„… sikerült rendezni a város pénzügyeit!”
A város pénzügyi helyzetét összegző tájékoztatót tartott Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester a Városházán ma délelőtt. A városvezető az elmúlt időszak eredményei mellett a (közel)jövő terveiről is említést tett.
A nyitott és ellenőrizhető működést elsőrendű feladatként említette Szabó Zsolt azon a tájékoztatón, amelyen az önkormányzat pénzügyi helyzetét tekintette át a Városházán szerda délelőtt.
Zsebbevágó tételek
Mint a városvezető kiemelte, szeretné, ha ezen a területen is nyitottabban működne a Városháza, hiszen ezek a pénzügyek a dunaújvárosiakat érintik – ennek fényében kell áttekintetni az elmúlt közel egy év főbb történéseit:
– A város átvételekor a legnagyobb problémát az jelentette, hogy mi lesz azzal a 1,5 milliárdos hitellel, amit az előző vezetés ránk hagyott. A hitel felvételének engedélyezéséről a kormány csak decemberben döntött, ráadásul nem a teljes összeg felvételére, csak ennek felére adott engedélyt. Több lépést kellett megtennünk, de sikerült rendezni a város pénzügyeit! Újratárgyaltuk a hitelszerződést, és kedvezőbb feltételeket sikerült elérnünk, 1 milliárd forint összegben folyószámla hitelkeretet kötöttünk – ez biztosítékot jelent a stabil működéshez. Ez a keret most pluszban van, de fontos tudni, hogy amennyit ebből lehívunk, azt december 31-éig vissza kell fizetni, vagyis nem lehet így adósságot felhalmozni.
Előre költöttek
Szabó Zsolt kiemelte: megkezdték a hitel törlesztését, eddig 270 millió forintot visszafizettek, ez havi 22,5 milliós kiesést jelent. Az alpolgármester ugyanakkor hangsúlyozta: a fideszes vezetés a úgy kötött szerződéseket a választás előtti beruházásokra, hogy annak a forrása nem állt rendelkezésükre:
– Hadd említsek meg néhány dolgot, amit az előző vezetés vásárolt ebből a hitelből, de kifizetni mi fogjuk. Járdaseprő gépet, lombszívót és traktort is vettek, valamint köztéri szemeteseket – összesen 43 millió forint értékben. A Pentele Klubház felújítását is mi fizetjük ki, 36 millió forint értékben. A parkolók kialakítására 150 millió forintnál is több ment el. Ebből épültek a volt Zöld SZTK melletti parkolók, a Táncsics Mihály 12. előtti helyek, a Szórád Márton 31. előtti beállók és a Gábor Áron utcai helyek. Közel 100 új parkolóhelyet tehát az előző vezetés átadott, lefotóztatták magukat velük – a számlákat azonban már nekünk kell kifizetni. De önkormányzati lakások felújítására 64 millió forintot is mi fizetünk, és a közterületi padokat 20 millióért szintén a jelenlegi vezetés fizeti.
Kisgömböcnek nem elég
Szabó Zsolt hangsúlyozta, az idei költségvetés tervezésekor is elvonásokkal szembesültek – ami természetesen nyomot hagyott a büdzsé születésekor:
– Az állami normatíva csaknem 30 millió forinttal kevesebb lett, mint 2019-ben, míg az iparűzési adóból 170 millió forinttal többet kellett befizetni; összesen 200 millió forinttal több jutott az államnak 2020-ban. Az állami kisgömböcnek ez nem volt elég; elvonták a 123 millió forintos gépjárműadót, a 7 milliósra tervezett idegenforgalmi adó beszedését pedig felfüggesztette a kormányzat. Ez 130 millió forint, vagyis majdnem 11 millió forint havonta. Ha a tételeket összeadjuk, akkor látjuk, hogy 2019-hez képest 600 millió forinttal, vagyis havi 50 millió forinttal rövidített meg bennünket az előző vezetés és az Orbán-kormány.
Együtt lépnének
A gazdasági alpolgármester szerint a helyzet azért sem könnyű, mert az állam bizonytalanságban tartja az önkormányzatokat – de körvonalazódik egy lehetséges megoldás a továbblépésre:
– A Szabad Városok Szövetségével azon dolgozunk, hogy az uniós pénzek felét az állam helyett az önkormányzatok oszthassák el – hiszen mi tudjuk igazán, hogy mire van szüksége a városnak és az itt élőknek. A munka óriási, hiszen gyakorlatilag nem tudunk olyan dologhoz nyúlni, ahol ne derülne ki valami pazarlás. A 2021-es esztendő sem lesz könnyű, de meg fogjuk oldani a város üzemeltetését –miközben küzdünk minden egyes fillérért, ami a dunaújvárosiaknak jár.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
500 ezer forint a rostis diákok jövőjéért
2025. ápr. 20.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8157 kenyeret vásároltak a városlakók, amelyek árából a virtuális alapba bekerülő 50 forintoknak köszönhetően 407 ezer 850 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az önkormányzat által végül 500 ezer forintra kerekített adományban ezúttal a Rostisok Jövőjéért Alapítvány részesült.
DSTV: tojással és tésztával segítettek
2025. ápr. 20.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A beszámolót már olvashatták: országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér Megyei 4. választókerület elnökeként segített a tojás- és tésztavásárban. Hangkép.
Új díj – a szívvel-lélekkel ápolóknak
2025. ápr. 19.
Idén először, de a szándék szerint nem utoljára tett közzé felhívást egy új elismerésre a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet. A Szívvel-lélekkel Ápoló Közösség díjról kizárólag a betegek döntenek – két forduló során.
Segítették a nyuszi munkáját
2025. ápr. 18.
Húsvéthoz közeledve az üzletek megtelnek csalogató falatokkal, a polcokon sorakoznak a sonkák és az édességek. A gyerekeket rendszerint a húsvéti nyuszi is meglepi apróságokkal – az önkormányzat pedig városszerte segítette a munkáját.
Húsvét alkalmából segített az Adománykuckó
2025. ápr. 18.
Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő közreműködésével két hagyomány is folytatódott a Római városrészben. Az Adománykuckó csapata ételcsomagokkal segítette a rászorulókat, a képviselő pedig plüssökkel lepi meg a gyerekeket.
Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!
2025. ápr. 18.
Folytatódik az önkormányzat tavaszi sorozata, a múlt héten elmaradt lomtalanítást ezen a szombaton pótolják – négy gyűjtőpont lesz, elektronikai hulladék is leadható!
A biztonságunkért dolgoznak minden nap
2025. ápr. 18.
A csütörtöki közgyűlésen átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat. Az elismerést az idei évben Dávid Béla a Közbiztonsági Bizottság egykori kuratóriumi elnöke, Ladányi Lajos rendőr törzszászlós és Bubelka Máté tűzoltó főtörzsőrmester érdemelte ki. Az elismeréseket Pintér Tamás polgármester adta át.