vegye fel a kapcsolatot az Oroszországi Föderáció képviselőivel annak érdekében, hogy pontos tájékoztatást kapjanak az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosi szerkezetéről. Emellett a közgyűlés szorgalmazza, hogy a kormány adjon garanciát az ISD Dunaferr Zrt. szállítói tartozásaira. A jelenlévő fideszes képviselők ezt a passzust nehezményezték: mint Szepesi Attila megfogalmazta, álláspontjuk szerint az EU-s jogrend nem enged ilyen típusú garanciavállalást. Pintér Tamás válaszában kiemelte, a határozati javaslat szövegezése során szakjogászok is áttekintették a tervezetet, álláspontjuk szerint nincs törvényes akadálya a garanciavállalásnak.
Szintén fontos tétele az előterjesztésnek, hogy a közgyűlés felkéri a kormányt, hogy jelöljön ki kapcsolattartót az ISD Dunaferr Zrt. és a kormány között – az önkormányzata vállalja, hogy ezt a kapcsolattartót az önkormányzat vezetéséből biztosítja. Végül, de közel sem utolsósorban: a közgyűlés az előterjesztés szerint azt is üdvösnek tartaná, ha a kormány az Oroszországi Föderáció képviselőivel együtt segítené elő az ISD Dunaferr Zrt. iránt érdeklődő befektetői csoportok számára, hogy mielőbb megegyezésre tudjanak jutni a Dunaferr tulajdonosaival.
A határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta a képviselőtestület – a "Rajta, Újváros!" Egyesület frakciója mellett a fideszes képviselők, valamint függetlenként Gombos István is igennel voksolt a felterjesztésre.
Polgármesteri levél a miniszterelnöknek
A vasgyár jelene és jövője, a térség foglalkoztatási helyzetének témája és a munkavállalók biztonsága – ezek a fő témái annak a levélnek, amelyet a közgyűlési döntés kapcsán címzett Orbán Viktor miniszterelnöknek Pintér Tamás polgármester. A levelet minden képviselő megkapta rendkívüli ülésen, a téma fontosságára tekintettel a dokumentumot betűhíven közli a DO.
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Dunaújváros és térsége legnagyobb foglalkoztatója és gazdasági szereplője a Dunaferr. 4500 embernek ad munkát közvetlenül, nem beszélve a sok ezer beszállítóról. Óriási cégről van szó, méretében és gazdasági erejében is.
A cég jelenleg komoly bajban van. Október hónapban a dolgozók csak két részletben kapták meg munkabérüket, és nem vagyunk nyugodtak a felől, hogy novemberben és decemberben – karácsony előtt – más lenne a helyzet.
Az Önkormányzat az iparűzési adó befizetésének könnyítésével tudja segíteni a gyárat, önerejéből azonban nem képes kihúzni a Vasművet abból a gödörből, ahol most van. Szemléltetésképpen: Dunaújváros önkormányzatának saját bevételei 10 milliárd forint körül vannak, a Dunaferré 368 milliárd.
A Dunaferr stabil működése egész Magyarország számára fontos, nemzetgazdasági érdek. Dunaújváros MJV Önkormányzatának közgyűlése ezért azzal a kéréssel fordul miniszterelnök úrhoz és a kormányhoz, hogy szükség esetén biztosítsa a gyár dolgozóinak 2020-as munkabérének maradéktalan kifizetését.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem a menedzsment és nem a tulajdonosok megsegítése, hanem az ott dolgozóké.
Aki járt már a Vasműben az pontosan tudja, hogy ezt a gyárat olyan szakemberek működtetik, akik nem papírokból olvassák, hogy milyen minőségűnek, milyen összetételűnek kell lennie az acélnak, mert ez a kisujjukban van. Hiszem, hogy amíg ez így van, addig a Dunaferr működni fog.
Az ott dolgozóknak ezért a munkáért egy dolog minimum jár: időben érkező, tisztességes munkabér. Nekik kérünk segítséget.
A Vasmű idén 70 éves. Az elmúlt 7 évtizedben többször megpróbálták leírni a céget, többször megpróbálták megkérdőjelezni a létjogosultságát. Jelenleg az acélipar helyzete rendeződni látszik, őszintén hiszem, hogy a Vasműnek továbbra is van jövője. Ehhez azonban új tulajdonos(ok)ra van szükség, akik tőkét hoznak, hogy a gyárban szükséges fejlesztéseket el lehessen végezni. Ezek a fejlesztések ahhoz is elengedhetetlenek, hogy a Dunaferr közre tudjon működni a Paksi Atomerőmű tervezett bővítésében.
Információink szerint lenne olyan befektető, aki hajlandó a cégbe tőkét hozni, a vele való tárgyalások ugyanakkor elakadtak.
Bár a Vasmű tulajdonosi szerkezete közismerten bonyolult, a végső tulajdonos ugyanakkor a Vnyesekonombankon keresztül az Orosz Állam, kérem miniszterelnök urat, hogy az Oroszországi Föderációval és a Vnyesekonombankkal miniszteri szinten vegyék fel a kapcsolatot, hogy ezt ők is megerősíthessék. Bár Szijjártó Péter miniszter úr azt már közölte, hogy a Magyar Állam nem kíván tulajdonrészt vásárolni, kérjük, hogy orosz kapcsolataikat felhasználva segítsék elő új befektető bevonását a céghez, hogy végre biztosított legyen a gyár zavartalan működése, az ott dolgozók pedig nyugodtan térhessenek haza családjaikhoz, úgy, hogy nem fenyegeti őket egzisztenciális válság.
Amíg ez meg nem történik, addig a gyár zavartalan működéséhez szükséges lenne egy kormánygarancia a szállítói tartozások miatt. Ezek jórészt magyar vállalkozások, akik számára ez rendkívül megnyugtatóan hatna.
A munka gördülékeny és gyors intézésének érdekében kérem miniszterelnök urat, hogy jelöljön ki egy kapcsolattartót a cég vezetése és a kormány között. Önkormányzatunk felajánlja, hogy ezt a személyt biztosítja.
Őszintén hiszem, hogy a Vasmű működése nem politikai kérdés, nem csak Dunaújváros érdeke, hanem egész Magyarországé. Hiszek benne, hogy vannak helyzetek, amikor félre kell tenni a nézeteltéréseket, és létre kell hozni a nemzeti egységet. Nemzeti ünnepünk előestéjén különösen igaz ez. Mi tiszta lapokkal játszunk, egy szempontunk van: a gyárnak működnie kell, az ott dolgozóknak fizetést kell adni.
A vasműsöket nem a politikai csatározások érdeklik, hanem, hogy időben érkező, tisztességes bért kapjanak, és megszűnjön végre az állásuk körüli bizonytalanság. Dunaújváros Önkormányzata ezért mindent megtesz, kérjük, hogy ebben a munkában miniszterelnök úr és Magyarország Kormánya álljon mellénk!
Dunaújváros, 2020. október 22.
Pintér Tamás
polgármester
Kapcsolódó cikk:
"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..." (katt) >>
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Dunaferr
DSTV: hogyan tovább, vasmű?!
2024. szep. 18.
"Áll a gyár! Hogyan tovább?" – szlogennel rendezett demonstrációt a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn, derül ki a DSTV összegzéséből. A megjelent munkavállalók továbbra is válaszokat szeretnének – de még inkább dolgozni, és azt, hogy újra termeljen a térség legnagyobb foglalkoztatója. Hangkép.
Munkásgyűlésen folytatódott a bérkövetelés – de végre megérkeztek a fizetések
2024. aug. 13.
Napokkal a törvényben rögzített határidőn túl ugyan, de megérkeztek a júliusi bérek a LIBERTY Dunaújváros munkavállalóihoz. A vasmű főkapu előtt ma munkásgyűlés formájában folytatódott a bérkövetelés, a beígért bónuszra még várnak.
"Meg kell nyomni a gombot – és jöjjön a pénz..." (FRISSÍTVE)
2024. aug. 12.
Több százan demonstrálnak a LIBERTY Dunaújváros igazgatóságánál ma reggel – az ok egyszerre nagyon prózai és vészjóslóan szomorú: a munkavállalók nem kapták meg a júliusi bérüket. Pénz még nem jött, holnap reggel munkásgyűlés lesz! (Frissítve: 19:30)
Nyílt levél a LIBERTY Dunaújváros menedzsmentjének
2024. júl. 31.
"A Vasműnek, Dunaújvárosnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy a gyár termeljen, méghozzá teljes spektrumban, teljes kapacitással." Szepesi Attila vendégposztja.
Pintér Tamás a kokszoló leállításáról: "... aljas kampánytrükk"
2024. jún. 10.
Terjedelmes összegzésben reagált a kokszoló bezárásnak hírére a város (tegnap nagy fölénnyel újraválasztott) polgármestere a nagy közösségi portálon. Pintér Tamás szerint "ilyen aljas kampánytrükk még a Fidesztől is sok(k)."
Bezárja a kokszolót a LIBERTY Dunaújváros
2024. jún. 10.
Hetek óta rebesgették, hogy a választások után komoly karcsúsításba kezd a vasmű új tulajdonosa – így is lett: a kokszoló kemencék leállításáról adott hírt a cégvezetés.
A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester
2024. már. 13.
A vasmű a LIBERTY Steel Group tulajdona és LIBERTY Dunaújváros néven üzemel tavaly október óta. A héten a cég indiai vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester.