Arany Iránytű: városunké a legnagyobb hatású projekt

Öcaline - 2020. október 3. 15:42

A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium közösségi kezdeményezése, az Arany Iránytű program érdemelte a Civil Díj 2020 verseny legnagyobb hatású projektjének járó elismerést! Gratulálunk!

Honlapunk már korábban is a program mellé állt, így a netvokson történő részvételre buzdító felhívásunkban azt is megírtuk, hogy az Arany Iránytű program bekerült a Civil Díj 2020 egyik kategóriájának döntősei közé, mi több, egy gyorshír erejéig a győzelemről is beszámoltunk. De már akkor részletesebb bemutatót ígértem, hát tessék!

Megérdemelt diadal

A napokban rendezték a Civil Díj 2020 verseny díjátadóját is, ahol kiderült, hogy a Könyves Ágnes irányításával működő intézmény programja győzött a "Legnagyobb hatású projekt" kategóriában a három döntős közül. A díjátadást követően szerdán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a Magyar úti intézményben gratulált a kirobbanó eredményhez. A rögtönzött programismertetőn részt vett az iskola két, az Arany Iránytű kidolgozásában és működtetésében főszerepet vállalt munkatársa, Glashütter Melinda, valamint Bognár Roman is.
Mint rövid méltatásában Barta Endre hangsúlyozta, az esélyteremtő program megérdemelten aratott sikert országos viszonylatban is:
– Büszkék lehetünk az Arany Iránytű programra, hiszen immár nemcsak a résztvevők körében elismert, népszerű és vonzó kísérlet, de egy rangos országos megméretésen is bizonyította létjogosultságát. Egyúttal azt is, hogy nemcsak a figyelemre, de a támogatásra is érdemes – olyan munkát folytat, amely révén évre év sok-sok diáknak segít! 

Miért arany, miért iránytű?

A program kimunkálásának közvetlen előzményeként Könyves Ágnes olyan alapproblémát említett, amely máig meghatározta az intézmény küldetését:
– Megdöbbenve szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a hozzánk érkező diákok igen-igen jelentős hányada nincs tanulásra kész állapotban a középiskola megkezdésekor. Iskola kudarcok, családi traumák, mentális gondok raktak a vállukra szó szerint elviselhetetlen terheket. Meg kellett vizsgálni, mit tehetünk, mit tudunk tenni a szó szerint kudarcos helyzet orvoslására. Így kezdődött.

A névadás rejtelmeibe Bognár Roman avatott be: a Pentelei iskola „őse” a Schiff Ágnes alapította Aranytű Iskola volt, és az immár nyugdíjba vonult alapító mecénásként és mentorként máig a kísérlet támogatója:
– Ági néni útmutatásait a kezdetektől szeretettel fogadjuk. Az Arany Iránytű program története 2015-ben egy kutatással kezdődött, ami csak kicsit sarkítva arra kereste a választ, hogy az intézményi közegbe került diákok miért utálják az iskolát, a világot, egymást és magukat. A sokkoló eredmények után kezdtünk együtt azon gondolkodni, milyennek képzelik el a jó iskolát – és milyen út vezethet ennek megteremtéséig. Az útbaigazítást iránytű szolgálja – hát ezért…

Egy út kezdete

A program végül a Pentele XXI. Oktatásért Művészetért Alapítvány és a Pentelei iskola közösségi kísérleteként szökkent szárba, és célja az érzelmileg vagy értelmileg sérült, tanulási motivációjukat vesztett, kudarcokkal terhelt diákok iskolán belüli mentálhigiénés rehabilitációja. Ettől a tanévtől immár az intézmény orientációs évfolyamaként működik az említett kulcsi ház, ahol egyfelől játékos-komoly formában a vendéglátás alapjaival ismerkednek a diákok. Másrészt a programba bevont fiatalok körében olyan jelenségekre keresnek megoldást, mint a végzettség nélküli iskolaelhagyás, az iskolai agresszió, a bullying, a kamaszkori depresszió, az autoagresszió, a szerhasználat és a fiatalkori bűnözés. Minderről Glashütter Melinda mesélt lapunknak:
– Az alapkoncepció az, hogy az iskola ne csak az oktatás, tudásátadás, de ezzel egyenértékűen a nevelés, sőt, gondozás színtere, terepe legyen. Ami segíti a be- vagy visszailleszkedést, és közvetve, idővel segíti a követelmények teljesítését is. Nem véletlen, hogy a Civil Díj versenyen a legnagyobb hatású projektek kategóriájában a három döntős program mindegyikének a diákság a célcsoportja, és mindegyik prevenciós célokkal működik. Megérett az idő – az út kezdetén vagyunk, de készen arra, hogy végigmenjünk rajta.

Gratulálunk a győzelemhez, csak így tovább, Pentelei, csak így tovább, Arany Iránytű!

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Oktatás

Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat

Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat

2024. máj. 03.

Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.

DSTV: játék és fegyelem az oviban

DSTV: játék és fegyelem az oviban

2024. máj. 01.

Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
 

Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János

Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János

2024. ápr. 23.

A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!

DSTV: harmónia a Waldorf iskolában

DSTV: harmónia a Waldorf iskolában

2024. ápr. 21.

Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.

DSTV: csodamesék az óvodásoktól

DSTV: csodamesék az óvodásoktól

2024. ápr. 20.

A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése: különleges seregszemle helyszíne volt a Csillagvirág Tagóvoda. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a költészet napjára időzítve – 10 tagóvoda résztvevői meséltek a városi találkozón, csodavilágot varázsolva!

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

2024. ápr. 10.

Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.

DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat

DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat

2024. ápr. 09.

Minden oktatási intézmény igyekszik bemutatkozni a leendő elsősök és szüleik számára, hogy amint aktuális lesz a beiratkozás, már ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy jól döntött. Ennek apropóján látogatott a DSTV stábja a Szent Pantaleimon iskolába. Hangkép.